Balogh: A '97-es átszervezések többletbevételekkel jártak, és nem vagyonvesztéssel

ugytudjuk.hu 2022-09-18 10:54:00
Győrött és másutt is mintegy 25 évvel ezelőtt is volt kényszerű intézkedéssorozat, de hogy ez mennyire más volt és egyértelműen a város hasznára vált, azt az alábbi összefoglaló szemlélteti.

Balogh József volt győri polgármester írása.

A következőkkel szeretném kiegészíteni szombati nyilatkozatom.

Győrött és másutt is mintegy 25 évvel ezelőtt is volt kényszerű intézkedéssorozat, de hogy ez mennyire más volt és egyértelműen a város hasznára vált, azt az alábbi összefoglaló szemlélteti:

1. Az akkori átszervezések nyomán az önkormányzat által nyújtott semmilyen szolgáltatást nem szüntettek meg, még átmenetileg sem.

2. Az intézkedések révén több mint 600 millió forint bevételre tett szert a város (a Katolikus Püspökségtől, a Széchenyi és a Soproni Egyetemektől) és még nagyjából ugyanennyi kiadási megtakarítást ért el.

3. Minden érintett munkavállaló áthelyezésre, vagy elhelyezésre került.

4. Nagyrészt helyi jogászok segítségével perek indultak az akkori Horn-kormánnyal szemben, s ennek eredménye közel 3 milliárd bevétel lett. A jelenlegi kormány viszont az önkormányzati tulajdonú víziközművek kártalanítás nélküli elvételére készül.

5. Bevételnövekedést hozott, hogy az önkormányzat által felvásárlásra került a városi kábeltévé-hálózat, majd nyílt versenytárgyaláson 3,5 milliárd forint haszonnal egy magyar cégnek eladásra került. Az elnyert pénz többsége az oktatás és a sportolás lehetőségeit javította, sőt még a pedagógusbéremelésre is jutott, az un. győri bérelemek révén, melyet 2010 után a Borkai Zsolt vezette önkormányzat megszüntetett.

Tehát az átszervezések többletbevételekkel jártak, és nem vagyonvesztéssel. Ezután néhány év múlva Győr az ország leggazdagabb városa lett; jelenleg pedig elsőként kényszerül sanyargató intézkedések meghozatalára.

6. A Szálasi-korszakra utalást emlékeztetőnek szántam arra az EU Parlamenti döntésre, mely szerint az Orbán-kormány elmarasztalásra került a jogállamiság leépítése és az autokratikus rendszer kiépítése miatt. A nagy többséggel elfogadott határozatot csak a szélsőjobboldali és félfasiszta pártok nem szavazták meg.

Szólj hozzá!

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.