A győri gázmotoros erőmű szerződése titkos, de gazdasági bizottság ellenzéki tagja kiharcolta, hogy belenézhessen a közgyűlési szavazás előtt

Papp László Tamás 2022-04-07 17:19:00
Kun András, az ellenzék által delegált bizottsági tag kérte, hogy megismerhesse a teljes szerződést, amelyre az abban lévő üzleti titkok miatt a nyilvános ülésen nem volt mód.

Csütörtök 13 órára hívták össze a győri önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának rendkívüli ülését, a

Javaslat a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó vonatkozásában tulajdonosi döntés meghozatalára

– napirendi ponttal.

Sűrű tárgyalássorozaton vagyunk túl

– mondta Prédl Antal, az önkormányzati tulajdonú GYŐR-SZOL Zrt vezérigazgatója, akinek az ülést megnyitó Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök adta át a szót.

Prédl Antal, a GYŐR-SZOL vezérigazgatója és Boboryné Szőcs Katalin, a cég ügyvédje.

Fotó: Papp László Tamás

Az ügy előzménye, hogy, mint akkor megírtuk, a 2022. január 7-re összehívott rendkívüli közgyűlés egyhangúlag, 19 szavazattal elutasította, hogy az állam jelöljön ki gázkereskedőt az önkormányzati tulajdonú Győr-Szol-nak.Ehelyett, ugyancsak egyhangúlag, az ellenzék támogatásával, 19 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül azt támogatta a közgyűlés, hogy fogadja el az előterjesztésben szereplő ajánlatot, mely 3 milliárd 45 millió forintos többletköltséget jelent az önkormányzatnak.

Gázárrobbanás: jóval drágábban jut a Győr-Szol a távhőhöz szükséges földgázhoz

Mint arról korábban beszámoltunk: a Győrben ma reggel 7 órára összehívott rendkívüli közgyűlés egyhangúlag, 19 szavazattal elutasította, hogy az állam jelöljön ki gázkereskedőt az önkormányzati tulajdonú Győr-Szol-nak. Fotó: Papp László Tamás Ehelyett, ugyancsak egyhangúlag, az ellenzék támogatásával, 19 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül azt támogatta a közgyűlés, hogy fogadja el az előterjesztésben szereplő ajánlatot, mely 3 milliárd 45 millió forintos többletköltséget jelent az önkormányzatnak.

2021. december 11-i cikkünkben írtuk meg, hogy tavaly nyáron kötött szerződést a Győr-Szol egy gázkereskedővel, a Global NRG Zrt-vel, de az elmúlt időszakban elszabadultak az árak az energiapiacon. A gázkereskedő ezért egyeztetést kezdeményezett a Győr-Szollal, hogy az áremelkedésre megfelelő megoldást találjanak.

Példátlan módon azt kezdeményezték, hogy a lejárt gázszolgáltatási időszakra visszamenőlegesen is fizessen a Győr-Szol kompenzációt, a mostani időszakra pedig csak a szerződésben vállalt mennyiség 100 százalékáig szeretné a megállapodott árakon fizetni, a többletet viszont már – eltérve az élő szerződéstől – napi piaci áron biztosítaná – írtuk meg, s cikkünkből az is kiderült: Győr be fogja őket ezért perelni.

Az, hogy a korábbi gázkereskedő jogellenesen felmondott, a gázmotororos erőmű működését is kérdésessé tette, ugyanis az ott termelt elektromos energia termelésének is feltétele a földgáz megléte. Ráadásul a céggel, akivel szerződést kötöttek az ott termelt elektromos áram átvételére, illetve értékesítésére, újra kellett tárgyalni a feltételeket az emiatt realizált veszteség miatt. Ez nem kártérítés, hiszen rajtunk kívülálló ok miatt történt – mondta el a mostani bizottsági ülésen Prédl Antal.

A GYŐR-SZOL vezérigazgatójának beszámolója szerint négyféle szerződésmódosítás került szóba, ezek közül a cég igazgatósága a negyediket, a D-verziót javasolja elfogadásra. Ebben kártérítésről nincs szó, s 300 ezer megawattóra kitermelését vállalják 2026 végéig. Nyári időszakokban az erőmű állni fog, csak akkor működik, ha nyereséget tud termelni. A nyereség kétharmada a GYŐR-SZOL-t, mint eladót, a fennmaradó egyharmad az energiakereskedő céget illeti. Borsi Róbert bizottsági elnök is hangsúlyozta: ez nem a bevétel, hanem a nyereség kétharmad-egyharmados felosztása.

Borsi Róbert, a bizottság elnöke (középen) és Kun András ellenzéki tag (balra.)

Fotó: Papp László Tamás

Prédl Antal tájékoztatóján az is elhangzott: a cég, akivel a szerződéskötést ajánlják, azt is felvetette, ők hoznák a földgázt is, így a GYŐR-SZOL nem lenne kiszolgáltatva az egyéb földgáz-beszerzéseknek e téren.

Mennyi profittal számoljunk? Mennyitől legyünk elégedetlenek? – tette fel a kérdést Hajtó Péter, a bizottság egyik kormánypárti tagja.

Nem tudjuk, hogy mikor mennyit fogunk termelni, s azt mennyiért tudjuk értékesíteni – válaszolta Prédl, hozzátéve: mivel megkapjuk a teljes önköltségi árat, veszteségesen nem tudunk termelni. Borsi Róbert elnök azon kérdésére, hogy Orbán Viktor Brüsszel felé tett javaslata, hogy a gáz és a villamos energia ára függetlenítve legyen egymástól, miként hat az ügyben, Prédl Antal azt felelte: ezt most senki nem tudja megmondani, az a kérdés, mennyire avatkozik be az Unió a piaci folyamatokba.

Kun András, a bizottság ellenzéki tagja azt kérdezte, hogy ez most döntés, javaslat vagy állásfoglalás? Milyen alapon veszi át a bizottság az GYŐR-SZOL igazgatóságának a feladatát? Ha rosszul döntünk, mi felelünk az ez által okozott kárért? –  érdeklődött Kun.

Ez javaslat, ami már a határozati javaslat címében is benne van. A közgyűlés fog döntést hozni, mi javaslatot teszünk, ez a korábbi határozatoknál is így volt – válaszolt Borsi Róbert. 

Nem tudok egy olyan szerződésről dönteni, amit nem láttam, akkor tudok dönteni, ha mind a négy szerződéstervezetet láthatom – mondta Kun András, akinek felvetésére Boboryné Szőcs Katalin, a GYŐR-SZOL-t képviselő ügyvéd azt válaszolta: a teljes szerződést nem adhatják ki a benne lévő üzleti titkok miatt. De annyit elmondhat, hogy az eredeti nyereségmegosztásban kétharmadot kapott volna az eneriakereskedő cég, s csak egyharmadot a GYŐR-SZOL, ezt sikerült megfordítani.

Nem akartam zárt ülést elrendelni, mert a szerződést a titoktartás miatt csak zárt ülésen lehet teljes egészében ismertetni, úgy viszont a sajtó és az érdeklődők nem lehetnének jelen – reagált Borsi Róbert, mire Kun András úgy felelt: akkor el kell rendelni a zárt ülést! A jelen lévő ügyvéd is azt hangsúlyozta: konkrét adatok csak zárt ülésen hangozhatnak el. Kun András egyebek között arra is kíváncsi lenne, ez a nyereségalapú felosztás milyen költségeket ismer el.

Tudom, hogy én kötekedésre vagyok berendezkedve, de én inkább elolvasok egy több száz oldalas, akár idegen nyelvű szerződést is, mert ezzel nemcsak a bizottságot, az önkormányzatot, de a saját seggemet is védem – fogalmazott Kun András ellenzéki bizottsági tag. Végül abban egyezett meg a bizottság, hogy az eredeti határozati javaslatot fogadják el (ezt 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meg is tették) de Kun András, illetve bármelyik képviselő, illetve bizottsági tag, aki ezt kéri, a GYŐR-SZOL-nál beletekinthet a szerződésbe. 

Fodor Roland, az önkormányzatba az ellenzéki összefogás listáján bejutott, jelenleg független képviselő annyit fűzött ehhez hozzá: korábban is voltak ilyen, titoktartás miatt nem publikus szerződések, de ha ő képviselőként kérte, akkor beletekinthetett azokba.

Szólj hozzá!

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.