Dézsi polgármester: Az elmúlt húsz év városvezetése is felelős az áldatlan parkolási helyzetért

Pintér Bence 2022-04-28 09:33:52
Ahol a többség szeretné, ott parkoló lesz, de ahol ellenzik, ott természetesen nem építünk semmit – mondta el a 24.hu-nak Dézsi Csaba András.

A lehetséges marcalvárosi parkolófejlesztésekről írt cikket a 24.hu: mint korábban beszámoltunk róla, a városrészben a „Lépésről lépésre”-program keretében zöldterületeken, illetve egy focipálya helyén épülhetnének először murvás, majd aszfaltozott parkolók – ezekről kérte ki a helyiek véleményét a polgármester, aki a lapnak nyilatkozott is. Elmondta:

egyelőre megfuttatják a terveket a lakosság körében,

bár azt nem tette hozzá, hogy mindezt a Facebook-oldalán teszik, ahol mára több ezer ember le van tiltva.

A parkolás, a közbiztonsággal és a hulladékhelyzettel együtt, a három legnagyobb probléma közé tartozott Győrben a polgármesterré választásom előtt elvégzett felmérésünk szerint. Az utóbbi kettőt megoldottuk, most a parkolást akarjuk rendezni. Ezért felkértem a szakmai stábomat, hogy minden lehetséges helyet jelöljenek be a városban, ahova parkolóhelyet lehet létesíteni. Ezeket megvéleményeztetjük több körben, és a végén a szavazás is szóba jöhet az egyes helyszínekről. Ahol a többség szeretné, ott parkoló lesz, de ahol ellenzik, ott természetesen nem építünk semmit (...) Ahol a többség egyetért a parkolóval, ott első körben murvával borítják be a területet, és ha beválik, akkor aszfaltozni is fognak

– nyilatkozta a polgármester.

Zöldterületekre, focipályára épülhetnének új parkolóhelyek Marcalvárosban

Megígértem, hogy azokban a városrészekben, ahol komoly gondot okoz a parkolók hiánya, áttekintjük a fejlesztések lehetőségeit! Első lépésként gyorsan kialakítható murvás borítású területeket hozunk létre! (...) Várom a véleményüket!" - posztolta a minap Dézsi Csaba András győri polgármester, és rögtön két terület, Marcalváros I. és Marcalváros II.

Kifejtette: szerinte az elmúlt húsz év városvezetése is felelős az áldatlan parkolási helyzetért, mert engedték, hogy az építési vállalkozók kizsigereljék a várost, és megelégedtek azzal, hogy lakásonként mindössze 0,8 parkolóhelyet létesítsenek.

Ez szerinte nagyon kevés,

mivel Győrött a háztartások egyharmadának két autója van, és minden harmadik háztartásnak pedig három járművel rendelkezik. Ezért azt javasoltam, hogy egy ingatlanhoz legalább két parkolóhelyet kelljen építeni, de a kormányhivatal ezt nem fogadta el, ezért változtatási tilalmat rendeltem el, ami azt jelenti, hogy jelenleg egy légkondit sem lehet a külső falon elhelyezni jogszerűen

– mondta.

Azt nem tette hozzá, hogy az elmúlt húsz évben ő volt alpolgármester a szocialista Balogh József polgármestersége alatt, illetve volt a Fidesz frakcióvezetője már akkor, amikor a fideszes Borkai Zsolt volt a polgármester, és a kérdéses időszakban végigönkormányzati  képviselő volt úgy, hogy megválasztásáig, tehát az elmúlt húsz évet nézve 13 évig fideszes képviselő volt.

A parkolási téma a rádióban is szóba került, itt a polgármester szokás szerint valótlan állításokat tett az Ugytudjuk.hu cikkeiről, azt állítva, hogy mi kritizáltuk akármiben is a Facebook-posztját. Mint azt az arról szóló cikkünkben bárki elolvashatja, hogy nem tettünk ilyet.

Glázer: Kell parkoló, de nem zöldterület helyére

A 24.hu Glázer Tímea DK-s önkormányzati képviselőt is megszólaltatta, aki elmondta:

kellenek parkolók, de szerinte fákat ne vágjanak ki és ne a zöldfelület helyén alakítsák ki ezeket.

A politikus szerint jó lenne, ha a tömegközlekedés megfelelő alternatívát kínálna, de buszsávok hiányában a buszok is állnak a dugóban, és le kellene cserélni az állományt modernebbekre, mert néhány új járművet leszámítva régiek pöfögnek az utakon.

Szólj hozzá!

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.