Nagyon rosszul járhatsz, ha felvetted a babavárót, aztán mégsem lesz gyerek

Papp László Tamás 2022-04-12 09:12:00
Akár 3, 8 millió forint is lehet az emiatti büntetés.

A kamatemelkedések miatt egyre nagyobb kockázatot kell vállalniuk azoknak, akik babaváró hitelt vesznek fel. Ha ugyanis végül nem születik meg a beígért gyermek, a kamattámogatást elvesztő igénylőkre most már akár 3,8 millió forintnál is nagyobb büntetés várhat. A babaváró után ugyan már csökkenőben van az érdeklődés, de összességében így is hatalmas összeget vettek fel e hitelfajtából

írja a Blikk.

A kamatemelések hatását minden hiteltípusnál érezzük: a piaci lakáshiteleknél szembetűnő a folyamat, közvetve viszont az állami kamattámogatással elérhető kölcsönöknél is tetten érhető a kamatváltozás. A babaváró hitel esetében a referenciakamat emelkedése miatt a kamattámogatás elvesztése esetén az első igénylőkhöz képest közel kétmillió forinttal többet kellene visszafizetni azoknak, akik most adják be az igénylést – említi a bulvárlap a Bank360.hu elemzésére hivatkozva.

Az április elején közzétett, babaváró hitelre vonatkozó referenciaérték 5,08 százalék volt a márciusi 4,45 százalék után. Ennek hatására a kamattámogatás időszakában az ügyleti kamat 7,79 százalékról 8,60 százalékra emelkedett. Ezzel az értékkel kell számolni akkor, ha valaki nem teljesíti a futamidő első öt évében a gyermekvállalásra vonatkozó feltételt és vissza kell fizetni az ebben az időszakban kapott kamattámogatást – teszik hozzá.

Az igénylés után kamatmentesen törleszthető a kölcsön, a szerződésbe azonban bekerül az ügyleti kamat is, ami a futamidő első öt évében határozza meg a kamattámogatás összegét. Ez az áprilisi igénylőknek 7,79 százalék a kamattámogatás időszakában, a márciusban közzétett referenciakamat alapján.

A májusban szerződőknek viszont már 8,60 százalékkal kell számolniuk.

Emiatt az egy összegben visszafizetendő kamattámogatás összege is emelkedik, ha az első öt évben nem teljesül a gyermekvállalás. A Bank360.hu babaváróhitel-kalkulátora szerint az áprilisi igénylőknek egy összegben 3,5 millió forintot kell visszafizetniük, a májusi igénylők viszont már 3,87 millió forintos büntetésre számíthatnak. Az alábbi grafikonon látható, hogy a 2019. júliusi indulás óta jelentősen megemelkedett a büntetés összege. Legjobban azok jártak, akik 2019 végén vették fel a 10 milliós kölcsön, hiszen a referenciamutató akkor töredéke volt a mostaninak. 

Az egy összegben visszafizetendő kamattámogatás csak az egyik rossz, ami akkor történik, ha elveszítjük a babaváró támogatást. Ezután még 15 év van hátra a futamidőből, ami alatt szintén büntetőkamattal terhelve kell törleszteni a kölcsön fennmaradó részét. Ez a büntetőkamat azonban még a kamattámogatás ideje alatt számított kamatnál is magasabb 3 százalékkal. Ezt az értéket viszont minden kamatfordulónál újra számítják a bankok.

Ha a jelenlegi referenciakamattal számolunk, akkor a támogatás elvesztése után az ügyleti kamat 10,79 százalékra emelkedne, a kezdeti 46 ezer forintos törlesztőrészlet pedig az ötödik év után több mint 87 ezer forint lenne, tehát jelentős költségnövekedéssel kellene számolni a Bank360.hu szerint.

2022. februárban összesen 31,09 milliárd forintot vettek fel a fiatal házaspárok a babaváró hitelből, ami valamivel magasabb, mint a januári rekord alacsonynak számító 29,03 milliárd forint. A program indulása óta összesen 1700 milliárd forint fogyott a kölcsönből, ami a teljes lakossági hitelportfólió körülbelül 17 százalékát teszi ki. A fogyasztásihitel-állománynak 2022 elején a 37,6 százalékát adta a kamattámogatott hitel. Az ügyfeleknél lévő babaváró hitel állomány februárban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája alapján 1618,5 milliárd forint volt – szól a Blikk összeállítása.

Címlapkép: Pixabay.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.