Így maradt állandó háziorvos nélkül Győrzámoly és Győrújfalu

Pintér Bence 2023-09-29 17:09:00
Tizenöt év alatt hatalmasra nőtt a körzet, aminek a megosztása nem sikerült, és nem látni, hogy mikor fog sikerülni. A távozó háziorvost és a győrújfalui polgármestert kérdeztük az ügyről.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy állandó gyerekorvos nélkül marad öt szigetközi falu: Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszentpál és Dunaszeg. Akkor a falvak közös közleménye alapján azt írtuk, hogy augusztus 31-ével mondta fel a szerződését az addig ott tevékenykedő doktornő.

Október elsejével azonban Győrújfalu és Győrzámoly esetében nemcsak állandó gyerekorvos, de állandó felnőtt háziorvos sem lesz: a körzetet eddig ellátó dr. Bán Barbara ugyanis szeptember 29-én rendel utoljára,

és mint az nemrég kiderült, a helyettesítést a két faluban három orvos fogja elvégezni.

Mivel az ügyben sokféle információ látott napvilágot mind az önkormányzatok részéről, mind pletykaszinten, megkérdeztük a távozó háziorvost és a polgármestereket, hogy pontosan mi történt.

Óriásira nőtt a körzet

Dr. Bán Barbara 2008-ban „egy panellakás áráért” vásárolta meg a praxist, ami már akkor sem számított kicsinek. Bár az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint az ideális 1200 fő – leadott TAJ-kártya – egy körzet esetén, ez már akkoriban is 2200 fő volt Győrújfalun és Győrzámolyon. Mint azonban ismeretes, a győri agglomeráció kifejezetten kedvelt településeiről beszélünk, melyek lakosságszáma az elmúlt évtizedben jelentősen megnövekedett: csak 2018 és 2023 között Győrzámolyra közel ezer, Győrújfalura pedig mintegy 600 ember költözött be.

Ez a házirovosi körzet ellátottjainak számain is látszik, amely a 2008-as 2200 főről 3520 fősre nőtt.

Ez átlagosan naponta 80-90 beteget jelent – nyilván télen többet, nyáron kevesebbet. Ezért dr. Bán Barbara elmondása szerint 2019-ben már kezdeményezte, hogy osszák meg a körzetet – ami az önkormányzatoknak alapvetően egy egyszeri összegen túl nem kerülne több pénzbe. Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester kérdéseinkre válaszolva azt monta: nem tud róla, hogy a covid előtt lett volna ilyen jelzés, az szerinte csak a covid után került szóba. Egy biztos: a járvány alatt csak tovább nőttek a háziorvosok terhei, így rájuk maradt például az oltás megszervezése is. Ehhez jött hozzá idén márciustól az esti és hétvégi ügyelet is.

Tudni kell azt is, hogy a több ellátott egyébként nem jelent magasabb állami finanszírozást: a doktornő elmondása szerint a 2000 feletti leadott kártya fölött nem fizet már több pénzt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a NEAK.

Tehát hiába nő a körzet, és ezzel nő a munkateher, a finanszírozás nem nő vele arányosan.

2022-ben volt is egy kísérlet a körzet megosztására az önkormányzatok részéről, amiről ez az idén januári poszt számolt be. Ebben a győrújfalui polgármester, Nagy Imre Attila azt írja: „Röviden és érthetően kaptunk végre egy olyan engedélyt, amire már önállóan fel tudunk venni egy háziorvost!”. Most viszont, a háziorvos távozását bejelentő szeptemberi posztban már ezt: „Jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyére várunk.”

Kiderült ugyanis, hogy a kormányzati szándék éppen ellentétes irányú: a megosztást nem engedélyezték – bár a két önkormányzat még mindig ebben bízik – hanem éppenséggel körzetek felülvizsgálatát és további összevonását tervezik országszerte 2028-ig. Az önkormányzatnak adott válaszból – amelyet lapunknak megmutatott a polgármester – az derül ki, hogy

ezt egy idén január elsején életbe lépő törvénymódosítás szabályozza, és a körzetmegosztásra tett kérelmre 2028. január elseji határidőn belül fognak válaszolni.

Az OKFŐ válaszát a polgármester botrányosnak nevezte nekünk küldött levelében, és arra is kitért, hogy nem csak 2023 elején, de 2022-ben is küldtek a körzetmegosztásról szóló megkeresést. A doktornő szerint ha korábban, az első jelzése idején nekiállt volna a körzetmegosztásnak a két önkormányzat, akkor talán nem futottak volna bele ebbe a problémába.

A praxis megosztása egy egyszeri kiadással is járt volna, a praxisjog tulajdonosának ugyanis jogszabály által meghatározott módon és összegben járt volna kártalanítás, ennek kapcsán azonban dr. Bán Barbara szerint ő és kollégái kompromisszumkészek lettek volna, hiszen a törvényben nevesített kártalanítási összeg kb. feléről azonnal és egységesen lemondtak – nem csak ő kérte ugyanis a praxis megosztását elmondása szerint, hanem a szintén távozó gyerekorvos is.

A győrújfalui polgármester szerint „jelentős probléma” volt a körzethatár-módosítás miatt a doktornő által igényelt kárenyhítés, bár azt ő is elismerte, hogy ennek feléről lemondott volna a doktornő. Az így fennmaradó kb. 11 millió forintos összeget elmondása szerint a két önkormányzat nem tudta és az elvek miatt nem is akarta volna kifizetni számára. A doktornő lapunknak elmondta: több megoldást is ajánlott az összeg rendezésére, amennyiben az aktuális lett volna, nem kellett volna ezt egy összegben kifizetnie az önkormányzatoknak.

Fél éve mondta fel, pénzt már nem fog keresni belőle

A doktornő nem látta, hogy az önkormányzatok lépnének, vagy tudnának lépni a praxis megosztásának ügyében, ezért végül 2023. március 31-én felmondott, az ezt követő féléves felmondási idő jár le most. Időközben keresett, de nem talált olyat, aki megvásárolta volna tőle a praxist. Ezt még fél évig ő árulhatja, de nem bízik abban, hogy talál olyat, aki azt jelen formájában megvásárolná. Az önkormányzat ráadásul be is jelentette, hogy a fél év után, miután a jog visszaszáll hozzájuk, azt ingyen fogják odaadni valakinek, ha jelentkezik az állásra.

Dr. Bán Barbara leszögezte azonban, hogy a győrújfalui polgármester posztja által implikált helyzettel szemben neki október elsejétől semmiféle bevétele nem származik a praxisból.

„Akié a praxisjog, az kapja a TAJ kártyák utáni központilag elszámolt havi apanázst” – állt a posztban tévesen, ahogy az sem szerepelt benne helyesen, hogy a praxisjogot az Uvula Kft. birtokolná, mivel az személyesen a doktorhoz kötődik.

Ezt már csak azért is fontosnak tartja, mert úgy érzi: korábban igaztalan támadás érte azért, mert nem csak azt jelezte, hogy a törvény szerint egyáltalán nem kéne bérleti díjat fizetnie az orvosi rendelőért, de ennek kapcsán vissza is kérte volna az addig fizetett összeget Győrzámolyon. Eközben ugyanitt egyébként hiába kéne az önkormányzatnak a duális finanszírozás keretében beszállnia a rendelő fenntartásába, valójában a rezsit is ő fizette.

Ahogy a két önkormányzat a posztban jelezte, a helyettesítés első hetében várhatóak fennakadások. Ennek Dr. Bán Barbara szerint az is az oka, hogy az utolsó két hetet leszámítva a felmondási idő alatt egyik önkormányzat sem kezelte prioritásként a hogyan tovább kérdését. Ez azt eredményezi, hogy bár lehet, hogy orvos lesz a rendelőben, de a rendelőben nem nagyon lesz más, hiszen mind az orvosi, mind a számítástechnikai eszközöket ő biztosította. Arról is ő gondoskodott, hogy legalább az adatbázist megkapja majd az utódja.

Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester szerint folyamatosan hirdették a megüresedő praxist országos napi- és hetilapokban, a Kisalföldben, Facebookon és az orvosi kamara segítségét is kérték.

„Sajnos azonban – hiába a felkínált ingyenes szolgálati lakás, az új orvosi rendelő – a távozó doktornőtől egyikük sem volt hajlandó az 5 és 10 millió forint között kínált praxisjogot megvásárolni. Bízom abban, hogy a hat hónapos helyettesítés után lesz majd jelentkező az akkora már ingyenes praxisjogra”

– mondta a polgármester.

Az is jelzésértékű dr. Bán Barbara szerint, hogy három orvos fogja ellátni a helyettesítést.

A praxismegosztás évekkel ezelőtti kezdeményezésekor ugyanis jelezte az önkormányzatok felé, hogy a körzet mérete indokolná az akkori egy háziorvosi körzet helyett minimum kettő, de inkább három háziorvosi körzet kialakítását, amivel a következő évek várható további lakosságszám növekedése is meg lett volna oldva. Egy ekkora praxisméret már egyetlen orvos számára sem orvosszakmailag, sem erkölcsileg nem ellátható.

Kerestük az ügyben a győrzámolyi polgármestert, Pulai Nikolettát is, ő azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszolt e-mailben feltett kérdéseinkre.

Fotó: Győrzámoly.hu

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.