Talán úgy lenne a legkényelmesebb, ha a cikk elejére odaírnám, hogy szponzorált tartalom – csak az a helyzet, hogy hazudnék. Van ez a kísérletem, ami tavaly januárban, a „Megváltoztatja-e az életed egy mezítlábas cipő?” című életmód-cikkemmel indult. Nem gyakran írok ilyesmit. Ennek az volt a lényege, hogy megnéztem azt, hogy tényleg jó dolog-e a mezítlábas cipő, és megkérdeztem róla egy orvost is – tehát nem influenszelé, vagy ikszes cikk volt a végeredmény, hanem egy ún. újságcikk.
Idén tavasszal eldöntöttem, hogy jöhet a folytatás: érdekelt, hogy jobb-e mezítlábas (barefoot) cipőben túrázni mint egy egységsugarú, sportboltban vett túracipőben.
Az ötlet mondjuk nem túrázás közben jött, hanem akkor, amikor egész napokat sétáltam végig Szegeden kirándulva az elvileg nagyon kényelmes futócipőmben, de a nap végére majdnem meghaltam a fájdalomtól. Ugyanez szokott előjönni a túracipővel is. Szóval megint megkerestem a Be Lenka nevű céget, és megérdeklődtem, hogy elküldenék-e tesztelésre a Trailwalker 2.0 nevű uniszex modelljüket, amit kifejezetten könnyebb erdei sétákhoz, kinti kikapcsolódáshoz ajánlják.
A válasz pozitív volt, így hamarosan meg is érkezett a cipő, ami alapjaiban ugyanazt nyújtja, mint bármelyik barefoot cipő:
- a talpa teljesen lapos, a sarok egy szintben van a lábujjakkal;
- a talp maga rendkívül rugalmas és vékony;
- a cipő eleje pedig széles, így van hely a lábujjaknak.
A túrázásra optimalizálás abban nyilvánul meg ennél a modellnél, hogy körben a gumitalp magasabbra nyúlik oldalt, elöl és kifejezetten magasra hátul is, annyira, hogy ott az érdekes mintázatú, elvileg túrázásra tervezett talprészt is felhúzták a tervezők. Ez nyilván az alapszintű sérülésektől óvja a cipőt egy erdei túra során, illetve a víz ellen is védelmet nyújt. A teszteléssel elég sokat kellett várnom, a szokásos bakonyi túránkat többször is elmosta az eső júniusban, végül azonban júliusban és augusztusban mind erdei terepen, mind városban teszteltem a cipőt.
Jobb ebben sokat sétálni?
Először a Cuha-völgyet jártam végig Vinyétől Porva-Csesznek vasútállomsig, ami némi minimális sziklára mászós kitérővel tökéletesen megfelel a könnyű erdei séta kitételnek, pár nappal később pedig Eger belvárosában mászkáltam teljes napokat. Mint említettem, egy hasonló szegedi túra alkalmával vetődött fel bennem egyáltalán ez az ötlet, így remek összehasonlítási alapnak tűnt a dolog.
Az eredmény: egyik alkalommal sem fájt utána a lábam este.
Ez az eredmény persze lehet csalóka, hiszen mint azt előző cikkemben is jeleztem már: ha elkezdünk barefoot cipőt hordani, elkezd átalakulni kicsit az is, ahogy járunk, ahogy működik a lábunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy nagyon jó ötlet a kétféle cipőtípus között váltogatni – magyarul simán lehet, hogy azért fájt a futócipőben vagy a túracipőben a lábam, mert elszoktam tőlük.
A bakonyi terepen előjöttek a Trailwalker előnyei: az utat akkor a szokásos pontokon akkor éppen csak keresztező Cuhán simán át tudtam vele sétálni beázás nélkül – bár manapság már hidak segítik a közlekedést egyébként a tanösvényen. Persze nem ugyanaz a kategória, mint egy teljesen vízhatlan túracipő – ezt pár nap múlva egy jó nagy vihar közepén sikerült is tesztelnem, amikor másodpercek alatt beázott a bőr. De nem is ígérte senki, hogy nem fog.
Az viszont talán még jobban átjön ebben a cipőben, ami ennek az egész műfajnak a lényege: hogy érzed a talajt.
Az első cikkem óta több hasonló cipőt vettem, de ez az első, aminél igazán azt tudom mondani, hogy érezhető ez a dolog. Igaz persze, hogy ebben többet jártam terepen, az aszfalton pedig kevésbé tűnik fel a dolog. De tény: az erdei talajon varázslatos tud lenni. Persze igaz, ahogy legutóbb is mondtam: nagyjából olyan varázslatos, mint mezítláb mászkálni. De nem mindenki alkalmas hippinek.
