Fordulhat a kocka a győri hajléktalanok ügyében!

Dömötör Gábor 2025-02-11 17:08:07
Másfél évtizedes restanciát dolgozhat le Győr, ha végre megvalósul a polgármester által bejelentett hajléktalankórház.

„A Hajléktalanokat Segítő Szolgálat Avar utcai telephelyén javaslatomra és az illetékes bizottság támogatásával hajléktalankórház - hivatalos nevén Egészségügyi Centrum - alakulhat. Ez lehetővé teszi, hogy a rászoruló hajléktalan embereknek szakszerű ellátást biztosítson városunk.” Így kezdi közösségi bejegyzését Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester és tényszerűen járja körbe a kialakult problémát, majd körvonalazza a megoldást.

Mint kiderül, Győr talán az utolsó megyei jogú város, ahol a hajléktalanellátó intézetben csak a szociális munkások szintjén tudnak segítséget nyújtani, a megfelelő orvos-szakmai személyzet és infrastruktúra hiánya miatt. A hajléktalankórház gondolata ötletszinten már 15 éve felmerült, és „2013 óta ennek szükségességét több szakmai dokumentum is megállapította.”

Érdekes és szomorú tény, hogy a Dézsi Csaba András (FIDESZ-KDNP) ex-polgármester vezette önkormányzat pályázati forrásokat is igénybe vehetett volna, de ki tudja, hogy mi volt akkor is fontosabb, a kórház nem valósult meg. Ezt az áldatlan gordiuszi csomót vágná most át Pintér Bence javaslata, melyet részletesen tárgyalt Győr Város Humánszolgáltatási Bizottsága hétfő délután.

Boncsarovszky Péter (FIDESZ-KDNP) önkormányzati képviselő reflexszerű értetlenséggel fejezte ki azon aggályát, hogy ez a számára merőben új probléma mekkora terhet ró a városra, és milyen szakmai egyeztetésre tarthat számot a bizottság. Persze szerinte is fontos a hajléktalanokat segíteni, de azt már fenntartásokkal kezelte, hogy a megfelelő szakmai felkészülés után a polgármester változtatna az eddigi áldatlan állapoton. Demagógia lenne azon lamentálni, hogy a fideszes képviselő aggódik bármilyen kiadáson miközben Győrnek még nincs elfogadott költségvetése, és csak remélni tudjuk, hogy a ’Panda-mobil’ bérleti díja nem okoz álmatlan éjszakákat Boncsarovszky úrnak.

A bizottsági ülésen aztán szakmai válaszok következtek, melyekből kiderült, hogy az Egészségügyi Centrum TOP Plusz pályázat keretén belül valósulna meg, mely 95% támogatás mellett csupán a maradék 5%-ot várja el az önkormányzattól, ami az elsődleges kalkulációk szerint nagyából 32 millió forint, aminek az aktualitása még nagyjából 2 év. A szolgálat a feladat önként vállalására kérte a bizottság és később a közgyűlés támogatását, hogy a pályázat március 31-i határidejét tartani tudják.

Laczkovits-Takács Tímea (FIDESZ-KDNP) a bizottság elnöke szerint a prognosztizált költségvetési és a kiadási számok megnyugtatóak, mint ahogy az is, hogy a szerződéses ápolói munkaerő, és az egy fő, 24 órás háziorvosi felügyelet is delegálható. A szociális munkások pedig javarészét egyéb intézményekből történő átcsoportosítással állnának munkába, ami szintén költséghatékony módszer.

Boncsarovszky Péter a kielégítő válaszok után már megengedőbb hangnemben kért intézményszintű szakmai konzultációt, míg Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) önkormányzati képviselő az egyetlen neuralgikus pontot az állandó háziorvos személyének megtalálásában látta, de támogatta a javaslatot, amit a bizottság 6 igen szavazattal 100%-os egyetértéssel elfogadott.

Amennyiben a márciusi közgyűlés is megszavazza a polgármester indítványát, Győr tényleg nagy lépést tehet a szociális ellátó intézmények fejlesztése terén, a városért felelő frakciók pedig bizonyíthatják, hogy jó ügyek mentén tudnak közösen dolgozni Győrért.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.