Kanász-Nagy Máté: A Fidesz épp most adja el a jövőnket a multiknak

Farkas Bazsi 2022-09-06 15:08:00
Az LMP debreceni szervezete helyi népszavazást kezdeményez a napokban bejelentett akkumulátorgyár megépítése ellen.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a Fidesz épp most adja el a jövőnket a multiknak - erről tartott sajtótájékoztatót a párt országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté. Aktuális példát is felhozott a politikus, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a  kínai CATL cég Debrecenben háromezer milliárd forintért fog akkumulátorgyárat telepíteni.

Ezzel a beruházással Kanász-Nagy szerint számos probléma van, nincs ütemterve, nem látni a gyár finanszírozását, illetve az sem egyértelmű, hogy a magyar állam mekkora támogatást fog nyújtani a kínai cégnek. A korábbi példákból kiindulva azonban nem kizárt, hogy akár százmilliárdos nagyságú is lehet az állami szubvenció mértéke.

Fotó: LMP

A finanszírozási problémákon túl, a környezeti ártalmakat is megemlítette az LMP politikusa, aki elmondta, hogy egy ilyen hatalmas akkumulátorgyár szennyezi Debrecen város környékét, és nagymértékben veszélyezteti az ottani környezetet. A zöldpárt éppen ezért határozottan tiltakozik a beruházás ellen, a párt debreceni szervezete helyi népszavazást is kezdeményez a gyár telepítésével szemben.

Kanász-Nagy szerint a kormány ismét neoliberális gazdaságpolitikát folytat, és ismét külföldi multinacionális cégeket támogat, magyar adófizetői forintokból, ahelyett, hogy a helyi kis- és közepes vállalkozásokat segítené. Továbbra is csupán egy-két kiválasztott iparág támogatása történik, mindez pedig rendkívül kiszolgáltatottá teszi a magyar gazdaságot, a nemzetközi folyamatoknak. Ráadásul egy ilyen gyár működése óránként ezer köbméter vizet igényel, látható, hogy óriási mértékben apasztja a vízkészleteinket, akkor amikor egyébként is aszály pusztít Magyarországon.

Egy ilyen beruházás hatalmas területet foglal el, jelen esetben ez egy zöldmezős beruházás lenne, tehát termőföldet – jó minőségű termőföldet – foglalna el az akkumulátorgyár, tette hozzá az LMP képviselője.

A beruházás mind gazdasági, mind környezeti szempontból elfogadhatatlan Kanász-Nagy szerint, éppen ezért a zöldek arra kérik a kormányt, hogy állítsák le a beruházást, és a magyar emberek helyett ne a környezetet súlyosan szennyező multinacionális cégeket támogassák a jövőben. 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.