Összellenzék: a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés marad

Papp László Tamás 2022-03-27 16:01:00
Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök béremelést ígért a közszféra több szektorában is.

Április 3-ika után visszaadjuk a megélhetés biztonságát 

– hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az Egységben Magyarországért pártszövetség vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A következő, demokratikus kormány arra fog törekedni, hogy válságállóvá tegye a társadalmat.

Igenis megtartjuk a 13. havi nyugdíjat és visszavezetjük a svájci indexálást”

– cáfolta a Fidesz vádjait, és hozzátette: szintén megtartják a rezsicsökkentést, valamint jön majd a panelprogram, és a „kádárkockák" a felújítása.

Kunhalmi döntő fontosságúnak nevezte, hogy bizonyos szektorokban béremelés legyen. Ezt tervezik

- a pedagógusoknál, legalább 50 százalék erejéig. Mint kiemelte,
- az egészségügyben is emelni kell a szakdolgozók bérét, hogy ne hagyják el a pályát. „Az állami egészségügynek a színvonalát fogjuk emelni" – hangsúlyozta.
- A rendőröknek is tisztességes bér, tisztességes életpályamodell kell, mert nagyon kevesen akarnak rendőrnek menni – folytatta, a negyedik, béremelés szempontjából kiemelten kezelendő területként pedig
- a szociális ágazatot jelölte meg.

Az MSZP társelnöke szerint Orbán Viktor „hiába állítja be önmagát békegalambnak, maximum egy kakas, abból is leginkább a szélkakasra hasonlít". A NATO az, amely garantálja Magyarország békéjét és biztonságát

– emelte ki az MSZP társelnöke, és arra kérte a magyar társadalmat, védje meg mind európai uniós, mind a NATO-tagságunkat, mert „ez is tétje a következő választásnak”

Kunhalmi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter egy lakossági fórumon elszólta magát: elmondta, hogy pénzügyi kiigazításokra, költségvetési kiigazításokra lesz szükség a választások után.

Az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltuk, hogy ha egy pénzügyminiszter azt mondja, költségvetési kiigazításra van szükség, akkor az bizony magyarul azt jelenti, hogy megszorítások lesznek. Ezt titkolja a Fidesz, erre készül"

– mondta a szocialista politikus.

Szerinte az Európai Uniótól azok a források, amelyek az egészségügy fejlesztését, vagy éppen a panelprogramot hivatottak szolgálni, csak akkor fognak megérkezni, ha az EU garanciát lát arra, hogy ezeket a forrásokat nem lopják el. 

Szólj hozzá!

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.