Tizennégy szakosztállyal indul el a Rába ETO SE Győrben

Pintér Bence 2023-08-30 12:57:00
Nem kifejezetten derült ki, hogy pénz honnan lesz, de mindenki nagyon lelkes. Hangsúlyozták: nem a Borkai-vezette GYAC ellenében indul el az egyesület.

Sajtótájékoztatón mutatták be a frissen megalapított Rába ETO SE-t. A sportegyesületet Kovács János judo mester, a szintén ebben a sportban tevékenykedő Dézsi Csaba András győri polgármester közeli ismerőse alapította klubja, a Vital Judo átalakításával.

A klub tizennégy szakosztállyal indul, 

ezek: asztalitenisz, birkózás, e-sport, judo, futsal-futball, kyokshikai karate, ökölvívás, shotokan karate, sportlövészet, szabadidő és futó, teke, tenisz, tömegsport, úszás lesznek.

Kiderült, hogy focis vonalon egyébként tárgyalnak az ETO FC Győrrel is az együttműködésről, és bíztató fejlemények vannak ezen a fronton. A foci-futsal szakosztály vezetője, Pál László a korábban szintén Rába ETO néven futó futsalcsapatnál dolgozott.

Kérdésre válaszolva a felek elmondták: a már meglévő sportlétesítményekben képzelik el a működést, amihez leginkább csak jobb szervezésre van szükség. Ezen felül az egyetem például ezen a vonalon tud segítséget nyújtani – mint azt Palkovics László kifejtette. Dézsi polgármester ezen a ponton hosszas magyarázatba kezdett, amelyben először a Magyar Vilmos Uszoda felújításáról beszélt, majd

a polgármester ezután valamiért ismét azt a hamis információt fejtegette, hogy valójában nem is volt zárva tavaly ősszel az Aqua Sportközpont.

A történet tavaly szeptemberi, azóta már ő maga is többször elismerte, hogy valójában zárva volt az Aqua, amit csak nemrég nyitottak ki.

A Magyar Judo Szövetség például 800 négyzetméter tatamival segíti az egyesület indulását.

 

Honnan lesz pénz?

A klubalapítás háttere, hogy nyár elején a városvezetés a GYAC sportklub élére akarta helyezni Radnóti Ákos sportért felelpős alpolgármestert, a szakosztályvezetők azonban Borkai Zsolt volt polgármestert választották meg a feladatra, aki egyúttal politikai értelemben is bejelenetette visszatérését. A GYAC körül azóta megy az adok-kapok Dézsi és Borkai között, és miközben Dézsi polgármester fogadkozott, hogy Borkai miatt nem változik a GYAC támogatottsága, hirtelen kiderült, hogy Kovács János, Dézsi sportügyi tancsadója – aki egészen a közelmúltig a GYAC elnökségi tagja volt – új sportklubot alapít.

Talán hogy elvegyék ennek a dolognak élét, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a klubalapítást már másfél éve tervezték,

ezen felül a GYAC-vonalon leginkább az volt az érvelés, hogy a városnak csak jó, ha több sportklub van, lehet városi versenyeket szervezni, és minden jót kíván Kovács János a GYAC-nak. Azt is tagadta, hogy ők bárkit megpróbálnának onnan átcsábítani, elmondása szerint két szakosztály kereste meg őket, de ők végül maradnak a GYAC-nál. (A szakosztályok egyébként kollektíve nem, az egyes sportolók, ezek léphetnének át az új egyesületbe.) Dézsi azt mondta: mindkét klubot támogatni fogják, bár nem esik jól, ha valaki aztán letagadja, hogy kapott ilyen támogatást. (Tudtunkkal ilyen eddig egyébként nem történt.)

Kiderült: úgy számolnak, hogy 500 sportolóval tudnak indulni, 1000 sportoló lesz náluk decemberben, és az a cél, hogy 2000 fölött legyen a taglétszám.

Ami nem derült ki, az az, hogy pontosan ki fogja finanszírozni a klub működését. A Telex tudósítója által feltett kérdésekre ködös válaszok érkeztek, a Rába egyelőre csak névszponzor, pénzt nem nagyon ad, az egyetem – aminek egyébként van saját sportegyesülete – is inkább indirekt támogatást nyújt, és Dézsi polgármester is legalább két alkalommal beszélt arról, hogy az a jó, ha szponzorok vannak, és nem az önkormányzat pénzéből kell támogatni az egyesületet. Végül Kovács János azt mondta, hogy még tárgyalnak szponzorokkal, és lehet, hogy erről egy külön sajtótájékoztatót fognak tartani. Egyelőre abból működnek, amit még a Vital Judo félretett erre a célra.

Érdekes módon egyébként az eseményen a segítő személyzetet a városháza adta.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.