Nem idegen Győrtől a posztapokaliptikus irodalom: a Jules Rado álnevű szerző regénye, Az évszázad katasztrófája – ami itt van a polcomon, de amit nagyon régen olvastam – egy olyan Győrben játszódik, amit egy komoly ipari baleset után kiürítenek és elbarikádoznak a külvilág elől. Emlékeim szerint az azbeszt az oka a dolognak, mindenesetre tényleg ideje lenne újraolvasni a kisregényt.
Messziről indítok, de
azért jutott eszembe ez a könyv, mert még a minapi megjelenés előtt kézhez kaptam a győri származású, Amerikában élő novellista, szerkesztő, költő, nyelvész és fordító, Takács Bogi második kötetét, a Power to Yieldet.
Ebben a kötetben van egy nagyon jó novella, ami Győrben és környékén játszódik azután, hogy több idegen faj is meglátogatja a Földet: az első két hullámban ellenséges szándékkal, a harmadikban viszont olyan, különböző bolygókról idegenek érkeznek, akiknek jó a szándéka. Az első két inváziót nehezen, de túlélte az emberiség, bár teljesen szétesett, mindenki próbál túlélni, nem bízik senki senkiben. Ebben a környezetben az egyik idegennel a vidéket járó főhősünknek támad egy ötlete, amivel összehozhatja a környéken munkálkodó embereket és idegeneket: egy közös felvonulással egybekötött vásár.
Mindig jó dolog az ember saját otthonáról olvasni, főleg ha egy ügyes író szemüvegén át látjuk. Takács Bogi szemüvegén keresztül nézve az első ránézésre elnéptelenedett Győr, vagy a győrújbaráti tábor területe remek tereppé válik egy olyan fantasztikus történethez, amiben egyszerre lesz fontos dolog, hogy Győrben nem volt még Pride-felvonulás, mint hogy szokott lenni viszont körmenet Szent László napján.
Párom, a szobanövénnyé változott zsidó kémelhárító
Mondjuk a győri novella csak az egyik dolog volt, ami megfogott. Volt itt a kötetben komikus sztori, amelynek központi alakja egy hallgatózás céljából szobanövénnyé változtatott kémelhárító, aki egy kis malőr miatt sajnos hosszú időre úgy marad, de így egy új szemszögből figyelheti meg családját. Vagy egy másik, ahol a diákszállások hús-vér élőlények, amelyek konkrét véráldozatot követelnek, vagy még inkább: kénytelenek konkrét áldozatot követelni lakbér gyanánt.
Erős spekulatív ötletek, érdekes hangok, izgalmas világok,
amelyek közül nem egy a szerző más történeteiben bővül, tehát gyakran előzményekről vagy folytatásokról beszélünk, mint azt a kötet végi jegyzetekből megtudtam.
Bár a szerző első sorban angolul alkot, neve a hazai fantasztikus irodalmi közegben sem ismeretlen: blogja, illetve a ma már Reactor néven működő egykori Tor.com (az amerikai fantasztikus irodalom egyik legfontosabb portálja) felületén futó cikksorozata nyomán 2018-ban jelölték a Hugo-díjra először, 2019-ben másodszor, amit aztán 2020-ban a díj történetében első magyar származásúként meg is nyert „Best Fan Writer” kategóriában. Ez a díj a fantasztikus irodalom egyik legfontosabb díja.
Novellái itthon az Új Galaxisban, a Galaktikában, illetve a Gabo SFF kiadó antológiasorozatában jelentek meg; angolul pedig olyan jeles platformokon, mint például a Clarkesworld, Strange Horizons, az Uncanny vagy a Lightspeed. Eközben évekig szerkesztője volt az év legjobb transzneműség témáját feldolgozó spekulatív műveket gyűjtő antológiának, amelyért elnyerte szerkesztőként a Lambda-díjat.
Az azért nagyon hamar világossá válhat a magyar olvasó számára, hogy Takács Bogi világai nem olyan világok, amelyeket ma szívesen lát a hatalom Magyarországon.
A weboldalán a bemutatkozás így indul: „egy magyar zsidó agender transz személy vagyok”, de hamar hozzáteszi, hogy autista és mozgássérült is. Ebből rögtön van pár olyan jelző, amit ha az ember felvállal, akkor már Ferihegyen zsugorfóliába csomagolják, természetesen pusztán a gyermekek védelmében. Az egyre kevésbé vicces vicceket félretéve nyilvánvaló, hogy mindezek az identitások megjelennek a novellákban. Mind a zsidó, mind a magyar hagyomány folyamatosan jelen van, folyamatos téma a neurodivergencia, a transzneműség, de a fent említett győri témájú novella főszereplőjének mozgássérültsége is prominens jelenlét a szövegben.
Azt a 2018-as jelöléskor egy interjúban áttárgyaltam a szerzővel: az lenne a jó, ha egy (bármilyen jellegű) kisebbségi szerző nem csak azért lenne érdekes, mert arról ír, hogy milyen rossz dolog az adott kisebbség tagjának lenni. A Power to Yield számomra ilyen szempontból értékes válogatás, ami ezt a filozófiát képviselve a különféle kisebbségi létekbe is nagyon intim, nagyon érzékeny betekintést tud nyújtani amellett, hogy ezzel párhuzamosan remek a spekulatív világépítése.
Nem véletlenül nem beszéltem sokat egyes novellákról, illetve a kötetzáró, címadó kisregényről – szintén nagyon jó szöveg és történet –, hanem azért mert én
ezeket a történeteket inkább megtapasztaltam, mint felfogtam, és nem szeretnék senkit megfosztani ettől az élménytől.
Megteszi ezt helyettem a kormány által béklyókba zárt magyar könyvkiadás, legalábbis a csak magyarul olvasókat: a Clarkesworldben Takács Bogival megjelent interjú szerint a korábban tervezett hazai novelláskötet ötlete kútba esett a kormány gyermekvédelmi törvénye után, a kiadók ugyanis jelen helyzetben nem szívesen vállalják a –piaci-politikai – rizikót transznemű szerzőkkel. (Mondtam az előbb, hogy már nem igazán vicceltem a zsugorfóliával.)
Nem vagyok elégedett ezzel a helyzettel, úgy érzem, hogy a magyar fantasztikus közeg nagyot veszít azzal, hogy nem olvashatjuk magyarul Takács Bogi novelláit. Remélem ez középtávon változni fog.
Bogi Takács: Power to Yield and Other Stories. Broken Eye Books, 2024.
