A Bisinger sétányon, a Golgota emlékműnél tartották ma Győrben az 56-os megemlékezést, ahol Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) a város polgármestere mondott ünnepi beszédet:
Bertalan Lajos, az ‘56-os forradalom napjaiban kiadott Hazánk című győri lap újságírója, a városba bevonult szovjet páncélosok árnyékában megjelent publicisztikájában, Zrínyi Miklós katonaköltő híres sorait parafrazeálva írja a következőket:
„Kiáltsuk együtt az állig vasba öltözött keleti hódítónak úgy, hogy az egész világ hallja, s velünk zúgja: Ne bántsd a magyart!"
Sajnos ez az idézet ma sokkal több aktualitást tartalmaz, mint azt szeretném, ezért fontos, hogy mindannyian eszünkbe véssük ezt a gondolatot.
Fotó: Pintér Bence Facebook
Számomra érthetetlen, hogy bárki, aki magyarnak vallja magát, hogyan ejthet ki olyat a száján, hogy Magyarország ‘56-ból kiindulva ne védekezzen egy idegen megszálló hatalom ellen.
Egy ilyen kijelentés semmibe veszi ezrek, köztük sok győri véráldozatát, sőt: kigúnyolja az ellenállás minden egyéb formáját is, amelyből Győr szintén példát mutatott.
Azért is kell megemlékeznünk az 56-os hősökről, mert amíg van, aki emlékszik rájuk, haláluk nem volt hiábavaló, akármilyen kóros gondolatok is terjednek manapság.
Röviden elevenítsük fel, mi is történt azon a bizonyos forró őszön a városban. Hogy azok is okulhassanak belőle, akik szerencsére csak hírből ismerhetik a szovjet páncélosok lánctalpainak dübörgését, akik csak múzeumban láttak kínzókamrát, akiknek már nem kell megijednie, ha fekete autó suhan el a ház előtt.
Fontos mindenkinek megértenie, hogy az, hogy ma szabadon emlékezhetünk, nem magától értetődő dolog, hanem bizony vérrel kiharcolt szabadságunk.
Ugyanis 1956. október 23-án délután már nem gyülekezhettek szabadon a város polgárai, az elnyomó hatalom igen gyorsan kapcsolt: a budapesti események hatására a Belügyminisztérium Győrben általános kijárási tilalmat vezetett be. Sőt, nem engedélyezték a vasútállomás építkezésén dolgozók korábban meghirdetett szakszervezeti ülésének megtartását sem.
Ez viszont már nem tudta megállítani a jogos elégedetlenséget, az igazság utat tört magának, ahogy Budapesten, úgy Győrben is.
1956-ra szokás budapesti forradalomként gondolni, azonban 56 a vidék forradalma is volt. Megyénkben is országos jelentőségű események zajlottak, Győrben szinte azonnal tüntetések kezdődtek.
Október 25-én már géppuskás katonai járőrök cirkáltak a győri utcákon, a népet azonban nem lehetett eltántorítani, győzött az igazságvágy. A dolgozók követelésére több üzemben rákötötték a rádiót a helyi hangosbemondóra. Aznap, már kora délelőtt tüntetők gyülekeztek a városháza előtt, amelyről addigra leszerelték a vörös csillagot.
A hatalom kapálózott: a párt emberi megpróbálták lebeszélni a munkásokat a tüntetésről, a legtöbb üzembe azonban be sem engedték őket.
Délutánra már felduzzadt a tömeg, amelyben a források tanúbizonysága szerint a nagyobb győri üzemek munkásai mellett középiskolás és tanítóképzős diákok is ott voltak. A 14 pontos követelésük felolvasása után a tüntetők egy része átvonult a pártházhoz, hogy átadják követeléseiket a megyei vezetőknek. A többiek a MÁVAUT-állomásra mentek, ahol leverték a vörös csillagot és ledöntötték a szovjet emlékművet. A pártbizottság épülete előtt csatlakoztak a tüntetéshez a Győri Kisfaludy Színház színészei is.
A tömegben elterjedt a hír, hogy az Államvédelmi Hatóság, ÁVH tüntetésre igyekvő diákokat tartóztatott le. Erre a tüntetők egy része az ÁVH megyei főosztályához, másik fele pedig a börtönhöz vonult.
A börtönnél összegyűlt tömeg a politikai foglyok szabadon bocsátását követelte, ami el is kezdődött. Nem sokkal később egy teherautónyi fegyveres érkezett erősítésként a börtönhöz, rendőrök és ÁVO-sok vegyesen. Bevonultak a börtönbe, majd abbamaradt a politikai foglyok szabadon engedése. Viszont a kocsijukon hagytak egy géppuskát, lőszert és kézigránátokat is.
A tömegből először vasútállomási építkezésről szerzett téglákkal, kövekkel hajigálták az épületet.
Majd egy fiatal lány, Máté Mária felmászott a teherautóra, leadta a géppuskát, és kezdte leadogatni a kézigránátokat és a lőszert, amikor az épületből lelőtték.
A tüntetők szétfutottak, de szinte azonnal vissza is tértek, és ostrom alá vették a börtönt.
Szabályos harc bontakozott ki.
A börtönből sortüzet adtak le. A lövöldözésben két újabb fiatal esett el, Szabó Béla és Halász Ödön. Halász Ödön édesapja, néhai Halász István nem tudott belenyugodni, hogy fiát ellenforradalmának minősítették és halála körülményeit sem vizsgálták ki. 1956 novemberében kezdte meg küzdelmét az igazság kiderítéséért, és 1985-ig folytatta azt.
De térjünk vissza 1956. október 25-re. Még aznap, este nyolc óra tájban megjelentek az első szovjet harckocsik a belvárosban. A tömeg ellenségesen fogadta a szovjet katonákat, leköpdösték, szidalmazták őket.
A magyar emléknapok, érthető módon, többségében tanulságos, de szomorú történelmi eseményekről szólnak.
Ne menjünk el azonban amellett szó nélkül, hogy ha rövid időre is, de Győrben 1956. októberben győzött a forradalom. A gyárak munkásai elkezdték megalakítani sztrájkbizottságaikat, a szovjet elnyomás jelképeit leverték az utcákról, a honvédség és rendőrség után pedig a határőrség is bejelentette, hogy nem hajlandóak fegyvereket használni a tüntetők ellen.
Más kérdés, hogy a Belügyminisztérium megyei főosztálya elé vonuló tüntetőkkel szemben, gerinctelen módon, függöny mögé bújva, államvédelmisek sorakoztak fel az ablakokban. Géppisztolyaikat a tüntetőkre irányították.
A politikai foglyok szabadon engedéséről folyó tárgyalások közben végül a tömeg hátul benyomult az épületbe, néhány ávóst megvertek, a többiket a laktanyában ideiglenesen kialakított börtönbe szállították.
Mindeközben munkások, bányászok, írók, értelmiségiek küldöttségéből felállt a Győri Nemzeti Tanács, mely felváltotta az addigi kommunista közigazgatást. A forradalom oldalára állt rendvédelmi szervek is feléjük fogadtak hűséget.
A példa ragadósnak bizonyult. Győrben kezdett el szerveződni az úgynevezett Dunántúli Nemzeti Tanács is.
Október 30-án már hatszáz küldött tanácskozott a városban. A konferencián a dunántúli megyéken kívül Csepel és Szeged, valamint Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is képviseltette magát. A tanács székhelye Győr, elnöke a forradalom miatt éppen Győrben ragadt képviselő, Szigethy Attila lett. A Dunántúli Nemzeti Tanács országos jelentőségét mutatja, hogy későbbi ülésén már Hajdú-Biharból, Szabolcs-Szatmárból, Szolnokról is érkeztek küldöttek.
A Tanács nem mellesleg felajánlotta a forradalom következményeként Budapesten megalakuló Nagy Imre-kormánynak, hogy tegye át székhelyét Győrbe, ahol biztonságban lehetnek, és ahonnan szükség esetén könnyebben távozhatnak nyugatra, emigrációs kormányként.
November első napjaiban ugyanis már biztos hírek jutottak el Győrbe is arról, hogy Záhonynál megkezdődött az erősítésként érkező, újabb szovjet csapatok beáramlása Magyarországra.
Bár a Nemzeti Tanács és a tüntetők nem engedtek követeléseikből, amelyek közül az egyik a szovjet csapatok hazánkból való kivonása volt, november másodikán az országba benyomuló szovjet harckocsik már Győrön is átvonultak. Lezárták a mosonmagyaróvári országutat, november 3-án pedig a győri hidakat is.
Mind tudjuk, hogy november 4-én Budapesten vérbe fojtották a forradalmat.
Győrben, bár több ponton fegyveres ellenállásra készültek a tüntetők, végül összecsapásokra nem került sor az óriási túlerő ellen.
A forradalom vívmányaiból ugyanakkor nem engedett a város.
A Hazánk egészen decemberig működött, országosan is egyik utolsó hiteles hírforrásként.
Bár a hatalom mindent megpróbált, szép szavakat és fenyegetést is, a győri gyárak munkásai nagyon sokáig folytatták a sztrájkot és nem vették fel a munkát.
A forradalomban megalakult Tanácsokból kinövő munkástanácsok sokáig őrizték a forradalom lángját. Nem engedték például, hogy politikai okokból bárkit elhurcoljanak, ahogy a rendőrség újraszervezése felett is őrködtek, nem engedtek be ÁVH-sokat soraiba.
Bár a forradalmat lánctalpakkal tiporták, hősi halottainkat arccal lefelé temették, a megtorlás nem maradt el, ezrekre vártak koncepciós perek, elhurcolás, kivégzés, teljes családokra megfélemlítés és megfigyelés - a forradalom lángja sosem aludt ki. Érezzük: botor beszéddel, ostoba gondolkodással nem taposható el egy nemzet élni akarása.
Ugyanakkor, fontos tudatosítani magunkban: a kádári konszolidáció, a legvidámabb barakk, a többi megszállt országnál kicsit jobb, de nem szabadabb élet nem Kádár elvtárs nemlétező kedvességének köszönhető. Hanem az 56-os hősök véráldozatának, a fiatalok, diákok bátorságának, a munkások kiállásának.
Végezetül, hadd idézzek a győri forradalmi események egyik nagy alakjától, a Győri Nemzeti Tanácsban résztvevő tanártól, Tihanyi Árpádtól. Kivégzése előtt, börtönből küldött levelében vetette papírra az alábbi sorokat:
„Szeressétek ezt a drága magyar hazát és népet és folytassátok a munkámat ott, ahol én abbahagytam. Legyetek büszkék rám, mert a mi vérünknek és áldozatunknak gyümölcsét Ti fogjátok learatni és élvezni.”
