Intenzív csapadékkal, jégesővel jöhet a lehűlés az esti órákban

Fehér Buda 2022-07-29 18:00:01
Szombat délutánra viszont visszatérhet a Nap.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, helyenként - nagyobb eséllyel a délkeleti, illetve az északi megyékben - zápor, zivatar is kialakulhat. Éjszaka északnyugat felől hidegfront érkezik, amely az ország nagyobb részére hoz számottevő mennyiségű csapadékot. Késő estétől erősen megnövekszik a felhőzet, és több hullámban számíthatunk záporra, zivatarra, majd egyre inkább esőre. A zivatarokat intenzív csapadék, illetve jégeső is kísérheti.

Szombaton a késő délutáni, esti órákra a csapadéktevékenység a keleti országrészre szorul vissza, a Dunántúl nagy részén pedig felszakad a felhőzet, és legfeljebb elvétve lehet kisebb zápor, esetleg zivatar.

A szél pénteken csak zivatarok környezetében erősödhet meg. Késő estétől egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, megélénkül, helyenként meg is erősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton jobbára 23 és 33 fok között alakul, kelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. A keleti határvidéken 34, 35 fok sem zárható ki.

Szólj hozzá!

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.