A 2022-es év egyik legüdítőbb kötete Gráczer L. Tamásé volt, akinek A háromfa hölgye című regénye a Prae pályázatának győzteseként jelenhetett meg a kiadó remek krimisorozatában. A szerző történelmi krimije bevált formulát követett, abból azonban mindent ki is hozott, és egy izgalmas ügyre felhúzva, remek karaktereket felvonultatva kalauzolt el minket a Mátyás király alatti Budára és környékére.
Nagyon örültem, hogy már idén tavasszal olvashatjuk a folytatást, aztán annyira eltemettek a friss megjelenések, hogy csak most jutottam el odáig, hogy belevágjak a korábbi kötetnél egy árnyalatnyival vastagabb, Az úr szukái címet viselő folytatásba. A friss könyv akár horror is lehetne, olyan a felütés: még mindig Mátyás király uralkodása alatt járunk, és
valaki, vagy valami sorban gyilkolja a ma Margit-szigetnek nevezett sziget zárdájának apácáit.
Lehet, hogy maga (az ekkor még nem Szent) Margit az? Vagy evilági összeesküvés van a dolog mögött? A szororok szörnyű őrületesen kegyetlen kínhalállal halnak, és bár az ügyet megpróbálják eltussolni, a zárdát korábban oltalmába vevő Szilágyi Erzsébet anyakirályné megneszeli, hogy probléma van. És ki lehetne alkalmasabb az ügy felgöngyölítésére, mint Marcus, a budai hóhér?
Megette a hóhér
Marcus persze nem csak valami szimpla hóhérocska, hanem mint azt már az előző kötetben megtudhattuk: kifejezetten művelt ember, aki Itáliában tanult orvosnak, aztán egy szerelmi ügy miatt gyilkolt, és lett belőle kivégzett helyett az új hóhér. Ebben a munkakörben egyszerre veti meg mindenki és szorul a társadalom peremére, és lesz bejáratos a legnagyobb hatalmasságokhoz városban és országban.
Az előző kötethez hasonlóan ismét remek mellékszereplőket kapunk, főleg a korábban megismerteket, de újakat is, akik közül – mint a kötet végén megtudjuk – elég sokan történelmi figurák.
A fürdő-, avagy bordályházban dolgozó Regina, Marcus barátnője például a korábbi kötethez képest is önálóbb, aktívabb alakítója a történetnek, egy ponton például önálló nézőpontfejezettel. A regényben most első sorban nem a korabeli Buda elevenedik meg, hanem a ma Margit-szigetnek hívott terület, azon belül is a zárda épülete és annak környéke, valamint a zárda maga, amelyet aprólékos részletességgel, a tudományos kutatások alapján tár elénk a szerző.
Kifejezett örömmel töltött el, hogy az előző kötetben általam hiányolt térképet ebben a kötetben megkaptuk.
A tavalyi kötethez képest az ügy megoldása kevésbé kacifántos – míg maga az ügy igen –, de valamiért elég korán sikerült ráéreznem a megoldásra, még ha minden indokot és tényt nem is tudtam összerakni. El szoktam mondani krimik esetében, hogy én a megvezethető olvasók közé tartozom, nem akarok általában okosabb lenni a szerzőnél, vagy az aktuális nyomozónknál, most azonban valahogy mégis sikerült.
Ez nem okozott problémát: ez a műfaj nekem nem (csak) arról szól, hogy a végén a budai hóhér leleplezése számomra is olyan drámai legyen, mint a kötet szereplői számára, hanem arról, hogy utazzak egyet egy olyan korszakban, amiben a szerző sokkal jobban elmerült, mint én. Gráczer L. Tamás esetében tudom, hogy a minőség ebből a szempontból garantált.
Ezúttal a Mátyás-korabeli kolostor megismerése mellett nagyon sokat tett a kötet azért, hogy bemutassa a Margit-legendát és a Margit-kultuszt.
Én alig várom a budai hóhér harmadik kalandját, remélem lesz ilyen.
