Decemberben 5 milliárd 500 millió, januárban 8 milliárd 500 millió forintos gázszámlát fizet Győr

Pintér Bence 2022-10-28 16:20:14
Az októberi enyhe idő miatt a novemberi számla alig 176 millió forint lesz várhatóan, de a cég, úgy tűnik, jogtalanul nem kapcsolta be a távfűtést a szeptemberi hideg héten.

Több hónapnyi kérdésünkre válaszolt egy csomagban a Győr-Szol, miután jeleztük Prédl Antalnak, az önkormányzati városüzemeltető cég vezetőjének, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor arról írunk cikket, hogy nem válaszolnak a kérdéseinkre. Az egyik kérdésünk az volt, hogy mennyibe fog kerülni a gáz a városnak a fűtési szezonban – ezt nyár óta próbáljuk megtudni, mivel Székesfehérvár például nyár elején kötött szerződést, és már akkor az előző évi több mint háromszorosáért, és utána is jelentősen emelkedtek az árak.

Nyáron ezt válaszolta a cég:

A Győr-Szol Zrt. törvényi kötelezettségének eleget téve kiemelten kezeli a lakosság távhő szolgáltatással történő ellátását. A  társaság eddig is tájékoztatta a lakosságot a témában és a jövőben is meg fogja tenni, amikor ez szükséges.

Aztán az októberi győri közgyűlésen Pollreisz Balázs (MSZP) kérdésére kiderült, hogy az augusztusi gázárcsúcshoz rögzített áron szerződött végül a város december végéig, januártól pedig a mostani, negyedére visszaesett tőzsdei gázárhoz képest fog majd várhatóan. Konkrét számok azonban itt sem hangzottak el,

nekünk küldött válaszában azonban le tudta írni a becsült gázárat az év végi hónapokra a városüzemeltető cég.

Ez ugye úgy néz ki, hogy minden hónapban az előző havi fogyasztást fizeti a cég, tehát az októberi fogyasztás várhatóan 176 millió forintba, a novemberi 5 milliárd 500 millió forintba, a decemberi  8 milliárd 500 millió forintba fog kerülni. (Mindig a követhező hónapban kell fizetni, ezért beszélt arról a polgármester, hogy 5,5 milliárd forint lesz a decemberi – decemberben kézhez kapott – gázszámla.) A Győr-Szol azt írja: az októberi kedvező számlához hozzájárul, hogy enyhe volt az időjárás, ezért a távhőellátást jórészt geotermikus energiával tudták fedezni.

Hozzátették: 2023-ra még nincs fixált gázár, de mint fent említettük, az elhangzott a közgyűlésen, hogy azt a napokban fixálják – azt ott sem tette hozzá Prédl Antal igazgató, de azért érdemes megjegyezni: alacsony tőzsdei ár mellett. Ezt persze nem feltétlenül fogja követni a szolgáltató által a városnak adott ár.

Nem úgy tűnik, hogy sokat mérlegelhet a távfűtés bekapcsolásakor a Győr-Szol

Másik, szeptember óta húzódó ügyünk a Győr-Szollal a távfűtés bekapcsolásának kérdése. Ugye azt már elismerte korábban a cég, hogy ugyan megvoltak a feltételek a távfűtés beindításához szeptember 18-tól, ők mégsem indították be, mivel nem csak ezt a szempontont mérlegelték, bár korábban csak ezt a szempontot tették közzé a GyőrPlusz újságban. Azt is jelezték, hogy bárki kérhette a bekapcsolást külön, de olvasóink jelzései szerint sokan ezt azért nem kezdeményezték, mert a korábban közzétett szabály szerint azt várták, hogy a Győr-Szol magától bekapcsolja azt.

Megkérdeztük ezért, hogy mely törvényhelyek, vagy mely belső szabályzatok szabályozzák, hogy mi alapján mérlegelhet a cég: a válasz szerint a közszolgáltatási szerződés üzemviteli megállapodása szabályozza ezt, ebben azonban nem jeleznek más mérlegelési szempontont, mint a külső hőmérsékletet.

Mutatjuk:

Maga a dokumentum itt érhető el, az üzletszabályzatban. A cég a válaszában mégis azt írta ismét, hogy nem lehet csak ez alapján mérlegelni, hiszen más szempontok is vannak. Ez elképzelhető, azonban a cég által megidézett szabályzat szerint valójában nincs lehetőségük mérlegelésre a távfűtés teljes beindítása kapcsán – utána a hőmérsékletszabályozáskor már ismét van.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.