Január 25-én zárult a Kőszeg-Szombathely, a Körmend-Szombathely és a szombathelyi északkeleti elkerülő tervezési közbeszerzésének újabb köre

Farkas Bazsi 2024-02-13 20:08:00
Több mint 6 éve folyik már az előkészítése az útépítésnek, eddig egy kapavágás nem történt.

Mintha egy sikersorozat újabb és újabb része jönne ki, úgy csüngünk a bejelentett, majd visszavont, majd újból bejelentett vasi útfejlesztési projektek egy-egy újabb epizódján.

Ahogy arról korábban írtunk, levelet küldtünk az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, mivel a tavaly októberben zárult, a Kőszeg-Szombathely, a Körmend-Szombathely és a szombathelyi északkeleti elkerülő tervezésére kiírt közbeszerzésnek eddig nem született eredménye.

Akkor a minisztérium azt válaszolta, hogy a tervezési közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatok bírálata folyamatban van. Ágh Péter államtitkárral a témában interjút közölt a "Kőszeg és Vidéke" című havilap, amelyre Önök is hivatkoznak. Ebben államtitkár úr jelezte, hogy az eljárás 2024. első felében zárulhat, a forrás rendelkezésre áll. Sikeres és eredményes tervezői közbeszerzés esetén a tényleges tervezés 2024-ben megkezdődhet és 18 hónapos tervezési átfutási idővel kell számolni. Az M86 Körmend - Szombathely-Zanat esetében ugyanúgy a bírálati szakasz zajlik.

De nem csak minket izgat a projekt további kifutása. Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője írásbeli kérdésben érdeklődött a projekt jelenlegi állapota után.

Válaszában Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára azt írta, hogy

"a 2023 október végi bontást követően a kiválasztott Ajánlattevők felhívásra kerültek a kizáró okok és alkalmassági követelmények tekintetében szükséges, az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtására. Ezen igazolások ajánlattevők általi benyújtására 2024 január 25-én került sor, melyek bírálata folyamatban van.

Biztosíthatom, hogy az egyes eljárási cselekmények a közbeszerzésekről szóló 2015 évi. CXLIII rendelkezéseinek megfelelően, a lehető legrövidebb határidőn belül zajlottak és zajlanak jelenleg is. A tényleges tervezés 2024 I. félévében kezdődhet meg és arra 18 hónap áll rendelkezésre. 

A projekt vonatkozásában további lépések a tervezés lezárultával történhetnek meg" - zárt így Ágh.

Az útépítési projektet régóta nyomonkövetjük. Egy tavaly augusztusi interjúban beszélt arról Ágh Péter, hogy 

 “(...) 2017 őszén adta ki az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a „Szombathely és Kőszeg közötti országos közúti kapcsolat fejlesztés előkészítési feladatainak elrendelése” tárgyú dokumentumát a NIF Zrt. felé.”

Vagyis több mint 6 éve folyik már az előkészítése az építkezésnek, ám eddig egy kapavágás sem történt. 

A képviselő által elmondottak alapján, mi úgy számoltunk, hogy optimális esetben 2031-ben gurulhatnak az első autók az új autóúton. Kérdés, hogy az építésre kalkulált 140 milliárd forinthoz képest mennyivel lesz drágább akkor már a megvalósítás.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.