Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából

ugytudjuk.hu 2022-03-01 14:20:42
Az ENSZ azzal számol, hogy akár a 4 milliót is elérheti majd a menekültek száma.

Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől az utóbbi hat napban - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Shabia Mantoo, a szervezet szóvivője genfi tájékoztatóján elmondta, hogy a menekülők többségében nők és gyerekek, számuk "exponenciálisan növekszik". A hírek szerint vannak, akik 60 órát várakoznak, hogy bejussanak Lengyelországba, Románia felé pedig helyenként 20 kilométeres sorok is kialakultak.

Előző nap valamivel 500 ezer fölött volt az Ukrajnából menekülők száma az ENSZ adatai szerint. A világszervezet azzal számol, hogy akár a 4 milliót is elérheti majd a menekültek száma. Shabia Mantoo úgy fogalmazott, hogy ha a menekültek áramlása ilyen tempóban folytatódik, akkor a XXI. század legnagyobb európai menekültválságára kell felkészülni.

A szóvivő elmondta: arra kérik az országokat, hogy továbbra is fogadjanak be mindenkit, aki Ukrajnából érkezik, azokat is, akik más ország állampolgárai, de Ukrajnában élnek és most a harcok elől menekülnek. "Hangsúlyozzuk, hogy nem szabad hátrányosan megkülönböztetni senkit" - mondta az UNHCR szóvivője.

Karolina Lindholm, az ENSZ-szervezet Ukrajnával foglalkozó illetékese elmondta, hogy a külföldre távozott százezreken túl további egymillióra becsülik az Ukrajnán belüli menekültek számát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ elsősorban az Ukrajnával szomszédos országokba menekülőkre fókuszál, pedig a háború által érintett rászoruló emberek többsége Ukrajnán belül van. A menekültügyi főbiztosság ezért igyekszik még több segélyt eljuttatni a háborúban álló ország határain belülre is - mondta el Lindholm a svéd kormány által szervezett online sajtótájékoztatón.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának hivatala (OHCHR) keddi közlése szerint a háború kezdete óta legalább 136 civil, köztük 13 gyerek vesztette életét Ukrajnában, és mintegy négyszázan sebesültek meg. Liz Throssell szóvivő úgy vélte, a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek.

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) pedig arra figyelmeztetett, hogy fogynak az élelmiszerkészletek Ukrajnában, ezért a szervezet fokozza tevékenységét annak érdekében, hogy akár 3,1 millió embernek is segítséget tudjon nyújtani.

Címlapfotó: MTI / Balogh Zoltán

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.