Fidesz-közeli médiacég fizette ki Kövér László szombathelyi látogatásakor a helyiségbérletet

Farkas Bazsi 2023-11-02 15:51:00
254 ezer forintba került ezúttal a Haladás Sportkomplexum VIP terme és két skybox.

Úgy látom, hogy a szombathelyi Fidesz, meg a szombathelyi polgári közösség is kész arra, hogy végre visszaszerezze magának a várost - többek között ezt mondta Kövér László (Fidesz-KDNP) házelnök azon a videón, amit szombathelyi látogatása alatt rögzítettek  a Haladás Sportkomplexumban.

Kövér László a Szombathelyi Polgári Esték soron következő rendezvényének volt a vendége. A programot október 10-én, a Haladás Sportkomplexumban rendezték meg. A rendezvényen csakis a Fidesz belső körös vendégei vehettek részt, akik előre regisztrálva kaptak akkreditációt.

Az eseményen videójában Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térségének parlamenti képviselője arról beszél, hogy a termet zsúfolásig töltötték meg a Fidesz szimpatizánsok, leendő politikusok és szavazók.

Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Haladás Sportkomplexumot működtető, Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nkft.-től, az eseményre vonatkozó bérleti szerződést.

Ebből az derül ki, hogy a termet nem a Fidesz, hanem a pártközeli Frisss.hu-t kiadó, Vasi Friss Rádió Kft. (Ma már West Media Group Kft.) fizette ki a bérleti díjat (A szerződés innen letölthető.).

A 2023. január 27-én kelt szerződés szerint a Vasi Friss Rádió Kft. összesen 5 alkalomra kötött keretszerződést. E szerint pedig alkalmanként 200 ezer forint + ÁFA összegben kapja bérbe a VIP termet, valamint 2 skyboxot.

A Sportkomplexum ügyvezetőjének válasza szerint az egyik ilyen alkalom volt az október 10. Fidesz rendezvény is. Amelyen egyébként a bérlő cég ügyvezetője maga is ott ült az első sorban.

Nem ez az első eset, hogy a Friss és a Haladás Sportkomplexum üzletel egymással

2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között összesen 10 alkalomra bérelte a Vasi Friss Rádió Kft. a VIP termet. Ebben a ciklusban többek között ezeket az eseményeket rendezték:

  • 2021.október 20. VIP terem, Dömötör Csaba (Fidesz-KDNP) államtitkár (150 ezer forint + ÁFA)
  • 2021.december 16. VIP terem, Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő Szombathely 300 konferenciája (150 ezer forint + ÁFA)
  • 2021. december 18. VIP terem, szombathelyi Fidesz évzáró vacsorája (150 ezer forint + ÁFA)
  • 2022. február 11.VIP terem, Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kampánynyitó. (150 ezer forint + ÁFA)
  • 2022. március 3. VIP terem, Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter szombathelyi fóruma. (150 ezer forint + ÁFA)

2023 április 4. Elnöki Skybox, 250 ezer + ÁFA, Illés Károly (Fidesz-KDNP) születésnapja (a bérlő a Vasi Friss Rádió Kft.)

2023. június 16. Stadion VIP, Sky Box bérlés, 2 millió 380 ezer forint + ÁFA (a bérlő a Vasi Friss Rádió Kft.)

Ahogy arról korábban írtunk: 2021-ben a Sportkomplexum 1 millió 935 ezer 400 forintot fizetett ki reklám címén a Vasi Friss Rádió Kft.-nek.

A Haladás Sportkomplexum és a Friss között 2021. október 1-én kötött bérleti szerződés szerint 2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között összesen 10 alkalomra szóló pedig bérleti díjra 1 millió 905 ezer forintot költ el a médiacég a létesítményben.

Vagyis 2021-ben szinte hajszálra pontosan annyi pénzt költött el reklámra a Sportkomplexum a Fidesz közeli Frissnél, mint amennyit az később ‘21 októbere és ‘22 szeptembere között bérleti díjra a létesítményben kifizetett.

2022-ben a Sportkomplexum 2 millió 610 ezer 720 forintot szerepeltetett a hirdetési költségsoron, ebből 2 millió 430 ezer forintot költött el a Frissnél.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.