Az Alkotmánybíróság szerint teljesen oké, ha a kormány "koronavírus hírlevélben" kampányol az ellenzék ellen

ugytudjuk.hu 2022-03-24 17:21:51
Szerintük ez a fajta spam csupán a tájékoztatás része.

A Rogán Antal (Fidesz-KDNP) által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központ február 25-én az info@kormany.hu e-mail címről küldött Covid-19-hírlevelében azt írta, felelőtlennek tartják, nem támogatják azt „az ellenzéki álláspontot, hogy Magyarország katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajna területére” – írja a 24.hu.

A Kúria szerint ezzel megsértették a választási eljárásról szóló törvényt.

Az Alkotmánybíróság ezt viszont másként látja, és éppen a Kúria döntését mondta ki alaptörvény-ellenesnek, meg is semmisítve azt.

A cikk szerint az ügyben a kérelmezők (politikai pártok) kifogását a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi vizsgálat nélkül elutasította, de a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet adtak be, mivel a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormány eszközeivel az ellenzéket negatív színben feltüntető kampányüzenetet küldött.

A Kúriával ellentétben az Alkotmánybíróság úgy vélte, a hírlevél része a demokratikus tájékoztatáshoz fűződő alapjognak. A testület szerint a Kúria ezúttal sem vette kellő súllyal figyelembe az adott cselekmény összes körülményeit,

nem volt tekintettel arra, hogy a Kormány kommunikációs tevékenységével tájékoztatási kötelezettségének tett eleget.

De nem csak országosan lehet bármit megtenni az ellenzéki pártokkal szemben. Tegnap például Szombathelyen mondta ki a választási bizottság, hogy bátran lehet jogsértő szórólapokat terjeszteni a választási időszak alatt.

Címlapkép: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.