Dézsi: A legjobb húzásom az volt mostanában, hogy kirúgtam a főépítészt

Pintér Bence 2020-08-19 12:40:00
Túl van építve a város, minden le van betonozva: a győri polgármester szerint változtatni kell az építési szabályozáson. Dézsi Csaba András ismét beszólt az ETO-nak is.

Szokás szerint a Győr+ Rádió Fél 8-as vizit című műsorának vendége volt Dézsi Csaba András, Győr polgármestere szerda reggel. A polgármester a holnapi BaRock Zenebonáról beszélgetett a műsorvezetőkkel, aztán szóba került a felhőszakadás, amely kapcsán elmondta: csak gyűlnek azok a területek, ahol alaposan rendet kell rakni a városban: a szemétszállítás mellé most felkerült a csatornák ügye is – ez pedig összefügg az építési szabályzattal.

„Az építési szabályzatokon változtatni kell, túl van építve a város, az egész város úgy le van betonozva, hogy egy fűcsomó nincs. Ez még hagyján, de a vízelvezetésről nem gondoskodtak” – mondta, majd kijelentette:

„Őszintén szólva legjobb húzásom az volt az elmúlt időszakban, hogy kirúgtam a főépítészt.”

Ez egyébként május közepén történt, Révi Zsoltot Gyimóthy Ákos váltotta. Dézsi Csaba András elmondta, hogy keresi a megfelelő embereket a különféle pozíciókra, és ezekben az ügyekben szakemberekkel is tárgyal, a csatornák kérdésére is akad szerinte gyors megoldás. A következő két hónapban a teljes csatornahálózatot átnézik kis kamerákkal, hogy hol van szűkület.

Aztán arra is hozott egy példát, hogy „az építési dolgok hogy el lettek cseszve” az utóbbi időszakban: a Westy hajónál a rakparti úton húsz centi mély, egybefüggő vízréteg alakult ki, mert rosszul építették ki az útszakaszt, és ezért aztán a víz nem tudott elfolyni a Dunába. A vihartól elrugaszkodva pedig jó példa egyébként az, hogy a Kenus utcába nem jutott járda.

A műsor további részében a közterület-felügyelet új rendszeréről, az is kiderült például, hogy az Aranyparton elkapott kukkolót leleplező Kovács Albert is belép a közterület-felügyelet kötelékébe. Emellett pedig arról beszélgettek, hogy Dunaszerdahely Győr testvérvárosa lesz. Ennek kapcsán került szóba a dunaszerdahelyi DAC, amelyről a polgármester rövidesen az ETO-ra asszociált – a győri focicsapattal ugyebár márciusban volt már egy csörtéje. Ennek a meccsnek úgy tűnik, nincs vége, hiszen most a következőképpen fogalmazott:

„Hajrá foci, csak legyen foci, mert a tingli-tanglit nem szeretem. Mikor a győri ETO azt határozza meg az NB II-ben, hogy a cél az 1-10. hely megszerzése, az számomra nem elfogadható. Miért nem azt határozták meg, hogy az 1-20. hely megszerzése, és akkor biztos elérték volna a céljukat. Hogy lehet a tizedik helyet meghatározni az NB II-ben?” – mondta Dézsi, aki szerint ez az egész röhej.

A teljes adás, amiben még orvosi munkájáról is kérdezték, itt érhető el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.