Szombathelyen érte el a képmutatás csúcsát az erdőirtó Fidesz

Farkas Bazsi 2022-11-17 10:31:00
Magánterületen parádézva háborodott fel a párt képviselője, hogy építési területen fákat vágtak ki.

Urbanizáció, mint folyamat (a latin urbs, a.m. város szóból) alatt az emberi települések kialakulását (és fejlődését), sűrűsödését és növekedését értjük. Ez a folyamat napjainkban egyre gyorsabban és nagyobb mértékben történik.- Wikipedia

Még mielőtt valakit teljesen összezavarnék szeretném tisztázni, hogy nem támogatom, nem pártolom a fák kivágását. Sőt, szívem szerint minden talpalatnyi helyre csemetét ültetnék, hogy ha valamit ezzel lehet tenni a klímaváltozás ellen, akkor azt megtegyem.

Vannak azonban ennek a műfajnak is írott szabályai. 

Van az úgy nevezett település, esetünkben város, Szombathely. A város pedig már csak olyan, hogy folyamatosan nől. Újabb és újabb területek lesznek áldozatai az urbanizációnak. Így tűnnek el a focipályák és emelkednek a helyükbe bevásárlóközpontok, vagy társasházak. Így tűnik el a korábban gyepekkel tarkított rét, és így jelölnek ki a település határain belül újabb építési telkeket. 

A folyamatot lehet minősíteni jónak vagy rossznak, ám egy dolgot nem szabad elfelejteni. A város minden egyes épületének helyét a természetből szakítottuk ki. 

Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mivel képmutatás azt állítani, hogy, ami egykor korábban szabad volt, azt most - leginkább politikai lufi fújása miatt - tilos lenne megtenni.

A Homok úti beruházás iskolapéldája annak, amit az imént felvezettem. 

A területet tavaly, egy ingatlancsomag részeként, vásárolta meg a Vasi Ingatlanfejlesztési Zrt. Az önkormányzat összesen 816 millió 414 ezer 284 forintot zsebelt be ebből az üzletből, ami pedig azért volt szükséges, mivel a kormányzati elvonások és az elmaradt kompenzáció miatt hiány volt a városi költségvetésben.

A terület fölött található a Parkerdő lakópark. Az itt lakók pedig folyamatosan panaszkodnak az internet és áramellátás minőségére. Érdekes módon az ellen nem kezdett aláírásgyűjtésbe a Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt városházi kommunikációs vezetőként dolgozó civil, hogy a lakópark mellett beépülő Oladi plató micsoda természet rombolással jár. Hogy az ott épülő városrész - amely méreteit tekintve vetekedik az oladi és a Derkovits-lakóteleppel - milyen módon rontja majd a továbbiakban az ő lakókörnyezetük áram és internetellátását. Teszi közlekedhetetlenné a környék útjait.

A fidesz volt kommunikációs vezetőjének csak az a beruházás csípi a szemét, amit a mostani városvezetés által eladott telken indítanak el. Valószínű komoly haragot érezhet, hiszen a képviselő testületi csere miatt vesztette el állását. 

A minap jelent meg egy írás a megyei napilapban “Kecskés László a Parkerdő lakóparknál történt fakivágásról: Ez barbár pusztítás” címmel.

Kecskés László (Fidesz-KDNP) 2014-től tagja a szombathelyi képviselő testületnek. 

2014 és 2019 között a Fidesz-KDNP vezette Szombathelyen, Kecskés körzeti képviselősége alatt:

  • Minősítették át a Csónakázó-tó fölötti területet. Így épülhetett meg az Arany-patak és a Sportliget által körbefogott területen az a társasház, amelyben végül Illés Károly (Fidesz-KDNP) korábbi alpolgármester is lakást szerzett.
  • Vágták tarra a volt kemping területét, ahol faóriások magasodtak a területen.
  • Minősítették át a Homok út ezen részét és tették lehetővé, hogy újabb lakások épüljenek a területen.

Kecskés képviselő úr pont erről nem beszélt a lapnak.

De arról sem beszélt, hogy a telek magántulajdon, amelynek kellős közepén állva fotózták le, információink szerint pedig nem volt engedélye a képviselőnek az ott tartózkodásra. Ez pedig felveti a jogsértés lehetőségét.

Hogy tisztán lássunk, kérdéseket fogalmaztunk meg Kecskés felé (Az elküldött levél a cikk alján olvasható.), ám a képviselő nem válaszolt. Telefonon hívtuk fel, itt annyit mondott:

Nem kívánok válaszolni, a kérdések is egy csomó csúsztatást tartalmaznak. Az ügy annyira tiszta, hogy nincs egyebet mit mondjak.

Pedig többek között arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a véleménye Kecskés képviselőnek a magyar kormány idén augusztusban hozott rendeletéről, amely gyakorlatilag szabályozás nélkül teszi lehetővé a fák kivágását. A legutóbbi nyilatkozata szerint ugyanis nem ért egyet a párja által alakított kormánnyal.

De azt is szívesen olvastuk volna válaszában, hogy az utóbbi időkben ő mennyi fát vágott ki a saját telkén, arról tett-e bejelentést a település jegyzőjének a zöld hatóságnak? Amely egyébként szükségtelen.

Régen volt ennyire gyenge ellenzék Szombathelyen, amely olyan képviselőket tömörített, akik biztos védvonal mögül dobálják a vizibombát a gyanútlanokra ám, amikor a korábban általuk elmondottakra kérdez rá valaki, akkor mondvacsinált indokokkal csúsznak ki a válaszadás lehetősége elől. 

Tisztelt képviselő úr!

A vaol.hu megjelent "Kecskés László a Parkerdő lakóparknál történt fakivágásról: Ez barbár pusztítás" című írással kapcsolatban tennék fel kérdéseket.

Tudna segíteni, hogy pontosan mikor lett a cikk tárgyát képező Homok úti terület átsorolva, hogy azon lakóingatlanok épülhessenek?
Tisztában volt-e azzal, hogy a cikkhez készített fotón Ön magánterületen áll? Kapott-e engedélyt a telek tulajdonosától, hogy Ön ott tartózkodjon?

A terület munkaterületnek látszik. Egyeztetett-e a terület tulajdonosával, hogy munkaterületről van-e szó, avagy nem? Amennyiben munkaterület, akkor miért nem viselt a fotón munkavédelmi sisakot?
A szóban forgó terület magánterület. Amennyiben Ön a saját területén fát vágott ki az elmúlt éveken azt korábban bejelentett-e a város jegyzőjének, a zöld hatóságnak, vagy bármely más az ügyben illetékesként hatóságnak?

A Magyar Közlöny 2022. évi 131. számában megjelent kormányrendelet szerint:

"Fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni.

Ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni, sőt egyáltalán semmit sem kell telepíteni, ha az erdő sarjakból képes megújulni.

A rendelet több korlátozást is figyelmen kívül hagy. Eszerint természetvédelmi területen könnyebb lehet tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet.

Állami erdészetekben nem szükséges hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.

A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben is lazább szabályok vonatkoznak a vágásérettségi kor megállapítására. Tehát fiatalabb állományok is letermelhetőek lesznek.

Az eddigiektől eltérően nemesebb fafajok letermelt területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani.

Erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az erdőgazdálkodásért felelős miniszter döntése alapján is sor kerülhet." - ezt a rendeletet a Fidesz-KDNP (amely pártszövetségnek Ön is tagja) alkotta kormány hozta. Ennek összefüggésében kérdezném tisztelettel képviselő urat, hogy akkor Ön, aki a megyei napilapban elítélte azt, hogy egy magántulajdonú területen fákat vágtak ki, hibásnak érzi a kormány erdőirtást könnyítő rendeletét vagy sem?

Egyeztetett-e a terület tulajdonosával, hogy az építkezést követően mennyi fát fognak elültetni a területen?

Az Ön választókerületéhez több olyan terület is tartozik, ahol jelenleg is építkezés folyik, vagy nemrég fejeződött be egy új épület átadása.

2017-ben bontották le az egykori kemping házait és vágták ki az ottani ősfákat. Mit tett azért, hogy a terület tulajdonosa ne végezzen teljes tarvágást?

Az oladi-platón több társasház és családi ház is épül. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, hogy az ott zajló természetrombolás ellen mikor emelte fel szavát?

Hasonló kérdésem lenne az Arany-patak mellett nemrég megépült társasházzal kapcsolatban. Ez szintén az Ön körzetében van. Tisztában vagyok vele, hogy a társasház helyén egy elhanyagolt régi piac épület volt. Ám a Puskás Tivadar vezette városvezetés terület minősítése nélkül a társasházat, amelyben frakciótársának Illés Károlynak is lakása van, nem lehetett volna megépíteni.

Mivel a vaol.hu cikkéből érezhető, hogy Ön egy természetvédő hevességével véleményezte a fakivágásokat. Tisztelettel kérdezném, hogy a patak melletti terület átminősítése ellen kardoskodott-e? Esetleg volt-e javaslata arra, hogy az Arany-patak melletti terület olyan funkciót kapjon, ami természetközelibb, és jobban illeszkedik a Sportliget és a Csónakázó-tó alkotta városképbe?

Válaszait előre is köszönöm!

Farkas Balázs
főszerkesztő

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.