Rengeteg autót bérel vagy lízingel Győr a CarMen Rent nevű cégnél

Pintér Bence 2023-09-14 07:26:00
Rákérdeztünk a győri önkormányzatnál és az önkormányzati cégeknél arra, hogy mely cégektől lízingelik az autókat.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Évi 134 millió forintba kerül a városvezetők, illetve a nagyobb győri önkormányzati cégek vezetőinek autóbérlése – számoltunk be pár hete a közérdekű adatigénylésünk nyomán frissen közzétett dokumentumokról. Az azonban akkor nem derült ki, hogy mely cégektől, cégeknél bérelnek és lízingelnek az önkormányzat, illetve az önkormányzat cégei.

Az újabb adatigénylésünk nyomán közzétett adatok szerint azonban a legnagyobb nyertese ezeknek a szerződéseknek a CarMen Rent Kft. nevű cég.

Arról már beszámoltunk, hogy a Dézsi Csaba András polgármester számára egészen a közelmúltig 930 ezer forintért bérelt A8-as esetében ezzel a céggel kötöttek szerződést, hiszen ide került vissza az autó. Egy 2020-as üvegzseb-dokumentumból az is világos, hogy 2020-ban összesen hat autó lízingelését vagy bérlését kezdte meg az önkormányzat ezzel a céggel. A Polgármesteri Hivatal által most közzétett dokumentum alapján továbbra is a CarmenRent az egyetlen cég, amellyel szerződésben állnak, ezen felül monogramokkal jelzett magánszemélyektől bérel autót a hivatal.

Ugyanígy megfigyelhettük a GyőrPluszban megjelent cikkhez készült fotón, hogy az ifj. Knézy Jenő igazgatónak Skoda Kodiaqot bérelnek, és mint a rendzsámtábla-keretből kidrül, ezt a CarMen Renttől teszik. Mint a médiacég által korábban közzétett anyagból kiderült, a sportiporter által használt autót áfával együtt havi 450 ezer forintért bérli a cég. Ezen felül egy Skoda Fabia és egy Volkswagen T-Roc bérléséről számolt be a cég, ezekért együtt még bruttó 340 ezer forintot fizet a cég.

A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. egy Audi A6-ost bérel vagy lízingel 644 ezer forintért havonta, és ennél a cégnél még bérelnek két Skoda SuperB-et és két Volkswagen Golfot, összesen bruttó 1 millió 341 ezer forintért. A most közzétett adatok szerint a cég a polgármesteri hivataltól és az önkormányzattól, valamint a CarMen Renttől bérel/lízingel autót.

A városüzemeltető Győr-Szol sokféle autót bérel, személyautó az utóbbiak között nyolc darab van: Skodából két Kodiaq, három Octavia, egy Opel Insignia és két Suzuki Vitara. Ezekért összesen havonta bruttó 2 millió 531 ezer forintot fizet a cég. A Győr-Szol szintén bérel/lízingel a CarMen Renttől, emellett az Útkezelő, az Ipari Park Kft., az önkormányzat, a Mercarius Flottakezelő, a Verda Trans Kft., a GYHG és az OTP is a listán szerepel.

Az pontosan nem derült ki, hogy mely autókat bérlik ettől a cégtől, mivel csak egy listát tettek közzé arról, hogy kiktől bérelnek/lízingelnek.

Arra egyik cég, illetve a hivatal sem akart válaszolni második körben sem, hogy konkrétan kik vezethetik ezeket az autókat.

A cégvezetők annyira nem izgultak a sztorin, hogy nem is írták át a valószínűleg minden céghez kiküldött sablonszöveget, amiben így az áll:

„Tájékoztatom, hogy azon személyek jogosultak gépjármű használatára, akik a szervezet vonatkozó szabályzata (ha van ilyen) szerint arra jogosultak, akiknek a munkaszerzödése azt tartalmazza, akiknek azt a szervezet vezetője egyedi vezetői döntéssel azt engedélyezte.” (kiemelés tőlünk – a szerk.)

Tehát a vezérigazgatók, igazgatók nem is tudják, van-e ilyen szabályzat a cégeiknél; bár két hete megválaszolták konkrétan ezt a kérdést egyébként. Ez azt jelzi, hogyegy központi anyagot másoltak a válaszukba gondolkodás nélkül.

Ugyanígy nem volt segítőkész a Hivatal abban, hogy megtudjuk: Borkai Zsolt autóbérlésére mennyit költött az önkormányzat: rendkívül kacifántos körmondatokban, de végül azt közölték a 2006-2019 közötti időszakra, hogy nem kezelnek ilyen adatot, ami elég különös főleg annak fényében, hogy a GyőrPlusz valamilyen kútfőből azért részletesen tudta dokumentálni, milyen autóval furikázták a volt polgármestert.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.