Orbán Viktor elhúzódó háborúra számít

Nuszbaum Tibor 2022-09-26 14:14:00
A miniszterelnök parlamenti évadnyitó beszédében átfogó képet igyekezett adni a Magyarországot is érintő válsághelyzetről, ám szavai sokszor ellentmondtak a valós tényeknek.

Beszéde elején Orbán Viktor (Fidesz-KDNP), miniszterelnök beismerte, hogy az áremelés Magyarországon is évtizedes csúcson van, meghaladva az Európai Uniós átlagot. Elmondása szerint ő személyesen rengeteg válságot átélt már, a 90-es évek eleji 38 százalékos inflációtól kezdve egészen a két évvel ezelőtti járvány okozta válságot.

Szerinte az energiaárak jelenlegi drasztikus növekedését egyértelműen a szankciók okozzák. A politika a felelős, vagyis a brüsszeli szankciós döntések okozzák az energiaárak elszállását. Orbán úgy véli, hogy a szankciók nélkül megszűnne a magas infláció és az energiaárak is normális mértékre csökkennének. Véleménye szerint a szankciók következtében az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig nem esett térdre. Arról nem beszélt, hogy az ő kormánya is megszavazta eddig az összes szankciót Brüsszelben.

Európában egyre több a dühös ember, meg kell mondani, hogy mi is azok vagyunk - vallott legbensőbb érzéseiről. Ezzel az olasz választásokra utalt, ahol a szélsőjobboldali koalíció nyert a tegnap tartott országgyűlési választáson. Orbán ezt úgy fordította le, hogy a dühös emberek sorra váltják le a szankciókat támogató kormányokat.

Orbán Viktor szerint szankciók bevezetése nem demokratikusan történt, mert arról a brüsszeli bürokraták döntöttek és az európai elitek. Az embereket nem kérdezte meg senkit, ezért a magyar kormány nemzeti konzultációt indít a kérdéskörről. A kormány képes biztosítani az ország energiaellátását – mondta a miniszterelnök.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez több lábon áll, többek között elrendelték a Mátrai erőmű újranyitását, és meghosszabbították a paksi atomerőmű üzemidejének hosszabbítását. Ezen túl továbbra is Vlagyimir Putyinnal akarja megépíteni Paks2-öt.

A válságenyhítő intézkedésekről is beszélt a kormányfő, de kevés részletet árult el. A sok energiát használó vállalkozások megsegítésére 200 milliárd forintos programot ír ki a kormány és tervezik a gyármentő program elindítását, és ha szükséges munkahelymentő programot is. Családtámogatási rendszer további fejlesztése decemberben várható. Arra is ígéretet tett, hogy a kormány fokozni fogja a napenergia és geotermikus alapú energiaforrások elterjedését.

Beszéde végén kitért arra is, a magyar kormány reális veszélynek látja, hogy a jogállami kritériumok nem teljesítése miatt Magyarország mégsem kapja meg az uniós fejlesztési pénzeket. A miniszterelnök szavai szerint amennyiben a brüsszeli bürokraták nem adják meg a fejlesztési alapot, akkor alternatív pénzszerzési forrásokhoz kell jutni, ám ennek részleteit nem fejtette ki. Zárógondolatként elmondta, hogy ő egyértelműen az Európai Unión belül képzeli el Magyarország jövőjét.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.