Férfias örömök a négy fal között

ugytudjuk.hu 2024-08-16 11:03:10
Az emberekben erős a kívánság és a törekvés afelé, hogy örömöt, boldogságot tudjanak átélni. A sokféle motiváció közül, ami mozgat bennünket, ez az egyik legintenzívebb késztetés, amely ráadásul az életünk szinte minden frontján megjelenik.

 

Mindenkit más tesz boldoggá?

Ahányan vagyunk, annyifélék, így persze az sem lehet egyforma, hogy miben leljük igazán örömünket. Amennyiben a testi kényeztetésre gondolunk, ott is azt fogjuk látni, tapasztalni, hogy nem mindenkit ugyanazok a dolgok tesznek boldoggá. Sőt, magának az élvezetnek az átélése is jelentős eltéréseket mutat. 

Az örömökhöz segítő eszközök széles választéka, amelyet az Erotikamarket.eu Sex Toys Wholesaler polcain is elérhetünk, azt mutatja, hogy az érdeklődésben mégis akadnak közös pontok, ha más nem, hát abban, hogy nagyon is megvan.

A hírekben is látjuk, hogy szexuális kérdésekben elég nagy a szabadság, már az önkifejezésben is. Vérmérséklet és értékrend kérdése az, hogy ezzel mennyire tudunk, vagy akarunk azonosulni, illetve mennyire látjuk helyesnek vagy éppen helytelennek azt az irányt, amely felé a világ jelenleg ezekben a kérdésekben halad. Abban azonban mégis egyformák vagyunk, hogy mindannyiunk számára fontos kérdés a kényeztetés. Igen, gyakran önmagunké is.

Szeretjük magunkat, mióta világ a világ

Már nem tilos róla beszélni, mégis sokszor tapad hozzá a szégyenkezés még mindig, ráadásul nemtől függetlenül. Azaz a férfiak is érezhetnek bűntudatot azért, mert önmagukat kényeztették. Pedig pozitív következményei is vannak. Például csökken bennünk a gyönyör hatására a feszültség. Az ellazulás hatására egyszerűbben és gyorsabban álomba szenderülhetünk, s persze a kedvünk is kedvező irányba fog változni.

Egyes tanulmányok szerint a maszturbáció csökkenti a prosztatarák esélyét, az pedig egészen biztos, hogy miközben csináljuk, sokat fogunk tanulni magunkról, valamint a testünk működéséről. Végül ez a partnerünk számára is több szenvedélyt és örömöt jelenthet, miközben egymást szeretjük.

Növelhetjük a saját gyönyörünket is

Ehhez különféle szexuális segédeszközök is hozzá tudnak segíteni, de akadnak olyan módszerek is, amik intenzívebb orgazmust eredményeznek. Az egyik lehetőség a késleltetés, amihez a csúcs előtt kell mindig megállni egy kicsit. Ezt csináljuk meg több alkalommal is, a végén nagy valószínűséggel meg fogunk lepődni. Emellett a megfelelő ponton való szorítás, a prosztata kényeztetése akár az erre tervezett felnőtt játékokkal, valamint újabb erogén zónákra való bukkanás is képes elvezetni a még kirobbanóbb élményhez.

És persze nem érdemes megfeledkezni arról sem, hogy a szexuális segédeszközök között számos olyan található, amely csak arra vár, hogy felfedezzük a bennük rejlő lehetőségeket, és új szinten élhessük meg férfias örömeinket. Merjük felfedezni ezt a világot is, hiszen új gyönyörök várnak, ha elég bátrak voltunk, hogy átlépjünk a kapuján.

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.