Egyelőre fogalma sincs az államnak, hogy mit kezdjen az omlásveszélyessé vált szombathelyi régi SZTK épülettel

Farkas Bazsi 2022-07-01 14:00:00
Évek óta egyeztetnek, csakhogy közben az ingatlan meg életveszélyessé vált.

„VIGYÁZAT OMLÁSVESZÉLY BELÉPNI TILOS!” – ezzel a felirattal állítottak fel kerítést Szombathelyen a régi SZTK épülete körül. Pedig néhány hónapja még rengeteg embert fogadott a létesítmény, itt rendezett ugyanis be oltópontot a Markusovszky kórház.

Az épület 2021-ben lett teljesen üres, amikor is a még ott rendelő fogorvosok átköltöztek a néhány méterrel odébb felépült új  orvosi alapellátóba. 

Mivel azt már jó ideje lehetett tudni, hogy a régi SZTK épület üresen fog állni, már 2019-ben tárgyalásokat kezdett az EMMI az akkori szombathelyi városvezetéssel az esetleges hasznosításról. Ahogy a jelenlegi példa is mutatja, a felek nem jutottak túl messzire.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője fogalmazott meg írásbeli kérdést, amiben ismét azt tette fel, hogy mi lesz az SZTK további sorsa. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszában azt írta, hogy az épület jelenleg a Markusovszky Kórház vagyonkezelésében áll, a kórház pedig az Országos Kórházi Főigazgatósággal együtt vizsgálja a hasznosítás további lehetőségeit. 

“...egy bezárt épület gyakorlatilag a teljes leromlás küszöbére juthat az elkövetkezendő hosszú évek során. És én azt gondolom polgármester úr, hogy a városunk közepén, a Március 15. téren azt nem engedhetjük meg, hogy gyakorlatilag –még annak ellenére is, hogy állami tulajdonba került – az SZTK épületével ne történjen semmi - ezt Czeglédy Csaba (független) szombathelyi önkormányzati képviselő mondta 2021 decemberében a városi közgyűlésen.

A képviselő akkor arról beszélt, hogy felkereste Károlyi István építész, aki több ötlettel is előállt az épület hasznosítása kapcsán. Mivel középületnek készült az SZTK, így hasonló funkciókban gondolkodva Károlyi szerint 

  • közép-, vagy felsőfokú oktatás folyhatna az ingatlanba, kollégiumi szobák kialakításával együtt,
  • de lakásokat is kialakíthatnának nem szocális alapon kisgyermekes vagy idős egyedülálló személyeknek.

Az akkor számítások alapján 2 milliárd forint lenne szükséges az átépítéshez. 

Czeglédy akkor azt javasolta, hogy a városvezetés kezdjen tárgyalásokba annak érdekében, hogy az épület a város tulajdonába kerüljön, így aztán kész terveket lehetne készíteni, amivel lehetne menni kilincselni a kormánynál forrás biztosítására. 

Rétvári mostani válaszából az tűnik ki, hogy a ha voltak is tágyalások a város részéről az épület megszerzésére, azok egyelőre nem vezettek eredményre. 

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.