Szlovéniában fogták el a csöngei szaporítót

ugytudjuk.hu 2024-12-17 08:08:00
Később döntenek arról, hogy a nőt mikor adják át Magyarországnak. 

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság által körözött asszony tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel. Idén ő volt a hatvanadik szökevény, akit a magyar fejvadászoknak sikerült elfogniuk - adta hírül a rendőrség.

Ahogy arról korábban a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság hírt adott, 2024 novemberében az állatvédők méltatlan és veszélyes körülmények közül mentettek állatokat a Vas Vármegyei Kormányhivatal felkérésére a rendőrök segítségével. A hatóságok és a civil állatvédő szervezetek összefogásának köszönhetően november 13-án rengeteg kutyát és egyéb állatot szabadítottak ki több Vas, valamint egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ingatlanról, ahol nem voltak számukra megfelelőek az elhelyezési körülmények. Az állatokat a rendőrök lefoglalták, az állatvédők pedig elszállították őket biztonságos helyre, ahol gondoskodnak megfelelő tartásukról. Az ügyben a Celldömölki Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított állatkínzás miatt, majd az osztrák tulajdonossal szemben európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

A Budaörsi Rendőrkapitányság azzal kereste meg a KR NNI célkörözési egységét, hogy információ merült fel arról, hogy az osztrák nő külföldre szökhetett, így kivonva magát az eljárás alól.

A célkörözési nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a keresett nő – akivel szemben a hazánkban elkövetett állatkínzáson kívül más, súlyos bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült – előbb szülőhazájába, Ausztriába menekült, majd onnan tovább szökött Szlovéniába.

A szökevény vélt tartózkodási helyének ellenőrzése és elfogása érdekében a fejvadászok a beszerzett információkat továbbították a szlovén célkörözési társszerv felé, amelynek tagjai december 12-én este fogták el az osztrák nőt Ljutomer városában, majd őrizetbe vették. A célszemély átadási letartóztatásának elrendelése folyamatban van. Később döntenek arról, hogy a nőt mikor adják át Magyarországnak. 

A KR NNI célkörözési fejvadászainak 2024-ben ez volt a hatvanadik akciója, amely európai, illetve nemzetközi elfogatóparanccsal körözött személy elfogásával zárult. Magyarországon a NEBEK (Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ) fogja össze ezeket a körözéseket, de az ENFAST-on (Célkörözési Egységek Európai Hálózatán) keresztül az NNI célkörözési egysége tartja a közvetlen kapcsolatot a külföldi partnerekkel, illetve magyar részről ők kezelik a Most Wanted oldalt is. Ha súlyos bűncselekmény miatt magyar körözött külföldön rejtőzködik, vagy Magyarországon bujkáló külföldi körözött elfogása szükséges, az NNI-s nyomozók tartják az operatív kapcsolatot más országok társhatóságaival. Majd a lokalizálást követően fogják el. Ebben az esztendőben hatvan ilyen sikeres együttműködés zajlott, így a KR NNI Célkörözési Osztály igen sikeres évet zárhat.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.