Maradnak az emelt felügyelőbizottsági díjazások a győri önkormányzati cégeknél

Farkas Bazsi Dömötör Gábor 2025-02-10 11:02:00
Másodszor is megtárgyalták, másodszor is megszavazta a Fidesz-KDNP frakció.

Hiába tapsolta vissza Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) győri polgármester a városi cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetésemeléséről szóló határozatot, és a mai rendkívüli ülésen 13-4 arányban ismét elfogadta az a Fidesz-KDNP frakció.

Pintér korábbi kijelentése szerint ez 80 millió forintos plusz kiadást jelent a városi cégeknek, vagyis közvetve az önkormányzatnak. Bevezetőjében ismét elmondta, hogy a FIDESZ-KDNP frakció sportot űz a megállapodások felrúgásából, majd ezeket úgy állítja be a sajtónak, hogy a városvezetés nem végez érdemi munkát, ezáltal teljesen alkalmatlan. Kiemelte, hogy szerinte a szóban forgó tiszteletdíj-emelés több szempontból is aggályos, a visszamenő hatálya egyenesen arcpirító, és kérte a közgyűlés tagjait, hogy hozzanak jól átgondolt, és becsületes döntést.  

Borsi Róbert (FIDESZ-KDNP) önkormányzati képviselő lehengerlő számcunamival megtűzdelt válaszát azzal kezdte, hogy tavaly októberben a város komolyan megkurtította a bizottságokat, hiszen 77 tagból 19-re apadt a létszám, amin szerinte spórol a város. Személyeskedő hangnemben rótta fel Pintérnek, hogy csak a pénzt látja, és nem törődik a mögöttes tartalommal, bár az nem derült ki, hogy ennél a szófordulatnál mire gondolt a költő. Ezután egy korábbi közgyűlés jegyzőkönyvéből idézve azt vetette a polgármester szemére, hogy a képviselők béremelését mind ő, mind Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum) alpolgármester elfogadta, így nem nagyon érti az ellenzék mostani értetlenkedését.

Fontosnak tartotta keblére emelni a Lebó-szobrok ügyét, amiről úgy gondolja, hogy bár ezt még az előző közgyűlés szavazta meg, ez nem pénzszórás, hanem tisztelgés a győri textil -és kekszgyár dolgozói, valamint a Győri Nemzeti Balett társulata előtt. Ennek társadalmi értékét nem lehet pénzkérdéssé tenni, bár szerinte az az alapvető probléma, hogy Pintér Bence zsigerből nem támogatja a győri művészetet. Végezetül közölte, hogy szerinte a Győr Projekt Kft. rejtélyes adóssága nem létezik, ez csupán pénzátcsoportosítás amihez hasonlót majd a friss városvezetés is fog tapasztalni.

Ezután kezdődött a fideszes képviselő holisztikus érvelése a megemelt tiszteletdíjak kapcsán. Borsi Róbert a Győr-Szol Zrt. éves költségvetéséből és az általa foglalkozatott dolgozók számából valahogyan kiszámolta, hogy egy ekkora cégnek ki kell tudni termelni a 6 főbizottsági tag extra fizetését, ráadásul itt nem csak kormánypárti emberek ülnek, hanem van köztük ellenzéki is. Ugyanezen analógia szerint elmondta, hogy a GYHG is annyira sikeresen működik, ráadásul állami finanszírozású cég, hogy nem is lehet kérdés a 3 felügyelő bizottsági tag plusz juttatása, amiből egyet szintén nem a FIDESZ-KDNP frakció delegál. Borsi szerint ezeket a terheket egy ilyen méretű városnak és cégeinek el kell bírni, és nem lehet mindent csak a pénz oldalról nézni, ami elég fura érvelés egy tiszteletdíjakról szóló vitában. Fontosnak tartotta számszerűsíteni, hogy felügyelőbizottsági és igazgatótanácsi tagok az eddigi 60-75 ezer Ft helyett most 140-225 ezret kapnak, amiért cserébe őrült nagy felelősség nyomja a vállukat, és szépen kérte, hogy a város első embere a sajtóban ne a sci-fihez hasonló állításokat fogalmazzon meg mikor milliókról beszél, mikor ezek csak százezrek.

Pintér Bence válaszában értékelte, hogy Borsi Róbert készült a mai napra, szerinte volt értelme újra összeülni, és úgy kezdte, hogy hiba, hogy nincsenek külsősök a bizottságban, mert úgy szakmaibb lenne a munka.  Elmondta, hogy a képviselők béremelését valóban megszavazta, de a FIDESZ-KDNP frakció azzal rúgta fel a megállapodást, hogy visszamenőleg is hatályossá tették, pedig előzetesen megállapodtak a januárban. Végül arra kérte Borsi Róbertet, hogy frissítse az információit, ugyanis a TSZV-LMP-Momentum frakció nem delegált a városi cégekbe felügyelőbizottsági tagot, ahol volt onnan a FIDESZ-KDNP pedig kitette azt. Ennek fényében tényleg nem túlzás azt állítani, hogy a Győr-Szol Zrt. és kapcsolt részei fideszes kifizetőhelyek.

Szobrok tekintetében elmondta, máshogy lehetne és kellene tisztelegni a város ipara előtt, azokat a civileket kellene a pénzből támogatni, akik ténylegesen szívükön viselik a hagyományok őrzését, és szerinte egy városi pénzzel kitömött házi szobrász nem feltétlenül szolgálja ezt a célt. Azt pedig már csak rezignáltan tette hozzá, hogy Borsi Róbert optimizmusát nem tudja osztani és a Győr Projekt Kft-vel kapcsolatban egyáltalán nem nyugodt, de bízik benne, hogy a frissen kinevezett elnökasszony jó munkát végez.

Szakács András (TSZV-LMP-Momentum) önkormányzati képviselő tette fel a költői kérdést: „hová lett a pénz?” Válaszul a FIDESZ-KDNP frakcióból Antal Imre a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság elnöke vállalta magára, hogy megismételje a korábbi mantrát, miszerint nekik ez jár és ennél sokkal szakmaibb érvekkel nem is fárasztotta magát.

Hajtó Péter független önkormányzati képviselő kiemelte, hogy ő teljes nyugalommal és tiszta lelkiismerettel vesz részt ebben a vitában, mert az általuk, civilek által delegált jelölt csak 3 hónapig dolgozik a GYHG felügyelőbizottságban. Vívott némi szócsatát Szakács Andrással, aki korábban egy budapesti közműcégben volt felügyelőbizottsági tag, így pontosan tudnia kell, hogy hogyan javadalmazzák ezeket a pozíciókat. Újra elmondta, hogy támogatta Tóth Péter (TSZV-LMP-Momentum) alpolgármesterré jelölését, és újra sérelmezte, hogy őket civileket teljesen kihagyják mindenféle egyeztetésből, döntésből, kérte, hogy ez változzon.  Szerinte nagyon komoly szakértelem vette át a Győr-Szol Zrt. irányítását, végül indítványozta, hogy a képviselőktől levont tiszteletdíjakat a hátrányos helyzetű gyerekeket támogató civil szervezet, az Egy a Világunk Alapítvány kapja meg.

Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) a város környezetvédelméért felelős tanácsnoka felszólalásában a Győr Projekt Kft. működésében tapasztalt hiányosságokra, jegyzőkönyvezett szakmai hibákra hívta fel a figyelmet, és nem értette azt a morális dilemmát, hogy amíg ez nem változik, és egy cég vezetése bizonyíthatóan nem jól végzi a munkáját, addig hogyan lehet helye a tiszteletdíj emelésének, ráadásul visszamenőleges hatállyal.  

Panda Ákos Győr Plusz vezér autója továbbra is forró téma, Rosinger Tímea (TSZV-LMP-Momentum) önkormányzati képviselő nem igazán érti, hogy míg Győr városa a reklámfelületeit átadta a Győr Plusznak piaci alapon való értékesítésére, ám a cég ennek ellenére masszívan veszteséges, és közel fél milliárdos pénzinfúzióra szorul évente, akkor hogyan fér bele, hogy havi 705 ezer forintért bérelnek autót.

Úgy tűnik, hogy az ellenzéki képviselők gondolatai ismét a pusztába kiáltott szavak szintjén rekedtek, mert a nem túl aktív kormánypárti frakció erőből dominálva ismét megszavazta Borsi Róbert korábbi kezdeményezését, és 13 igen, 4 nem szavazattal újra elfogadta a határozatot, bizonyítva ezzel, hogy mégiscsak minden a pénz körül forog Győrben...

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTE szombathelyi campusán

A szombathelyi egyetem a tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.