Továbbra sem sikerül átszenvedni az ezerlakásos Tatai úti társasházprojektet a Győr vármegyei főispánságon

Pintér Bence 2023-01-31 07:01:00
Méltóságos főispán uramék kötik az ebet a karóhoz.

Még tavaly tavasszal tárgyalta a győri közgyűlés a Tatai úti ezerlakásos társasházprojektet, ami valamiért annak ellenére szívügye Dézsi Csaba András polgármesternek, hogy korábban minden „gigantomán” építkezést le akart állítani. Az ügy eredetileg a helyszínen található botanikus kert kapcsán került a közönség elé – a történetnek ez a része megoldódott, a projekt azonban csak nem akar továbbhaladni.

A januári közgyűlés anyagai között olvasható egy polgármesteri határozat, amiből kiderül, hogy hiába csináltatott új dokumentumokat a győri önkormányzat, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy máshol nem lehet megépíteni a gigprojektet, csak itt, a kormányhivatal, avagy főispánság továbbra is köti az ebet a karóhoz:

szerintük ugyanis akkor lehet ilyen célból átminősíteni itt területeket, ha máshol már elfogytak az ilyen területek, de szerintük ezek továbbra sem fogytak el.

Ez ellen a döntés ellen érvel most hosszasan a polgármesteri határozat (5. oldaltól), ami többek között kifejti, hogy ha Rába-gyár, avagy a tervezett-álmodott kulturálsi negyed területén valósítanák meg ezt a projektet, az jóval drágább lenne, mivel ott maga a telek négyszer többet (4 milliárd forintot) ér, mint a Tatai úti, és akkor még nem is beszéltünk a terület rendberakásáról.

Ezzel persze nem dőlt el semmi, gyanúnk szerint az ügy hamarosan a bíróságon folytatódik, de ha ilyen sebességgel őrölnek a malmok, akkor nem manapság végzik az első kapavágást a Tatai úti területen.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.