Országosan ismert jósnőt is megtalált a szombathelyi kamudíjgála

Farkas Bazsi 2023-03-24 08:50:00
Gazsi Gizi szakmai elit lett.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy elismerték a munkámat. Nagyon sokáig kutatták, hogy ki az, aki ténylegesen, amiket mond, az úgy van-e és az megtörténik-e az életben - mondta tegnap a tv2 Mokka című műsorában Gazsi Gizi jósnő, akivel néhány szót váltottak a nemrég átvett szakmai elismeréséről.

Az elismerést egy szombathelyi házaspár találta ki. Korábban Citistar Selencion néven futott, majd egy ideje már Szakmai Elit néven osztják ki, évente többször is.

Ahogy azt korábban írtuk, 2009-ben indult elsőként város, aztán megye, végül pedig már országhódító útjára a Citistar Selencion. Nem, nem elírás a díjátadót Selencion néven hívta életre a citistar.hu. A díjátadót azzal hirdetik, hogy szakmai elismeréseket adnak át, szakmai zsűri dönt a díjazottakról. Közben annyira keszekusza az egész díjazási rendszer, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. 

2011-ben például az év éttermi menüjét is díjazták, de kapott már oklevelet az év savanyúság készítője, az év kutyakiképzője és év biztonsági őre címet is kapták már meg kitüntetettek. 

A díjesőt egy szombathelyi illetőségű online “újság” szervezi. Persze kérdéses, hogy mennyire lehet újságnak nevezni a citistar.hu, és szakmaielit.hu domain neveken elérhető tartalmat. A szakmai díjátadókon kívül szinte semmi mást nem lehet rajta elérni. Mindkét névre rákerestünk az NMHH nyilvántartásában, ám egyik oldal sem szerepel a sajtó regisztrációs nyilvántartásban.

Szóval ezzel a háttérrel szerveznek egy évben általában kétszer díjátadót a szervezők. A díjat 14 éve alapították, de idén év elején már a 28. gálát tartották meg. 

Igaz a Szakmai Elitnek önmagával is vitája van a díjkiosztók gyakoriságát tekintve. Hiszen a legutóbbi gálán a műsorközlő azt mondja, egy évben kétszer adnak át díjat. A weboldal pedig így ír:

A díj évente három alkalommal kerül kiosztásra tematika szerint gálaműsor keretében.

De, hogyan is megy a díjazottak kiválasztása? Információnk szerint maga az oldal impresszumában szereplő főszerkesztő keresi meg a lehetséges jelölteket. Vagy személyesen, vagy egyszerűen rájuk ír a Facebookon. Semmiféle zsűri, szakmai grémium nincs a díjak odaítélése mögött. Az emberek hiúságára pedig úgy néz ki még mindig lehet hatni. 

Némethné Máté Ilona Ev. vállalta díjak alapítását, a díjazási metodológia kidolgozását, továbbá a díjátadó rendezvények megszervezését - áll a szakmaielit.hu, Szakmai Elit díj kiírója menüpont alatt. Információink szerint a díjak metodológia kidolgozását vállaló egyéni vállalkozó foglalkozását tekintve dada. 

Na de mi ebben a biznisz?

2018-ban például 3500 forint + áfát kértek egy belépőért a díjátadóra, ebben nem volt benne a vacsora, csupán egy oklevelet kapott a díjazott, vagy éppen megnézhette a család, hogy hogyan veszi át azt. 

Aki vacsorázni is szeretne, annak már drágább volt a belépő, 6990 forint plusz áfát kellett leszurkolnia 5 évvel ezelőtt.

A dolog tehát úgy néz ki, hogy egy valójában nem működő újság keretein belül bárki kaphat díjat, aki kifizeti annak a díját. Ezt persze nevezhetjük simán belépőnek vagy vacsora jegynek. Bár ennyi pénzért az ember már egy jó adag bélszínt ehetne meg. 

Gazsi Gizi pedig még azt is rosszul tudta, hogy ő volt eddig az egyetlen jósnő, aki díjat kapott, mivel korábban már kapott szakmai elit díjat, az azóta elhunyt Lakatosné Horváth Katalin jósnő is.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.