Az ukrán hadsereg támadásától félve evakuálnak a donyecki szakadárok

Papp László Tamás 2022-02-18 17:02:00
Oroszországba menekítik az ott élőket.

Új fejezetéhez érkezett az orosz-ukrán válság: eddig nyugati katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva a lehetséges orosz támadás volt terítéken, pénteken viszont a kelet-ukrajnai szakadárok jelentették be, hogy Ukrajna készül általános támadásra, ezért a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) megkezdi a területén élők kimenekítését Oroszországba

– közölte a Ria Novosztyira hivatkozva a Telex..

Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy minden, a délkelet-ukrajnai Donyec-medencéből az oroszországi Rosztov megyébe érkező menekültnek fizessenek ki 10 ezer rubel (mintegy 40 ezer forint) segélyt

– írja az MTI.

Péntek délután a két délkelet-ukrajnai szakadár "köztársaság" vezetője az ukrán hadsereg támadási terveire hivatkozva elrendelte a nők, a gyerekek és az öregek tömeges Oroszországba menekítését. Rosztov megyében operatív törzset állítottak fel az ukrajnai szakadár "köztársaságokból" érkező menekülők elhelyezésére

– szól az MTI híre.

Az el nem ismert szeparatista állam vezetője szerint az ukrán hadsereg folyamatosan növeli katonái létszámát a műveleti terület határainál, támadó fegyvereket állít hadrendbe – többek között páncéltörő Javelineket, amelyeket nyugati támogatással kapott

– említi a Telex fentebbi cikke. .

„Ezeket az erőket Ukrajna békés polgárok ellen irányítja” – közölte Gyenyisz Pusilin. Az ukrán erők „harci készültségben állnak, készen arra, hogy katonai erővel vegyék be Donbaszt.” Pusilin szerint az ukrán elnök hamarosan a támadásra is kiadja a parancsot.

A „DNR erőinek megvan a kellő harci tapasztalatuk, folyamatos harci készültségben vannak, és képesek a területe megvédésére” – mondta Pusilin, ám szerinte a lakott területekre irányuló ukrán fegyverek veszélyt jelentenek a civilekre, ezért a szakadárok

 megszervezik a civilek tömeges kimenekítését Oroszországba.

Első körben ez a nőkre és a gyerekekre vonatkozik. Időlegesen Rosztov megye várja a kimenekülőket, akiknek ellátásához minden feltételt biztosít az orosz oldal – közölte Pusilin, hangsúlyozva, hogy csak rövid időre kell elhagyniuk otthonaikat azoknak, akik vállalják az evakuációt, ezért mindenkit arra kért, hogy őrizze meg nyugalmát.

A civileknek az átjárás a szakadárok által ellenőrzött területről Ukrajna többi részébe többé-kevésbé akadálytalanul zajlott mostanáig az ideiglenes ellenőrzőpontokon keresztül.

Januárban azonban a szeparatista oldalon többször teljesen lezárták ezeket a pontokat, ukrán információk szerint azért, mert általános sorozás elrendelését tervezte a szakadár oldal vezetése és meg akarta előzni a 20-26 év közöttiek tömeges elszivárgását

– szól a Telex cikke.

Ukrán oldalon azonban közölték: az utóbbi hetekben így is többen jöttek át, voltak olyanok is, akik a szeparatista erőknél szolgáltak, ám átjöttek és megadták magukat.

Pénteken Oroszország legszorosabb szövetségese, Belarusz elnöke járt Moszkvában.

Az Alekszandr Lukasenkóval tartott közös sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin közölte:

Ukrajna folyamatosan megsérti orosz nyelvű állampolgárainak jogait, Kijev szabotálja a kelet-ukrajnai válság rendezésére hivatott minszki megállapodást, nem tesz érdemi lépéseket a szakadár területek békés reintegrálására.

Moszkva azt kívánja elérni a minszki megállapodásra hivatkozva, hogy Donyeck és Luganszk jelenleg szakadár részei kapjanak különleges státuszt Ukrajnán belül, legyen vétójoguk a kijevi kormány stratégiai döntéseivel szemben

– számol be a Telex.

Moszkva ezzel meg akarja akadályozni, hogy Ukrajna továbbra is törekedhessen az EU- és NATO-tagságra.

Kijev ugyan hangsúlyozza a minszki megállapodás fontosságát – szerinte Oroszország nem tesz meg mindent annak telejsítése érdekében -, de elutasítja, hogy közvetlenül tárgyaljon a szakadárokkal és azt is, hogy különleges státuszt biztosítson a területnek.

Ugyanakkor a Telexnek a múlt héten az ukrán védelmi miniszter helyettese megerősítette:

Ukrajna kizárólag diplomáciai megoldással akarja visszaszerezni az elszakadt területeket. Ez azonban nem csak a kelet-ukrajnai részeket, hanem a 2014-ben egyoldalúan Oroszországhoz csatolt Krím-félszigetre is vonatkozik.

Címlapkép: drónfelvétel a donyecki régióról, forrás: Pixabay.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.