Borkai Zsoltot választották a GYAC elnökének, nem sikerült a győri városvezetés puccsa

Pintér Bence 2023-05-31 00:46:00
„Kis lépés Borkainak, nagy lépés a győrieknek” – kommentálta lapunknak a fejleményeket a volt polgármester. A város alpolgármesterei eközben közleményben fenyegetőznek.

Mint arról beszámoltunk, a napokban lemondott a Győri Atlétika Club vezetéséről Papp Oszkár – ezt maga az érintett is megerősítette nekünk, ahogy azt is elmondta, hogy az önkormányzat Radnóti Ákos alpolgármestert (Fidesz-KDNP) látná szívesen az elnöki székben. Azt már más forrástól tudtuk meg, hogy a szakvezetők egy jelentős része viszont nem szívesen látná az elnöki székben Radnótit, és helyette Borkai Zsolt volt polgármestert, olimpiai bajnokot kérték fel a feladatra.

Kedd este a sportklub küldöttgyűlésén végül Borkait választották meg a klub új elnökének,

bár a dolog nem ment egyszerűen. Ezt az is jelzi, hogy még kedd éjjel cikk jelent meg a GyőrPlusz nevű, közpénzből működő fideszes propagandalapban, amelyben a GYAC elnöksége – ami, bár a GyőrPlusz ezt elhallgatja, jelen pillanatban csak Szeles Szabolcs és Radnóti Ákos fideszes alpolgármeseterekből áll – elítélte Borkai megválasztását, amely szerintük jogszerűtlen és puccsszerű volt, és veszélyezteti a gyerekek sportolását.

De előreszaladtunk.

Mi történt pontosan?

A következő eseménysor zajlott le az elmúlt napokban a sportklub körül: Papp Oszkár egyelőre nem tisztázott okokból lemondott a vezetésről, az önkormányzat pedig jelezte, hogy Radnóti Ákost szeretnék a klub élén látni. A klub szakági vezetői közül azonban többen nem vették jó néven ezt az egészet, ezért megkeresték Borkai Zsoltot, akit talán nem kell bemutatnunk sem helyi, sem országos olvasóinknak.

Borkai vállalta a felkérést, mire Papp Oszkár a keddi napon jelezte, hogy inkább mégsem mondana le az elnökségről – a GyőrPlusz cikke úgy fogalmaz, hogy az elnökség kérésére döntött így, tehát Szeles Szabolcs és Radnóti Ákos alpolgármesterek kérték meg erre. Ekkor azonban már nem volt megállás, mivel a küldöttgyűlést összehívták, és az egyik álláspont szerint a lemondás visszavonásáról már ennek a testületnek, és nem az elnökségnek kell döntenie.

Ez a jogi vita vitte el a kedd esti találkozó első felét. Innentől kissé eltérnek a történetek. A GyőrPluszban megjelent közlemény szerint ugyanis

„hosszú jogvita kezdődött, a küldöttgyűlés Papp  lemondását tartotta érvényesnek, és az elnökség szerint jogszerűtlenül választást rendelt el, ahol a küldöttek többsége Borkai Zsoltot ellenjelölt hiányában megválasztotta elnöknek. Azokra a helyszíni felvetésekre, hogy ez a választás ebben a formában jogtalan, a volt polgármester úgy fogalmazott: nem baj, ha jogsértő, majd a bíróság megítéli.”

Egy hozzánk eljutó másik információ szerint viszont volt ellenjelölt, mégpedig Radnóti Ákos személyében, Borkai azonban több szavazatot kapott. Annyi biztos, hogy a két alpolgármester egyszer csak távozott a küldöttgyűlés helyszínéről, és nem sokkal később megjelent a közlemény.

Mit is tesz kockára pontosan Borkai?

A közlemény maga rendkívül érdekes, hiszen a GyőrPlusz elfelejtette közölni, hogy a GYAC elnöksége jelenleg csak a két alpolgármesterből áll, tehát valójában a győri városvezetés véleményét közvetíti az, ami benne áll, nem pedig független szereplőkét. Az elnökségben korábban szerepet vállaló Simon Róbert Balázs fideszes országgyűlési képviselő ugyanis pár nappal korábban lemondott a pozíciójáról.

A közlemény szerint

„Borkai egyéni ambícióival, erőszakos viselkedésével több mint ezer győri fiatal sportoló edzéslehetőségét teszi kockára éppúgy, mint az olimpiára készülő sportolók karrierjét. Borkai saját karrierje érdekében veszélyezteti azt a 185 millió forintos kormányzati és csaknem 100 millió forintos önkormányzati támogatás jogszerű, sportcélú felhasználását, aminek előteremtését Győr város vezetésének és a lemondatott Papp Oszkár szakmai munkája alapozta meg.”

Rendkívül érdekes ez a pár mondat, több kérdést vet ugyanis fel, mint amit megválaszol. Először is: ki mondatta le Papp Oszkárt? Az elnökség valószínűleg a keddi fejleményekre utal, de miért mondott le először? Miért teszi kockára a klub szakvezetői által megválasztott Borkai több mint ezer győri fiatal sportoló edzéslehetőségét, illetve az állami és önkormányzati támogatásokat? Ki tudja ezeket elvenni? Ugyebár az önkormányzat. Miért is venné el egészen pontosan, ha a klub küldöttgyűlése Borkait választotta vezetőnek Radnóti helyett, mi lenne az oka?

Nehéz nem fenyegetésként olvasni a két alpolgármester közleményét, amit az elbukott puccs után tettek közzé a propagandaoldalon.

A cikk címe „Borkai saját karrierje érdekében veszélyezteti a fiatal sportolók és az olimpiára készülők esélyeit”, de arról egyáltalán nem esik szó benne egyébként, hogy a sokorópátkai birtokán őstermelőként tevékenykedő Borkai egészen pontosan milyen karrierjét próbálja itt érvényre juttatni.

Mit mond minderről Borkai?

Lapunk életében történelmi dolog történt, hiszen 2019 nyara óta működünk, de eleddig egyszer sem sikerült telefonon elérnünk a szexbotránya miatt 2019 őszén távozó városvezetőt, hogy bármilyen kérdésben megszólaltassuk, pedig rendszeresen nyilatkozik például a Blikknek. Most azonban sikerült vele beszélnünk.

„Kis lépés Borkainak, nagy lépés Győrnek” – így kommentálta a volt polgármester a keddi nap fejleményeit.

Borkai elmondta: köszöni a támogatást és a kiállást a sportvezetőknek, és ő mindent meg fog tenni azért, hogy a klub jól működjön, a gyerekek sportolása biztosított legyen. Kérdésünkre, hogy ezzel megkezdte-e a kampányt a 2024-es választásokra, elmondta: szó sincs erről, ez nem erről szól. Kapott egy felkérést, amit elvállalt, és a klubért fog dolgozni.

Érdekesség, hogy Borkai megválasztásáról a Facebookon először Hajtó Péter fideszes képviselő adott hírt, aki Radnóti nevét nem említve azt írta: „az egyetlen alkalmas személyt választották a küldöttek a jelöltek közül”.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.