Jogi képzést segítő együttműködési megállapodást kötött az igazságügyi tárca és a győri Széchenyi István Egyetem

ugytudjuk.hu 2025-02-10 16:03:02
Az áldozatvédelem, a pártfogó felügyeleti tevékenység és a családi csődvédelem tematikájának oktatásba illesztése érdekében született megegyezés.

A megállapodást Tuzson Bence miniszter, Friedler Ferenc rektor és Smuk Péter, az egyetem Jogtudományi Karának dékánja látta el kézjegyével.

Tuzson Bence hangsúlyozta: az áldozatok védelme kiemelten fontos a tárca számára, ezért arra törekednek, hogy a jogi egyetemek hallgatói felkészültté váljanak ezen a szakterületen is. Egyebek között ennek érdekében kötnek együttműködési megállapodásokat a felsőoktatási intézményekkel.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Felidézte, hogy országszerte már 17 áldozatsegítő központ, illetve négy áldozatsegítő pont működik, és az Igazságügyi Minisztérium célja, hogy minden megyeszékhelyen létesüljön hasonló intézmény. A győri központú egyetem joghallgatói az együttműködés nyomán gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a győri áldozatsegítő központban - tette hozzá a miniszter.

Jelezte, hogy azt, aki bűncselekmény áldozatává válik, a tehetetlenség érzése fogja el, és jogi, illetve sok esetben pénzügyi segítségre szorul. Az áldozatvédelmi központok egy év alatt 30 ezer embernek nyújtottak támogatást; az ügyfelek száma annak ellenére évről évre növekszik, hogy közben csökken az elkövetett bűncselekmények száma - mondta a miniszter.

Friedler Ferenc közölte, az egyetem számára fontos, hogy hallgatóiknak olyan minőségi képzést és gyakorlati tudás nyújtsanak, amelynek nyomán a kor legnagyobb kihívásaira is választ adni képes szakemberekké válhatnak. Az oktatás és a kutatásfejlesztés mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy az egyetemen képződő ismereteket a társadalom javára hasznosítsák.

A most aláírt megállapodás - folytatta - elősegíti a hallgatók jogi szolgáltatásokkal kapcsolatos gyakorlati ismereteinek bővítését. Az együttműködés nyomán a hallgatóknak lehetőségük nyílik szakmai gyakorlat folytatására a győri áldozatsegítő központban. A partnerségnek köszönhetően még felkészültebb szakember-generációt indíthat el az egyetem a sikeres karrier felé - mondta a rektor.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.