Most ért véget a Pinkarock fesztivál a Pornóapáti melletti Bildeinben, azaz Beleden, amely osztrák viszonylatban is kistelepülésnek számít. Mégis, a legismertebbek egyike, mivel az elmúlt években számos világsztár tette itt tiszteletét. A mostani jubileum ugyan késett két évet a járvány miatt, de ami a fő, hogy nem maradt el. Tekintve a fesztiválok helyzetét, már az nagy teljesítmény, ha egyáltalán újjáélednek. Ez sajnos nem jött össze például a körmendi AlteRába esetében, amely amúgy a Pinkarock kistestvére.
Köszöntő itt és ott: a színpadon a jubileumi transzparens a szervezőkkel, akiket ünnepel a közönség.A mostani, kétnapos bulin halványabb volt a kínálat a korábbinál, de a körülmények is alapjaiban változtak. Ausztriában nincs ársapka, az energia annyiba kerül, amennyi a valós ára és ez jócskán megemeli a költségeket. A takarékosság érzékelhető, de jó hír, hogy 2019-hez képest az árak alig emelkedtek. Mint mindig, most is teltház volt, a Pinka folyó melletti réten pedig rengetegen sátoroztak. Ilyenkor talpon az egész, 360 lelkes falu apraja-nagyja. Sütnek, főznek, eladnak, takarítanak, ügyelnek a biztonságra. Ennek köszönhető, hogy nem a nagy tömeg ellenére sincsenek zökkenők, a szervezés példás.
A koncertek két helyszínen zajlanak, a templomkertben a sztárok, az almáskertben az ismertebb nevek döngetnek. Érdekesség, hogy a nem mindig szalonképes dalszövegek a templom tövében hangzanak el, de itt nem szokás keverni a bulit az ideológiai kitüremkedésekkel. Egy biztos, a magyar és az osztrák életszínvonal közti különbségek jól lemérhetők a fesztiválon is. Mára maga a tény, miszerint világhírű bandáknak képesek gázsit fizetni, vagyis van tőkeerő a műfaj, illetve a szervezői csoport mögött. Bár az infláció, a takarékoskodás itt is tetten érhető, azért ettől még nagyon is élhető az osztrák világ.
Rajongók a PInkarock fesztiválon.Nem véletlen, hogy éppen Biledin az, ahova a legtöbb szombathelyi települt át az utóbbi években.
De vissza a kezdetekhez. A 2000-es indulás sztárja még a szombathelyi Lord volt, ők később is rendszeres fellépőnek számítottak. Magyar részről koptatta a beledi deszkákat az Ocho Macho, a Tankcsapda, aztán a Halor, a Strong Deformity, és az Exxxtra Blues Band Báróval. Népszerű „kis" fellépő volt a burgenlandi Harri Stojka, a szombathelyi Cserga és barátai, a körmendi Soulwave.
A picture on festival – ez a hivatalos neve – országos ismertségét 2005-től alapozta meg. Ekkor jelentek meg a Templomkert nagyszínpadán olyan kvalitások, mint a Tarantino-filmek által világhírűvé lett Tito&Tarantula, a legendás Whitesnake, a Clawfinger. A dEUS adta a legnívósabb koncertet az elektronikus zenében, a nagy buktát pedig a Tankcsapda. Utóbbi fellépése érdektelenségbe fulladt, nem kis részt a rosszul megválasztott időpont miatt.
Köszöntő itt és ott: a színpadon a jubileumi transzparens a szervezőkkel, akiket ünnepel a közönség.A húsz és számos sztorit halmozott fel. Volt, hogy a falu határában dugót okoztak a csillogó, fekete turnébuszok, mígnem egy helyi traktoros igazította útba őket. Főleg a magyar nézőknek volt csemege Téglás Zoltán „nagydumás" fellépése az Ignite-al: egy született amerikai, aki igazi magyar. Aztán a rajongók kissé elszabadultak, olcsó söröket hajítottak az égbe, amitől csúszóssá vált a padozat, vagyis a fű. A szervezők nagyot léptek: forgáccsal terítették be a helyszínt, ami minden vizes dolgot megoldott, az esőt is elnyelte.
Attól már nem kell tartani, hogy sörrel dobálóznak, annyira megdrágult. A közönség változatos képet mutat. A kempingben sok a bécsi, a koncerten pedig a negyvenes korosztály. Ők még beszívták az élőkoncertek illatát, de már nem nagyon találnak lehetőségeket. A legújabb, húszas generáció már hiányzik, pontosabban célzottan érkezik. A cilinderes és sétapálcás fazonok, sajnos, éppen úgy eltűntek, mint a nepáli serpának öltözött fanok, vagy a Leningrad Cowboys imitátorai.
A közönség változatos és hálás a bulikértUtóbbiak többször is felléptek, de Bildeinben olyan legendák is koncerteztek, mint az Uriah Heep, Manfred Mann, vagy Jimmy Cliff. Emlékezetes volt a Royal Republic fellépése, amelyen az énekes a színpadon megcsókolta gitárosát. Nem lehetett megbeszélve, mert az érintett csaknem felrúgta a mikrofont... A hangerő és a színpadtechnika mindvégig nemzetközi szintű volt és maradt, de azért a gyerekeknek kötelezővé tették a fülvédőt.
Érdekes jelenség volt, amikor a kihelyezett műanyag kukák beindultak a basszerre és mint kutya a vizet, ledobták tetejükről a söröspoharakat. A hangerő más meglepetéseket is okozott. Egy jól kalibrált mélynyomó képes volt az almafák termését ha nem is leszüretelni, de megritkítani. És a jubileum sem maradt poén nélkül: a Subway énekese az utolsó szám után a rajongók fölött hintázott, majd valahogy a toalett tetejére keveredett és több méter magasból a tömegbe ugrott. Megúszta.
A Pinkarock húsz éve ma már történelem. Ez a színes, kulturális-zenei esemény nagyságrendekkel túlnőtt önmagán, térségi tényezővé vált. Egyben jól mutatja a kihagyott lehetőségeket is. Például a Pannon térség lehetőséget, amit ha komolyan vesznek az uniós országok, legelébb is hazánk, akkor nem itt tartanánk sem a gazdaságban, sem a kultúrában, sem a demokráciában.
Mert hát mekkora lett volna egy Tarantula-koncert Szombathely Fő terén...
