A rendőrség megerősítette, hogy okirathamisítás miatt nyomoznak egy volt győri városrendész után

Pintér Bence 2023-08-28 17:44:30
A Városrendészet és a városháza korábban kitérő választ adott az ügyben.

Csütörtökön számoltunk be róla, hogy három, egymástól független forrásunk szerint is hamis érettségivel bukott le két győri városrendész: az egyikük még a szervezetnél dolgozott, a másikuk viszont csak volt városrendész, egy ideje a Polgármesteri Hivatal kötelékében van.

Kérésünkre a rendőrség most megerősítette, hogy nyomozást folytatnak okirathamisítás miatt a győri Városrendészet egy tagjával kapcsolatban.

Mi úgy értesültünk, hogy a férfi időközben egyébként távozott a Városrendészettől. Rákérdeztünk erre a szervezetnél is, ahonnan eredetileg csütörtöki cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Pénteken aztán érkezett egy válasz, ami valójában kikerülte az érdemi válaszadást: azt írták, hogy ilyen indokból nem bocsátottak el senkit az intézménytől, valamint azt, hogy ha ilyen történik, azt a törvényeknek megfelelően bejelentik a rendőrségen. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg közös megegyezeéssel távozott az illető, az pedig a rendőrség válaszából is világos, hogy történt bejelentés.

És mi a helyzet a másik ügyben? Talány

Ennek fényében érdemes vizsgálni a Polgármesteri Hivatal részéről érkezett választ, amit nem Nagyné Dr. László Edit jegyző, hanem Dr. Bakonyi Bernadett aljegyző küldött. Mint tudjuk ugye, „a jegyző nem hazudik” – gondoljuk ez vonatkozik az aljegyzőre is, érdemes ezért alaposan elolvasni a szöveget.

„Ugytudjuk.hu: Igaz-e a hír, miszerint a Polgármesteri Hivatal kötelékéből, a Vagyongazdálkodási Főosztályról elbocsátottak egy illetőt, mert kiderült, hogy hamis az érettségije?

Aljegyző: Nem igaz »a hír«.

Ugytudjuk.hu: Bocsátottak-e el más osztályról vagy főosztályról valakit ezzel az indokkal 2023-ban?

Aljegyző: Nem.”

Amint arra cikkünk megjelenése után forrásaink felhívták a figyelmünket, nem jól tettük fel a kérdést, mivel ők úgy értesültek, hogy a Városrendészettel ellentétben a Polgármesteri Hivatalnál semmi lépés nem történt az ügyben, technikailag tehát megfelelnek a valóságnak ezek a válaszok. Ezért feltettük máshogy is a kérdést, megnevezve az érintett személyt, amit itt most nem fogunk megtenni:

„Ezek szerint minden kétséget kizáróan ki tudják jelenteni, hogy XYZ úr érettségi bizonyítványa rendben van, nem merült fel, hogy probléma lenne vele?”

Amire a következő válasz érkezett az aljegyzőtől:

„Nagyné dr. László Edit Jegyző Asszony nevében és megbízásából az alábbi tájékoztatást adom:

Tájékoztatom, hogy az Ön által 2023. augusztus 23. napján 16 óra 37 perckor érkezett e-mailben feltett kérdését az általunk ugyanazon napon 16 óra 30 perckor megküldött – korábbi kérdésre adott választ tartalmazó - e-mail alapján megválaszoltnak tekintjük.

Tájékoztatom továbbá, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltak szerint járunk el minden köztisztviselőnk, illetve a Kttv. hatálya alá tartozó jogviszony esetében.

Amennyiben a feltett kérdésére vonatkozó jelen választ nyilvánosságra kívánja hozni kérem szíveskedjen azt változatlan tartalomban és formában közölni.”

Ami, mivel nem hangzik el benne sok állítás, ismét lehet, hogy technikailag igaz. Így aztán egyelőre nem tudjuk, hogy mi a helyzet a városházán, csak annyit tudunk biztosan, hogy a három, egymástól független forrás által közölt információk egyik felét teljes mértékben igazolta a rendőrség válasza. A jegyzői hivatal integritása egyébként a már a népszavazási ügyben is erősen megkérdőjeleződött.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.