Újabb lakossági fórumot tartottak a közgyűlés elé készülő győri zártkertieknek

Dömötör Gábor 2025-05-19 15:55:44
Hajtó Péter másodszor hívta össze az érintetteket.

Ahogy az Ugytudjuk.hu oldalain arról korábban többször beszámoltunk, Hajtó Péter (Borkaival Közösen a Jövőnkért) győri önkormányzati képviselő a legutolsó városi közgyűlésen szerette volna beemelni a zártkerti ingatlanok ügyét, a városi politika legmagasabb döntési fórumába. Akkor, az előkészítettség hiányára és a téma fontosságára hivatkozva, Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester időt és szakmai egyeztetést kért a képviselőtől, aki mindkét frakció elvi támogatásával, belevágott az érdemi munkába. 

Lakossági fórum 2.0

Május 9-re hirdette meg az első lakossági fórumot a témában, akkor a Tatai út mögötti zártkertekben élőknek, egy héttel később, május 16-án pedig a Góré-dűlő lakóit várta, akik szép számmal meg is jelentek az egyeztetésen. A győri peremkerületekben becslések szerint 8-10 ezer ember is élhet, ami a város lélekszámával arányosítva, komoly társadalmi csoportot jelent. 

Korábban már leírtuk, ezért csak összegezve: a lakossági fórummal az a képviselő távlati célja, hogy egységes, moratórium alapú rendszert hozzon létre a zártkertekben élőknek, akik így tisztázni tudnák ingatlanaik sokszor kérdéses státuszait. Gyakran előfordul, hogy ezek a házak nincsenek rajta a térképen, vagy épp nem a valós mérettel vannak feltüntetve, gondot okoznak a területenként változó, de általában hiányos közművek, ritka az aszfaltos út, és nem mindig adottak a szociális alap körülmények sem. 

 

“Nem az a cél, hogy ezeket az övezeteket belterületté nyilvánítsuk! El kell indítanunk egy párbeszédet ezekkel az emberekkel, hogy elmondhassák, mik a legnagyobb problémák, és ezek ismeretében kell kidolgozni a javaslatainkat a város irányában.” - szögezte le Hajtó Péter, aki a két fórumon elég mély betekintést nyert a zártkertek mindennapjaiba. 

Szakmai javaslata szerint szerint a 2000 négyzetméteres, és annál kisebb telkekre maximum 80 négyzetméteres, 2000 négyzetméter felett pedig 120 négyzetméteres alapterületű építményt lehetne felépíteni, a már meglévő ingatlanokat pedig ennek megfelelően feltütetni a térképkivonaton. Fontos feladat felmérni, hogy pontosan hányan élnek ezeken a területeken, hogy az érintett hivatalokkal összefogva, ha évtizedes távlatban is, de elkezdődjön a zártkertek integrációja. 

„Egyre többen vagyunk, akik kiállunk a zártkertek ügyéért, ez már valódi közösségi akarat. A döntés most a közgyűlés kezében van: rajtuk múlik, hogy megépül-e végre az a híd, ami a hivatal és a valóság között hiányzik. Május 23-án lesz az utolsó fórum 17:00 órakor, majd utána a döntés a közgyűlésen. A pontos helyszínt kedden teszem közzé a közösségi oldalamon.” - zárta gondolatait a fontos témában Hajtó Péter. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.

„Totális erkölcsi mélypont” - Magyar Péter szerint minden határt átlépett a Fidesz kivégzős videója

A TISZA elnöke elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte a gyerekekkel és fejbelövéssel operáló kampányvideót.