Megírtuk, hogy 25 millió 800 ezer forintból rendezik meg a háromnapos Savaria Filmfesztivált, a program következő sajtótájékoztatójára már nem kaptunk meghívást

Farkas Bazsi 2023-05-05 12:04:00
Pedig mindenki számára hozzáférhető, transzparens adatot közöltünk közpénzekről.

A művészet és média kapcsolatának változásáról a digitális kultúra világában címmel rendeznek konferenciát május 11-én a X. Savaria Filmszemle keretében -  erről csütörtökön tartott sajtótájékoztatót a filmszemle szervezője, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke Lovass Tibor. A tájékoztatóra szerkesztőségünk nem kapott meghívót, az információkat az MTI felületéről tudtuk meg.

Elsőként két hete hívták meg a sajtót a programbemutatóra, erre még kapott meghívót az Ugytudjuk.hu szerkesztőgése. 

Itt meg is tudtuk kérdezni, hogy mire megy el az a 25 millió 800 ezer forintnyi közpénz, amit a egyesület a 3 napos filmszemle költségeire kapott a Nemzeti Filmintézettől. 

Az elnök szerint “kis pénz” nem csak a fesztivál költségeit de az egyesület éves működését, az alkalmazottak, közte az ő fizetését is tartalmazza.

A Savaria Filmakadémia Egyesületet, 2020. januárjába jegyezett be a bíróság. Az Opten adatai szerint a Savaria Filmakadémia Egyesületnek jelenleg 3 alkalmazottja van. A birosag.hu-n található adatok alapján az egyesület nem közhasznú besorolású.

Kerestük az elnököt, hogy megtudjuk, miért nem kaptunk meghívót a sajtó eseményre, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el.

Lovass Tibor a tegnap szerkesztőségünk mellőzésével megtartott tájékoztatón az MTI tudósítása szerint elmondta: napjainkban a digitális kultúra és a fizikai világ egyre jobban összefonódik, kibővül a művészet, a média és a világ érzékelésének lehetősége, az információs társadalomban pedig egyik legfontosabb, de fejlesztendő képességünk a médiatudatosság.

Hozzáfűzte: a Savaria Filmszemle kreatív légkörében a téma legjelentősebb hazai kutatói tartanak előadásokat a konferencián, szót ejtve az új médiumok lehetőségeiről és kihívásairól, illetve azok korlátairól is. Az előadásokban felvázolják az uralkodó trendeket, a jó megoldásokat, de szóba kerülnek egyebek közt az etikai dilemmák is.

Felsorolása szerint az előadók között lesz például Aczél Petra egyetemi tanár, aki az online platformokon elvárható, tudatos médiamagatartásról vagy éppen ennek hiányosságairól beszél. Előadást tart Mádl András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) igazgatója, aki a fiatalok médiafogyasztásának változásairól beszél majd, illetve Rab Árpád egyetemi oktató, trendkutató, aki az emberi és a mesterséges intelligenciáról, avagy a tudatosság jövőjéről ad elő. Felszólal továbbá Kollarik Tamás egyetemi oktató, az NMHH elnöki főtanácsadója, aki a filmipar trendjeiről és kihívásairól beszél majd.

A konferencia az NMHH és a Savaria Filmakadémia, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, a Magyar Művészeti Akadémia és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös szervezésében valósul meg.

Lovass Tibor a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a X. Savaria Filmszemlén - amelynek központi témái a népművészet-néprajz-történelem, a képzőművészet és zene -  meghirdettek diákok számára egy kategóriát, amelynek keretében az internet világát bemutató filmeket vártak. Az említett kategóriában 18 filmalkotás érkezett, a legjobb pályamunkákat az NMHH pénzjutalomban részesíti.

A X. Savaria Filmfesztivált, amelyre idén 124 filmmel neveztek az alkotók, május 10. és 12. között rendezik Szombathelyen, a vetítéseket a Savaria Filmszínház Jávor Pálról elnevezett termében tartják, az alkotókkal a helyi TIT székházban zajlanak beszélgetések és közönségtalálkozók, az internet világával foglalkozó konferenciának pedig az ELTE SEK regionális kutató központja ad otthont.

Lovass Tibor bejelentette: május 12-én a díjátadó gálán idén két életműdíjat is átadnak. Az egyiket Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a másikat Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész kapja.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.