Kulcsár Árpád riportja eredetileg az Azonnali.hun jelent meg.
Ha én lennék az orosz titkosszolgálat, jó nagyot kurvaanyáznék most, hogy összesen akkora tüntetést sikerült összehozni, ahol talán összesen még kétszáz ember sem jelent meg.
Elvtársak, hát miféle diverzió az ilyen?
Ráadásul a Szabadság-térre összeggyült csoport előtt szónokló figurrák a klasszikus szélsőjobbos retorikai módszert tanulták meg: valahonnan a teremtéstől kezdik a beszédet, és olyan 25 perc múlva eljutnak az aktuálpoltikai helyzethez, akkor, amikor már csak a vájt fülű konteósok képesek követni az egész gondolatmenetet.
A tüntetőknek külön ciki lehet, hogy miközben a három szónokból kettőnek a hangosbemondóba küldött motyogását voltak kénytelenek hallgatni, addig néhány száz méterről áthallatszott a több ezer résztvevővel zajló ukrán szolidaritástüntés himnuszéneklése, meg a „Putin criminal!” skandálása. Ők a Deák Ferenc térről indulva a Nádor-utcán át jutottak a Vértanúk terére.
Ne legyünk igazságtalanok azonban a fellépőkkel: köztük volt például Ertsey Attila, aki szakmája szerint építész, például köze van a néhány évvel ezelőtt elhíresült nemzeti giccsmestermű, a milánói világkiállításra elküldött magyar sámándob megtervezéséhez is, de újabban értekezett már az új világrenddel kapcsolatban a magyar kultúrharcban néhány éve kikopott, majd a Fidesznél még jobbra tolódott Szakács Árpádhoz köthető Erdély.Ma-ban. beszéde meglehetősen terjengős és unalmas volt.
A záróakkordokat Éliás Ádám pengette, ő a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségében kavarta úgy a pénzügyeket, hogy felfüggesztett börtön lett a vége, beszédében sem volt semmi izgalmas, a kettejük között felszólaló, a hírnevét Avram Iancu szimbolikus felakasztásával megalapozó, de azóta Ukrajnában mozgolódó, hírhedt székely Csibi Barnának sikerült igazi irredenta megmozdulássá avanzsálni a tüntetést, mikor azt kérte, hogy a magyar állam ne csak szavazógépként tekintse a kárpátaljai magyarokat, hanem küldjön békefenntartó csapatokat a ruszin önkormányzatokkal szövetségben Kárpátaljára, sőt, ha kérhetné Vlagyimir Putyint, azt kérné, ne álljon meg ennél, hanem
Székelyföldre maga is küldje el az orosz békefenntartókat, de még jobb, ha csecseneket, mert azok is hunok, mint a székelyek.
Bár Csibi felszólalása vastapsot kapott, azért a tömegben jócskán akadtak olyanok is, akik méltatlankodtak, mondván, nem kellenének a „Kárpátalja nem Ukrajna” skanádálások, hiszen a tüntetésnek alapvetően pusztán az volt a célja, hogy Vlagyimir Putyin, „az utolsó európai hazafi” mellett álljon ki.
A témazavar egyébként is végig ott keringett levegőben, hiszen egy adott ponton valaki a „Jenkik haza!” felirat mellett egy konföderációs zászlóval pózoltak, mások meg bekiabáltak nekik, hogy ez mégis micsoda, így néhány perc tétova lengetés után mégiscsak eltűntek a protestálók a felszabadító szovjet hadsereg emlékműve elől.
A demonstráción voltak orosz anyaelvűek is, de ők nem sokat érthettek meg a szónoklatokból, hiszen azok természetesen kizárólag magyarul hangzottak el. Az egésznek egy óra alatt vége lett, és közben meg utána is végig áthallatszottak az ukrán nyelvű skandálások.
A két tüntetés majdnem össze is ért, de (és inkább az oroszszimpatizánsok szerencséjére) a rendőrök a Szabadság-tér minden kijáratát és a környező utcákat is dupla sorfallal biztosították, így nem volt esélye különösebben incidensnek.
Kivéve a végén: ekkor Csibiék egy kis társaságban még több mint egy órán keresztül maradtak a téren, elsétált egy fiatal ukrán lány, aki odaszólt nekik valamit, amire a a kb. tíztagú oroszbarát kórus még egy percen belül kiabálta utána, hogy „Zelenszky, fascist!”.Szó mi szó, az oroszbarát tüntetés meglehetősen nagy kudarcba fulladt. A tanulság pedig az lehet, hogy hiába szimpatizál a magyar közmédia meglehetős ráhatása miatt is a magyar lakosság jelentős része a megszálló oroszokkal, a fülük botját sem hajlandóak megmozgatni akkor, amikor a szerettet elnökük mellett kellene kiállni. Pedig – bár a felszólalók is kitértek arra, hogy mekkora médiaelnyomásban élnek– egyáltalán nem volt elhallgatva a tüntetés ténye, a mainstream média az elmúlt hetekben többször foglalkozott vele.
A végén a maximum kétszáz főnyi sereg gyorsan szétszóródott, e cikk megírásának pillanatában már erős emberek bontják a majdnem teljes tér köré felállított kordonokat, és a dicső hős felszabadító szovjet hadsereg környékén újra a padon chillező helyiek és turisták vannak. Mintha mi sem történt volna. És hát valóban nem történt sok.
