Megjelent a végrehajtás a Dreiszker-cégbirodalom másik cégén, a Muros Bau Kft.-n is

Farkas Bazsi 2024-07-30 17:21:00
Július 3-án kezdődött meg az eljárás.

Úgy látszik tényleg komoly a baj a szombathelyi Dreiszker-cégbirodalom házatáján. Áprilisban írtunk róla elsőként, hogy leállt a gencsapáti, és a szombathelyi egyházmegyei bölcsőde kivitelezése. Mind a kettőn a Dreiszker-cégbirodalom cégei végezték az építkezést.

Gencsapátiban a Muros Bau Kft., míg Szombathely a Dreiszker és Társai Kft. dolgozott. De nemcsak itt, hanem Csepregen, és Győrben is dolgoztak a cégek. Előbbi településen a művelődési ház átépítése, utóbbi városban pedig a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épületeinek felújítási munkálatait végezték el.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Információink szerint tetemes adósságot halmozott fel a fővállalkozóként dolgozó két Kft. Több végrehajtás is megjelent a nevük mellett. Dreiszker Levente ügyvezető-tulajdonost többször próbáltuk elérni, ám egyszer sem sikerült. 

Aztán május 3-án a Dreiszker és Társai Kft.-vel, míg július 3-án a Muros Bau Kft.-vel szemben indult meg a felszámolás.

Ez a jogi eljárás egyébként nem csak azokra a cégekre van következménnyel, amelyekkel szemben megindították, de az általuk elkezdett kivitelezéseket is visszaveti. Gencsapátiban hamarosan új közbeszerzést kell majd kiírni, de erre majd csak akkor kerülhet sor, ha a végrehajtást végző céggel egyezségre jutottak.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Egyelőre továbbra is áll az építkezés - mondta el az Ugytudjuk.hu-nak Bodorkós Ferenc (független), Gencsapáti polgármestere. Egyeztettünk a Muros Bau ügyvédjével, sikerült vele mindenben megállapodni, ám hivatalosan majd csak augusztus 7-én, a felszámoló cég képviselőjével történt tárgyalás után fogunk tudni intézkedni. Amennyiben minden kedvezően alakul, úgy talán szeptemberben ki tudunk írni egy új közbeszerzést. Én most azon izgulok a legjobban, hogy még a tél beállta előtt a üzembe lehessen helyezni a fűtési rendszert és a fagy ne tegyen kárt a bölcsődében.

A szombathelyi önkormányzat nagyon kedvezően állt hozzá a kialakult helyzethez és ősztől 20 bölcsis gyermekünket fogadják, 3000 forintos napidíj/gyermek fejében. Ezt az önkormányzatnak nem okoz gondot kifizetni. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

Azt kell, hogy mondjam, hogy a helyiek nagyon megértőek a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ősztől én elköszönök a polgármesteri posztról, ezt a projektet már az utódomnak kell majd végigvinnie, bízom benne, hogy minden zökkenőmentes lesz - zárt így a polgármester.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.