Az orosz-ukrán háború alapvetően változtatta meg az amúgy meglehetősen csendesen csordogáló magyar választási kampányt. A legtöbb embert jelenleg - a háború kimenetele mellett persze - az foglalkoztatja, hogy a konfliktus hogyan hat ki a kampányra és a választás végeredményére. Mit gondol, valóban a kormányoldalnak kedvez a háború kitörése, vagy épp ellenkezőleg, megosztja a kormánypártok szavazótáborát?
A háború kezdeti napjai kulcsfontosságúak voltak, ahogyan a kormányoldali és ellenzéki politikusok első megnyilvánulásai is. Kétségtelen, hogy a korábbi, oroszbarátnak mondható, de legalábbis a cserealku-diplomáciát követő külpolitikai orientációja miatt a kormányzat kommunikációjának gyorsan kellett adaptálódnia a megváltozott nemzetközi politikai környezethez. Ebben kellően gyorsan reagált a Fidesz, és azzal is jól kalkulált, hogy a magyar választók döntő többsége a háborúból való kimaradást, a fenyegetettséget csökkentő „semlegességet” részesíti előnyben – az euroatlanti integráció mellett is.
Orbán Viktor ráadásul évek óta építgeti a válságkezelő, „háborús” miniszterelnök imázsát.
Ha kell, a gáton pakol homokzsákokat, gumicsizmában lépked a vörösiszapban, terepszemlét tart a határkerítésnél, vezényli az Operatív Törzs üléseit a belügyminiszter helyett is, gyakorlatilag személyes felelősséget vállal a járványhelyzet kezeléséért és a gazdasági újraindítás eredményeiért és immár az ország biztonságáért.
A kormányzati kommunikáció nem véletlenül domborítja ki épp a miniszterelnök vezetői képességét, tekintélyét, kormányképességét, az általa ígért stabilitást. Itt szintén fontos tényező, hogy mindkét politikai tömbnek megvannak a maga elkötelezett szavazói, akik még a következetlenségek ellenére is kitartanak az általuk támogatott pártok, politikusok, számukra mértékadó véleményformálók narratívája mellett.
A Fidesz szellemi holdudvara ráadásul olyan kommunikációt folytat, amely egyszerre képes megszólítani a nyugati progresszió vadhajtásaival és az amerikai geopolitikai törekvésekkel szemben kritikus választókat, valamint azokat is, akik számára megnyugtató, hogy Orbán Viktor és a kormány tagjai egyértelműen elítélték az orosz agressziót, szolidaritásukról biztosították Ukrajnát, ugyanakkor továbbra is nemzeti önérdekkövető, pragmatikus külpolitikát hirdetnek.
Azért a korábbi Brüsszel- és Nyugat-ellenes retorikát gyorsan lecsavarták.
Való igaz, hogy a korábbi, éles Brüsszel-ellenesség helyett jóval hangsúlyosabbá vált a „békemisszió” keretében az európai egység hangoztatása. Ha a kormány képes jól kezelni a válságot, elhitetni a választókkal, hogy kompetens, gyors, az ellenfeleinél józanabb válaszokat tud adni egy akut válságra, amelynek a negatív (gazdasági) hatásait externalizálja, vagyis külső körülményként mutatja be, azzal erősítheti a saját kormányképességébe vetett hitet.
A válságok ugyanis leginkább az inkumbens kormányok pozícióit erősíthetik, ha azok nem követnek el kapitális hibákat. Ami pedig a korábbi retorikát illeti: az átlag hírfogyasztó politikai emlékezete igen rövid. Az elkötelezett szavazókon túl sokkal érdekesebb, hogy az úgynevezett bizonytalanok, illetve az impulzusszavazók miként értékelik kormány és ellenzék magatartását ebben a helyzetben.
Nem véletlenül vált az orosz-ukrán konfliktus a kampány egyik fő, konfliktusos kérdésévé, hiszen az ellenzék megérezte: a korábbi évek gyakorlata alapján erre átfogó, identitásadó rendszerkritika építhető.
Pikkpakk 400 forint közelébe ért az euró árfolyama
Lehet, hogy ennyi volt a forintnak, és hamarosan az utcán fogjuk sepregetni a kis "játékpénzünket". Reggel még azon sajnálkoztunk, hogy 388 forintba kerül egyetlenegy euró. Pedig micsoda szép idők voltak azok. Két óra alatt ugyanis megnyaltuk a 400 forintos eurót is alulról.
A romló gazdasági hangulat, az infláció és a napokban begyűrűző pániktankolás is jelzi, hogy komoly válság előtt állhatunk, még akkor is, ha tudjuk, a háború kimenetele ezt nagyban befolyásolja. Április 3-ára mekkora hatással lehetnek a gazdasági és pénzügyi problémák?
A gazdasági hatások egy része már rövid időtávon jelentkezik, és jól érzékelhető is az átlagfogyasztó, választópolgár számára. A tűrésküszöb mellett a felelősség és az időtáv tényezők a meghatározók. Válságévek után az elégedetlenség – ami leginkább a regnáló kormány felé tud irányulni – sokkal könnyebben felkorbácsolható, még ha egyes közvélemény-kutatók szerint jelenleg nem meghatározó a proteszthangulat.
A felelősség kérdésének lényege, hogy a nehézségeket alapvetően külső kényszerként, vis maiorként fogják fel a választók, amelyeknek a hullámait nem lehet megtörni a határokon, legfeljebb mérsékelni az általuk okozott károkat, vagy pedig a kormány hibás döntéseinek számlájára írják. Ebben a tekintetben komoly jelentősége van, hogy a szembenálló felek valóságmagyarázatai közül melyik tűnik hitelesebbnek a választók többségének szemében, illetve milyen tematizációs erővel – beleértve a médiaerőteret és egyéb kommunikációs csatornákat – rendelkeznek a kormánypártok és az ellenzék. A harmadik tényező az időtáv.
Április 3. már igen közel van, így az előttünk álló gazdasági kihívások jelentős része a választás után fog lecsapódni, és vélhetően a választói attitűdök is némileg megkésve fogják leképezni a reálgazdasági folyamatokat.
A magyar külpolitika bírálói szerint az elmúlt 12 év keleti orientációja egyértelműen visszaütött, az Orbán-kormány és így hazánk most egyértelmű vesztese ennek a politikának. Mennyire tekinthető ez megalapozottnak, valóban csak kármentésre van ereje a magyar diplomáciának?
A keleti orientáció a külpiacok keresése szempontjából igazolható, és figyelemmel kell lennünk az elmúlt évek, évtizedek globális hatalmi képletének változásaira is, hiszen a Nyugat szemében éppúgy felértékelődtek a keleti gazdasági kapcsolatok, mint „Köztes-Európában”.
Az Orbán-kormánynak az okoz nehézséget, hogy egyszerre hirdetett egy új, „illiberális” modellkísérletet a nyugati, progresszív, liberális demokráciákkal szemben, ami ideológiai, társadalomszervezési és jogállamisági törésvonalakat hozott létre, s eközben ha nem is érték-, de érdekalapon jól megtalálta a közös hangot olyan rezsimekkel, amelyeket a nyugati hatalmak gyakran bírálnak saját demokrácia-felfogásuk, illetve különböző, univerzális értékek mentén.
A magyar diplomácia válaszút elé kerülve egyértelmű korrekciót hajtott végre, a fő vitapontok ma már inkább a szankciós politika kiterjesztésének mértékéről szólnak, amelyek kapcsán a nyugati szövetségen belüli országcsoportok eltérő mértékű függőségük miatt más-más mértékben érintettek. Mivel intézményes, hivatalos szinten az Orbán-kormány sosem játszott el az euroatlanti integrációból való kiugrással (bár akadtak bőven az EU-t ostorozó politikai nyilatkozatok), így a mostani pozícióváltását is képes kárminimalizálással végrehajtani. Emiatt ez a töréspont nem annyira meghatározó, hogy az átformálja a belpolitikai erőviszonyokat vagy akár jelentősen elbizonytalanítsa a Fidesz-tábort. Novák Katalin csütörtöki, parlamenti beszéde is jól fémjelezte az erőteljes hangsúlyeltolódást, az orosz fél elleni értékítéletet.
Ezek erős üzenetek, és a Fidesz igyekszik célba is juttatni őket.
Ellenzék: Novák Katalin soha nem lesz minden magyar köztársasági elnöke
A Fidesz ma a köztársasági elnök-választáson papírforma szerint Orbán Viktor jelöltjét, Novák Katalint választotta meg Áder János utódjának. A Novákra szavazók között nyilvánvalóan ott voltak a Fidesz köztörvényesei, Völner Pál, Simonka György és Boldog István is, hogy kétszeresen is aláhúzzák: Novák Katalin a korrupt, Putyin-párti orbáni hatalom jelöltjeként válhat köztársasági elnökké, és soha nem lesz minden magyar köztársasági elnöke - írják.
Az Unió-kritikus, sőt, inkább Brüsszel-ellenes narratívát az utóbbi napokban érthető okokból háttérbe szorította a konfliktus, sőt, a magyar diplomácia mintha "beállt volna a sorba", és még Ukrajna gyorsított EU-felvételét is támogatja hazánk. Mennyiben írhatja át Orbán Viktor Európában betöltött pozícióját a konfliktus, a menekültválság és ezek kezelése?
Orbán Viktor a háború előtti „békemissziót” is szerette volna diplomáciai sikerként felmutatni, imázsépítésre használni (akár Emmanuel Macron francia államfő, aki áprilisban szintén választásra készül), és ennek megfelelően Európa békéjét és biztonságának fontosságát hangsúlyozni. Ukrajna EU-tagjelöltsége nyilvánvalóan csupán egy gesztus, az ország még békeidőben sem készült fel az uniós csatlakozásra. Való igaz, az egységes fellépés szerepe felértékelődött, ezt erősítik az európai és hazai közvélemény nyomása, valamint a Visegrádi Együttműködés partnerországai, köztük a magyar diplomácia számára kiemelten fontos Lengyelország álláspontja.
A magyar miniszterelnök ebben a helyzetben nem lehet „az EU fekete báránya”, nem húzhatja magára az ezzel a szereppel járó felelősséget és kritikákat. Már csak amiatt sem, mert egy szomszédos országról beszélünk, ahol számottevő magyar közösség is él. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután ne hallhatnánk EU-kritikus megjegyzéseket a magyar kormányfőtől (Orbán Viktor egy héttel ezelőtti, rendkívüli televíziós interjújában, illetve legutóbbi rádióinterjújában is bírálta Brüsszel válságkezelésben nyújtott segítségét), de arra mindenképp számíthatunk, hogy a kormánypártok kommunikációjában a korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg az Európa-pártiság, a NATO-elköteleződés, valamint az Oroszággal szembeni, értékalapú kritikák.
Címlapkép: Pixabay
