Június 26-án, vasárnap olyan sok időköziválasztást tartottak egyszerre, mint még soha: 74 helyen dönthettek a választók arról, ki vezesse településüket, vagy ki képviselje őket a helyi testületben. Országos szempontból ezek közül négy budapesti kerület, öt megyeszékhely és kilenc egyéb település volt értelmezhető, itt ugyanis pártok jelöltjei (is) mérkőztek meg egymással. Az eredmény majd’ mindenhol fideszes győzelem lett, írja a laptársunk, az Azonnali.
A négy fővárosi választásból az ellenzék csak egyet tudott megnyerni a IV. kerületben(ott is jóval kisebb előnnyel, mint 2019-ben), ráadásul elvesztettek két mandátumot Józsefvárosban és Erzsébetvárosban. A kormánypárt elhódított tőlük egy nyíregyházi és egy egri közgyűlési helyet is. (Sőt, valójában egy szolnokit is, hiszen ott egy fideszes támogatást élvező helyi szervezet jelöltje győzött.)
Karácsony Gergely vasárnap esti posztjában „ébresztőt” fújt az ellenzéki pártoknak. Szerinte a választóik megüzenték, hogy „ez az április 3-a óta bemutatott melyikünk a legnagyobb kicsi” játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy „ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást”. Jámbor András József-és Ferencváros országgyűlési képviselője úgy értékelt: Nyilvánvaló, hogy most nem szolgáltuk meg” az ellenzéki szavazók bizalmát, s a jövőben „jobban meg kell szolgálnunk a nép bizalmát”.
Pikó András, VIII. kerületi polgármester ugyanakkor úgy látja, bár „figyelmeztető jelzés a vasárnapi eredmény”, azért „nagyon sokat nem is érdemes beleolvasni”.
Válságálló Fidesz, beárazott ellenzék
Nagy Attila Tibor politológus szerint, mivel önkormányzati választásokról beszélünk, amelyeken szinte mindenhol néhány ezer lakost érintő egyéni mandátumok sorsa dőlt el rendkívül alacsony részvétel mellett, nehéz országos következtetéseket levonni. Néhány tendencia azonban így is látszik. A Fidesz vártnál is nagyobb sikerének egyik fő oka szerinte az ellenzéki szimpatizánsok körében tapasztalható apátia. A katasztrofális tavaszi vereség után nagyon nehéz megmozdítani őket, s ezt pártjaik elmúlt hónapokban mutatott teljesítménye sem segítette elő.
Az elkeseredés és a közöny még ott is érezhető, ahol az ellenzék áprilisban győzni tudott.
Erzsébetvárosban és Józsefvárosban a hatpárti összefogás magabiztosan nyerte az országgyűlési választásokat, most mégis mind a két kerületben elbuktak egy mandátumot – mutat rá. „Legalább Budapesten illett volna jobban szerepelni” – fogalmazott az Azonnalinak.
Kovács János szerint az eredmények mögött elsősorban az áll, hogy „a kormánypártok népszerűsége egyelőre válságálló, az ellenzéki pártok pedig még mindig a tavaszi vereség, illetve a helyi koalíciók törékenységének a hatása alatt állnak”. A politológus szerint az ellenzéki szimpatizánsok passzivitása azt jelzi: a választók a tavaszi választás utáni győzteshez húzással, a nyári uborkaszezon hatása által felerősített érdektelenséggel
„tulajdonképpen beárazták e pártok politikai teljesítményét, illetve a helyi önkormányzati koalíciók eddigi eredményeit”.
Hozzáteszi: az „összefogás” mint hívószó is rengeteget veszített az erejéből.
Összezárás helyett öldöklés
A kormánykritikus szavazók aktivitását Nagy Attila Tibor szerint az is jelentősen csökkenthette, hogy a tavaszi vereség után pártjaik nem csak az országos politikában fordultak szembe egymással, de sokszor helyi szinten is „ölik egymást”. Emlékeztet az egri polgármester és a helyi ellenzéki erők közti, több mint egy éve húzódó torzsalkodásra, illetve a józsefvárosi közös ellenzéki frakció kettéválására.
Rámutat: ezek nem egyedi példák, az elmúlt másfél-két esztendőben számos más ellenzéki vezetésű településen is „egymás torkának ugrottak” a hatpárti szövetség tagjai. Nagy Attila Tibor úgy látja, azok a remények, hogy a 2019-ben elnyert ellenzéki önkormányzati pozíciók majd országos és helyi építkezési alapként szolgálhatnak illetve a kormányképesség bizonyítására is lehetőséget adnak „legfeljebb csak részben valósultak meg.” Jellemző példaként említette, hogy közel három év alatt sem sikerült az ellenzéki vezetésű kerületeknek és városoknak „egy alternatív tévét, vagy tévéhálózatot” létrehozni, holott ez már az első pillanattól napirenden volt. „Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ezt miért nem csinálták meg” – fogalmaz a politológus, hozzátéve: a 2019-ben létrehozott, ellenzéki vezetésű nagyvárosokat tömörítő Szabad Városok Szövetségéről is alig hallani valamit. (A szervezet Facebook-oldalán az utolsó releváns bejegyzés tavaly májusban Dobrev Klára egyik posztjának továbbosztása volt, összesen 125 követőjük van.)
Hangsúlyozza: a járvány és a Fidesznek az önkormányzatokat sújtó költségvetési politikája kétségtelenül komoly nehézségeket gördített az ellenzék elé.
Ám a szövetség pártjai a nyomás alatt sok helyütt nem összezártak, hanem „öldöklő harcba” kezdtek egymással a szűkülő erőforrásokért.
A kudarcos országgyűlési választások után a csökkenő párttámogatások ezt a versenyt tovább élezhetik. Ráadásul számos korábbi sérelem is terheli a viszonyukat. „A szocialisták számára például Gyurcsány Ferenc majdnem akkora ellenség, mint Orbán Viktor” – vélekedik a Nagy Attila Tibor.
Építkezés helyett leépülés
A vasárnapi súlyos vereségek arra is rámutatnak, hogy az ellenzéki pártszervezetek, értelmiségi holdudvar, gazdasági erőközpontok leépülési folyamatának újabb állomásához értünk - mutat rá Kovács János. Ma már nem az expanzió lehetőségeiről, hanem a konszolidáció esélyeiről, mint nyitott kérdésről kell beszélnünk az ellenzéki oldalon - véli az elemző.
Hozzáteszi:a kormányoldal és ellenzéke között erőteljes erőforrás-aszimmetria érvényesül, és a politikai váltógazdaságot megalapozó, valódi politikai verseny az elmúlt ciklusokban elcsökevényesedett.
Ugyanakkor nehéz nem észrevenni a politikai realitásérzék, a gyors adaptációs képesség és a stratégiai távlatot igénylő gondolkodás hiányosságait az ellenzék részéről.
Ezek nélkül még az időszakos tematizációs képesség, a nyilvánosságnak szóló, figyelemfelkeltő, a pillanat uralását célzó akciók is meddő próbálkozásokként hatnak. még nehezebb helyzetet teremt, hogy az ellenzéki pártok egymás közötti dominancia-harca, erőforrás-szükségletei, országos vitái gyakorta megjelennek a helyi önkormányzati testületekben zajló rivalizálásokban, ahol ideális esetben depolitizáltabb, szakszerűbb munkával hitelességet, presztízst, bizalmi tőkét lehetne építeni - hangsúlyozza.
Ebből így bukta lesz
Kovács János szerint jelenleg egy pillanatképet látunk, amelyből előre nem következtethetünk a 2024-es önkormányzati választások eredményeire. Ám jelen pillanatban nehezen tudja elképzelni, hogy tartós, negatív gazdasági trendek, a közhangulat radikális változása és a gyászmunka elvégzése nélkül az ellenzéki együttműködés – ha lesz egyáltalán széleskörű összefogás – képes lehet majd 2024-ben megismételni a 2019-es önkormányzati választásokon elért sikereit.
A Fidesz most népszerűsége csúcsán van, ám a most kibontakozó gazdasági válság ezt alaposan megtépázhatja – mutat rá Ngy Attila Tibor. Így az ellenzék számára még nincs minden veszve, viszont, ha nem változtatnak gyökeresen a politikájukon, és a kormány tábora sem csökken a következő két évben drámaian,
könnyen előfordulhat, hogy 2019-ben szerzett önkormányzati pozícióik jelentős részét elveszítik.
Ami a presztízsszempontokon túl nagyon komoly erőforrás-veszteséget is jelentene, és politikai súlyukat a jelenleginél is csekélyebbre csökkentené.
