Két győri városrendészt is hamis érettségivel csíphettek meg

Pintér Bence 2023-08-24 08:11:34
A Városrendészet egyelőre nem cáfolta értesülésünket.

Az Ugytudjuk.hu három egymástól független forrásból arról értesült, hogy

egy egykori, illetve egy aktív győri városrendésznél is hamis érettségit találtak egy ellenőrzés során nemrégiben.

A két férfi olyan munkakörben volt, ahol erre szükség lett volna, a jelek szerint azonban okirathamisítással oldották meg a dolgot. Az ügyben kerestük a Városrendészetet egy hete, illetve a héten ismételten, de nem válaszoltak, tehát nem cáfolták meg értesülésünket. Információink szerint a Városrendészetnél dolgozó férfi azóta távozott a rendészet kötelékéből, bár az nem világos, hogy indult-e bármiféle eljárás az ügyében. Erről nem csak a Városrendészetet, de a rendőrséget is kérdeztük, egyelőre onnan sem érkezett válasz.

A másik feltételezett okirathamisító a Polgármesteri Hivatalnál dolgozhat

A hozzánk eljutó információk szerint a másik okirathamisítással lebukó férfi már egy ideje nem dolgozik a Városrendészetnél, hanem a Polgármesteri Hivatal kötelékében dolgozik. Nagyné Dr. László Edit jegyzőnek feltett kérdésünkre, hogy rúgtak-e ki valakit okirathamisítás miatt az utóbb időszakban, először egy hétig nem kaptunk választ, majd

majd szerdán az aljegyző, dr. Bakonyi Bernadett válaszolt, jelezve, hogy nem rúgtak ki senki ilyen indokból.

Ismételt kérdésünkre, miszerint minden kétséget kiáróan ki tudják-e jelenteni, hogy az érintett személy – akit a levélben forrásaink nyomán meg is neveztünk – érettségijének eredetisége teljesen rendben van, egyelőre nem kaptunk választ.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.