A komáromi akkumulátorgyár bővítésétől rettegnek a helyiek

Farkas Bazsi 2023-01-27 08:45:22
Már a mostani működés mellett is vannak aggasztó jelek.

Közmeghallgatást tartottak csütörtökön a kora reggeli órákban Komáromban, az ottani akkumulátorgyár vélhető bővítése miatt. A komáromi akkumulátorgyár három egységből áll, ami kvázi egy egységnek számít. A három részt külön jogi személyek működtetik, vélhetően azért, hogy meg tudjanak felelni az amúgy sem túl szigorú környezeti előírásoknak. A nem minden alapot nélkülöző feltételezések szerint a városban új akkumulátorgyárat terveznek telepíteni, bár ezt a polgármester, az egyébként botrányos közmeghallgatáson erőteljesen cáfolta. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja ott volt a közmeghallgatáson és  rögzítette a városvezető szavait, mint jövőbeni biztosíték - mondta el komáromi sajtótájékoztatóján Gál József, az LMP szóvivője.

A bővítés miatt a város kútjai már most sem bírják el azt a vízmennyiséget, melyre az ipari parknak szüksége lenne. Emiatt a szomszédos tatai karsztvizet élik fel, hogy Komárom ivóvízellátása biztosított legyen. A gyár hatalmas vízfelhasználása és párologtatása miatt a komáromi Koppánymonostoron élők azt tapasztalják, hogy amikor nulla fok környékére csökken a hőmérséklet, akkor a gyárból kipárolgó víz lokális havazást okoz a településen. A városrészben ezért a rengeteg levegőbe jutó szennyező anyagtól jogosan félnek a helyiek. A helyiek próbálak válaszokat kapni a szennyezés mértékére, de a polgármester válaszaiból nem derült ki, hogy mérnék a levegő szennyezettségét, annak minőségét, továbbá még csak ígéretet sem kaptak arra a helyiek, hogy a jövőben ez változna, és megfelelelő mérőberendezésekkel vizsgálják majd a légszennyezettséget.

Fotó: colas.com

Gál József a zöldek szóvivője elmondta, hogy azért is sikerült botrányosra a közmeghallgatás, mivel a polgármester vagy nem válaszolt a kérdésekre, vagy uram-bátyám módon próbálta elkenni a válaszadást. Gál elmondta, hogy rengeteg kérdés maradt még függőben, mikor lezárták a közmeghallgatást, éppen ezért az LMP úgy gondolja, hogy bőven van takargatni való Komáromban. Éppen az ilyen ügyek miatt kezdeményeztek országos népszavazást, mely arról szólna, hogy csak az ott élő emberek engedélyével lehessen ilyen gyárakat telepíteni. Az LMP továbbá tüntetést is szervezett február 9-ére Debrecenbe, hogy megakadályozzák az ott tervezet giga akkumulátorgyár megvalósulását.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.