Most az ETO-szurkolók fütyülték ki Dézsi Csaba Andrást

ugytudjuk.hu 2024-05-27 08:03:00
Inkább nem mondott beszédet a polgármester.

Vasárnap délután az NB I-be jutott az ETO FC Győr. Az Ajkán vendégeskedő csapatért a győri Széchenyi téren is több százan szorítottak, és ide várták este az NB II második helyét megszerző csapatot. Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz-KDNP) is a helyszínen volt, a műsorvezető fel is hívta a színpadra,

a polgármestert azonban fütyülés és fújolás fogadta, így inkább nem mondott semmit, hanem félrevonult. A szurkolók eközben „Mi vagyunk a győri ETO, hejj, hejj!”-skandálásba kezdtek.

Az esetet a Győr Plusz Média élő videójábal mentette le valaki, amit azóta töröltek; érdekes módon kikerült viszont egy videó másik szögből a Dézsi Doki a mi polgármesterünk nevű, a Fidelitas korábbi győri elnöke, Pusztai Gábor által korábban létrehozott rajongói oldalra, amit ezek szerint már nem a polgármester csapata kezel.

Dézsit egy héttel korábban Győrszentivánon is kifütyülték, amikor a Boney M koncert előtt színpadra lépett. Ezt Dézsi akkor igyekezett „támogató fütyülésként” értelmezni. Az esetről készült videót itt lehet megtekinteni.

A polgármester korábban többször hevesen bírálta az ETO korábbi vezetésért és a csapat játékát, míg az NB I-be korábban feljutó másik városi csapat, a Gyirmót kapcsán azt mondta:

„Gyirmót visszaadta a futballba vetett hitemet! Néhány nyilatkozatomban adtam már hideget-meleget a futballistáknak, és elmondtam a véleményem is a labdarúgással kapcsolatban, de nem azért, mert nem szeretem ezt a sportot, hanem azért, mert nem szeretem a lelketlen játékot”

A mai győzelem hírére ehhez igazodva tulajdonképpen saját sikereként értékelte a csapat feljutását:

És ezt elismételte egy GyőrPlusz-cikkben is, ahol azt is mondta, hogy a győri szív zöld-fehér.

„Egy polgármesternek nem felülről kell ráakaszkodnia a város csapatára és a szurkolókra, hanem alulról támogatnia a közösséget, kellő tisztelettel, a háttérből. Az ETO-szurkolók tegnap megmutatták a polgármesternek a valóságot. Helyesen tették, hiszen a siker a csapaté és a valódi szurkolóké, akik kilenc évig jóban-rosszban kitartottak a csapat mellett”

– írta Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület LMP és Momentum által is támogatott polgármesterjelöltje Facebookon az esetről.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.