Az esős idő miatt a Savaria Múzeum kertje helyett az MSH-ban tartották meg a Március 15. ünnepséget Szombathelyen. Az ünnepi beszédet idén László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester mondta el. Íme a beszéd:
Tisztelt Ünneplő Közösség! Kedves Szombathelyiek!
Március 15-e a magyar nemzet egyik legszebb ünnepe. A bátorság, a szabadságvágy és az összefogás napja. Ezen a napon 177 évvel ezelőtt egy maroknyi fiatal kiállt az elnyomás ellen, hogy megteremtsék egy szabad, független, polgári Magyarország alapjait.
Nagyjából így kezdődnek azok az ünnepi beszédek, amelyek elhangzanak szerte az országban ezen a napon. Utána meg jön néhány idézet, egy-két helyi vonatkozás beszúrása a forradalmi eseményekről, és már ki is töltöttük a rendelkezésre álló időt az adott éves beszédre.
Fotó: László Győző Facebook
De elgondolkodunk-e azon, valójában mit is jelent számunkra a szabadság?
Én valahogy úgy képzelem, hogy olyan, mint a víz. Alapvető fontosságú, de csak akkor értékeljük igazán, amikor hiány van belőle. Szerencsés vagyok, ahhoz a generációhoz tartozom, aki számára a hétköznapok természetes velejárója, alapértelmezett állapot. Nem ismerem, és nem is szeretném megismerni a hiányát. 7 éves voltam a rendszerváltáskor, leomlott a vasfüggöny és kitárult a világ. Nekem csak a szüleim és nagyszüleim meséltek arról, milyen volt, amikor még meg kellett gondolni, mit mond vagy csinál az ember, és csak a történelemkönyvek lapjairól köszönt vissza az elnyomás, az önkény és az üldözés triumvirátusa. De, mint a jó tanuló, megtanultam a leckét, hogy felismerjem a veszélyt, ha közeledni látszik.
Furcsa időket élünk. Most a szemünk előtt zajlik az átalakuló történelem. Vannak, akik újra akarják írni még a múltat is, nem tudni, ki az elnyomó és az üldözött, az áldozatból is pillanatokon belül bűnbak válhat. Átkeretezés. Ez is egy szó, amit csak nemrég ismeretem meg.
Ha valaha, hát napjainkban valóban igazán szükség van 1848-49 hőseinek intelmeire, hogy tudjuk tartani az irányt, amit ők jelöltek ki számunkra. Hogy megerősítsük lelkünket egyén és közösség szintjén, hogy merjünk gondolkodni és felemelni a szavunk akkor is, amikor mások el akarják hitetni velünk, hogy ehhez nincs jogunk. Ahogy dicső elődeink, én is azt vallom, hogy az igazság előrébb való az erősek jogánál.
Szerencsések vagyunk: nekünk nem kell fegyverrel, a harctéren küzdenünk a szabadságunkért. Vannak nemzetek, akik nem ilyen szerencsések. Szabadság és egyenlőség. Talán sohasem volt ennyire fontos, hogy újra hitet tegyünk mellette, a szívünkben és a fejünkben egyaránt. Hogy az igazságosság, méltányosság és kölcsönös tisztelet legyen az irányadó, ne az erő és a hatalmi önkény. Legyen béke és egyetértés. Szép szavak, de ezért tennünk is kell, mindannyiunknak. Az ide vezető út egymás tiszteletén és meghallgatásán, a kicsik és gyengék védelmezésén, az egymással való összefogáson keresztül vezet. Nyújtsunk kezet egymásnak, erősítsük meg azt a társadalmi szerződést, amit a forradalom hősei alkottak meg, hogy a magyarság az alapvető értékek mentén mindig egységes legyen. Ők hittek benne, olyannyira, hogy az életüket is odaadták érte.
Tisztelet nekik, és a szabadságharc valamennyi áldozatának!
Ma, amikor elhelyezzük az emlékezés koszorúit, és lobogónkra tekintünk, jusson eszünkbe, milyen hatalmas kincset kaptunk őseinktől, amire együtt kell vigyáznunk. Nincs és nem is lehet olyan érdek, ami minket, magyarokat egymás ellen fordít, ha lesznek is vitáink, vannak alapvetések, amiből senkinek sem szabad engednie. Nem lehet ellenség valaki csak azért, mert másként gondolkodik. Nem az a veszély, ha valaki elmondja a véleményét, hanem az, ha ezért bárki el akarja hallgattatni.
Kis ország vagyunk, de hatalmas a szívünk. Így tudtunk helytállni a történelem viharaiban. De ezt a szívet mi, magyarok alkotjuk. Erős, független, megtörhetetlen gerincű emberek. 48’-49’szellemiségének örökösei. Hiszem, hogy magyarnak lenni különleges dolog. Szombathelyinek lenni pedig megtiszteltetés.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
