A győri Prohászka iskolánál is levonult a csődbe ment Dreiszker, áll az építkezés

Farkas Bazsi 2024-04-25 16:40:00
Információink szerint alulárazták a beruházást.

2021 elején írtuk meg, fideszes politikusok is büszkélkedtek vele, hogy a szombathelyi Dreiszker cégcsoporthoz tartozó Dreiszker és Társai Kft., és az ólmodi Muros Bau Kft. újíthatja fel a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épületeit több mint 3 milliárd 500 millió forintból. 2022-ben, amikor Simon Róbert Balázs győri fideszes országgyűlési képviselő járta be az építkezést, már 4 milliárd 600 millió forintról volt szó, amit az állam biztosított az egyházi oktatási komplexum felújítására.

„Ütemszerűen zajlik a Prohászka felújítása, hála a minőségi munkát végző kivitelezőnek, szépen haladnak a munkálatok” – fogalmazott ekkor Simon.

Az átadást idén márciusra ígérték. Márciusban aztán megjelent egy cikk a kormányközeli Kisalföldben, mely szerint szeptemberben már minden épület használható lesz. Az utóbbi napokban azonban világos lett, hogy az építő Dreiszker és Tárai Kft.-nél anyagi problémák vannak, amelyek miatt áll a gencsapáti és a szombathelyi egyházi bölcsőde építése, illetve Csepregen a művelődési ház felújítása. A Dreiszker székházában már az áramot is kikapcsolták.

Információink szerint Győrben is leállt a munka a Prohászkában, levonult a területről a Dreiszker.

Lapunknak a projekten korábban dolgozók arról számoltak be: alulárazott ajánlatot adott be szerintük a cég a közbeszerzésre, és végig küzdöttek azzal, hogy alapanyagokat és szakembereket is ilyen áron szerezzenek be.

Az ügyben kerestük a győri egyházmegyét, de egyelőre nem kaptunk választ.

Többször kerestük a Dreiszker cégcsoport ügyvezető-tulajdonosát, Dreiszker Leventét, ám eddig nem értük el.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után hívták fel rá a figyelmünket, hogy a Győri Egyházmegye Facebook-posztban tegnap közleményt adott ki.

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.