Hencz Kornél: a hagyományosan a Fidesznek elkönyvelt Vas02-es körzetben is érezzük a kormányváltó hangulatot

Fehér Buda 2022-02-17 07:32:28
A hétvégén elkezdődött a kampányidőszak, az eseménnyel kapcsolatos tapasztalatairól Sárváron beszélgettünk az Egységben Magyarországért közös jelöltjével.

Kedden délelőtt Hencz Kornél, aki Egységben Magyarországért közös jelöltje a Vas02-es körzetben, Sárváron járt, hogy átvegye a választási iroda határozatát képviselőjelölti nyilvántartásba vételéről. A celldömölki alpolgármester úgy látja, hogy egy olyan erősen Fideszes körzetben is, mint a Vas02, érezhetően szeretnék a változást az emberek.

Hencz Kornéllal a kampányidőszak első hétvégéjéről Sárváron beszélgettünk.

A hétvégén elkezdődött az aláírásgyűjtés, milyenek voltak a tapasztalatok a körzetében?

Szeretném megköszönni a kemény munkájukat mindazoknak, akik gyűjtötték az aláírásokat és azoknak is, akik éltek a támogatás kifejezésének lehetőségével.  Úgy érzem, hogy pozitív és bizakodó volt a hangulat, bármerre jártam. Akikkel találkoztam, mindenki nagyon nyitott volt. Várják már, hogy változás legyen, ezért jöttek is szép számmal. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A körzetben mindenfelé nagyon erősen érezni lehetett a kormányváltó hangulatot. Sárváron például órák alatt összejött a szükséges mennyiség, mert olyan lelkesen jöttek az emberek.

Ami nagy változás a 2018-as választáshoz képest, az az, hogy az emberek már fel merték vállalni az ívek aláírását.

Korábbi kampányoknál  megtörtént az, hogy az emberek oda sem mertek menni a pultokhoz. Akkor házról házra, szinte surranó módszerrel tudták csak összegyűjteni az aláírásokat.

Az elmúlt hétvégén Celldömölkön is azt láttuk, hogy jöttek az emberek, sokszor még a sort is ki kellett várniuk. Több olyan aláíróval is találkoztam, akik korábban a Fideszt támogatták. Tehát még a Vas02-es körzetben, amit hagyományosan Fideszes körzetnek könyvelnek el, eljöttek az emberek, örömmel beszélgettek velünk, a támogatásukról biztosítottak. Érezhető a változtatni akarás.

Több városban, köztük Szombathelyen is azt tapasztaltuk, hogy az aláírásgyűjtési pontokon érzékelhetően többen mentek oda az ellenzéki aktivistákhoz, mint a kormánypárt pultjaihoz.

Már az is  jelent valamit, hogy Celldömölkön a járási kormányhivatal vezetője is odaállt a pulthoz. Azt hallottam, ki van adva, hogy hol és mennyi az elvárt mennyiség.

Még most is járják azokat a házakat, ahonnan aláírásokat remélnek. Ha azt vesszük alapul, hogy egy ilyen támogatói és anyagi háttérrel 1500 aláírást jelentettek be szombaton, mi pedig önszorgalomból 850 ajánlást kaptunk, teljesen elégedettek lehetünk. Nem állunk rosszul!

Voltak eltérések a körzet városai között?

Lakosságarányosan körülbelül minden település hozta azt, amire számítottunk, az arányok nem voltak jelentősen eltérőek.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Ma jártak a sárvári választási irodán leadni még íveket, mennyi aláírásnál tartanak jelenleg?

Több mint 900 aláírás jött össze, lassan már az ezernél járunk. Már szombaton tudtuk, hogy megvannak a szükséges aláírások, akkor 850 szignót adtunk le. 

Nemrég felröppent, hogy Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP), sárvári alpolgármester lemondott a Vasivíz igazgatósági tagságáról. Később kiderült, hogy összeférhetetlenség miatt történhetett mindez, azóta több kormánypárti és ellenzéki városvezető is lemondott hasonló pozíciókról. Mit gondol erről?

Az ilyen törvényeket folyamatosan változtatják. A múltban már láthattuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor képviselőként is lehetett valaki polgármester, majd később ez már nem volt lehetséges. Meglátásom szerint ez a bizottsági tagság is ugyanígy alakult.

Ismerve a Fidesz törvényhozási módszereit, szerintem ezt a törvényt is valaki miatt hozták,

bár nem ismerem ennek a konkrét hátterét. Ebből is lex-akármi lesz, de gondolom nem lex-Máhr Tivadar. A salátatörvények már csak ilyenek, hiszen ezekben többnyire olyan dolgokat rejtenek el, amelyekről nem akarják, hogy felfigyeljen rá a közbeszéd. 

A közös programjukban kiemelt szerepet tölt be az oktatás kérdése. Mit gondol, egy esetleges kormányváltás után sikerülhet visszavenni az iskolákat az önkormányzatoknak?

Egy háttérmegbeszélésen arról volt szó, hogy azok az önkormányzatok vehetnék majd vissza az iskolákat, amelyek akarják. Tehát nem lenne kötelező parancs. Ha egy önkormányzat úgy gondolja, hogy ő sokkal jobban tudja igazgatni az intézményeit, akkor neki lesz rá módja és lehetősége, hogy ezt megtegye.

Amelyik viszont úgy gondolja, hogy az erejét ez a feladat meghaladja, akkor azok a települések intézményei maradnának állami kezelésben. Fontos kihangsúlyoznom, hogy egy sokkal jobban átgondolt és kiépített  rendszer működtetésében gondolkodunk.

Mit gondol, a Vas02-es körzetben melyik települések vennék vissza az iskolákat?

Személyes tapasztalatom szerint Celldömölk biztosan visszavenné. Úgy gondolom, Sárvár is hasonlóan járna el, bár a városvezetéssel erről még nem beszéltem. Az intézmények tulajdonlásánál azonban sokkal fontosabbnak tartom a szabad tankönyvválasztást.

Ezt többek között az én javasoltam is volt, és sikeresen keresztül ment ez az elképzelés a programunk kidolgozásának megbeszélésein.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Látom, a szülőktől hallom, hogy többen azért is íratják a gyermekeiket egyházi vagy más fenntartású iskolákba, mert ott megmaradt a szabad tankönyvválasztás. Legyünk őszinték, azért hagy kivetni valót az állami iskolák tankönyveinek a színvonala.

Amennyiben sikerül bejutnia az országgyűlésbe, akkor milyen beruházásokért lobbizna a továbbiakban?

Mindenképpen a szociális szféra fejlesztéséért és a bérlakások építéséért fogok dolgozni. Úgy gondolom, hogy ez a két kérdés nagyon sarkalatos, de nem csak a térségünkben, hanem országos szinten is. 

A kormány szociális intézkedései - például a lakásépítési támogatás, a CSOK, és még sorolhatnánk-, annyira felvitték a lakásárakat, hogy egy átlagos fiatal számára most már megfizethetetlenek. Ma már közel egymillió forintos négyzetméterárakról beszélhetünk. Ugyan még van hova emelkedni, de annyira sok már nincs, hiszen Bécsben is 1 millió 200 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül egy négyzetméter.

Reményeim szerint azt már nem fogjuk megérni, hogy Szombathelyen magasabb lesz egy ingatlan négyzetméter ára, mint Bécsben.

Egy modern, korszerű, szociális bérlakásépítési programra van szükség.

Emellett ott van az idősellátás is. Nem csak a Vas01-es, vagy a Vas02-es körzetekben, országosan is gondot okoz a megoldás. Celldömölkön is tapasztalom, hogy a várólista már sokkal hosszabb, mint a férőhelyek száma. Nem múlik el úgy hét, hogy ne kapnék szabad férőhely után érdeklődő telefonhívást. Tudom, hogy Sárváron is probléma ez. Itt nincs is bentlakásos ellátás. Tenni fogok azért, hogy legyen egy ilyen intézménye a városnak. 

A programjukban említik a szabad, autonóm önkormányzatok visszaállítását is. Mit gondol, egy Fideszes városvezetés mennyire lesz vevő egy ilyen kezdeményezésre?

Úgy gondolom, hogy az önkormányzati rendszereken belül is érzik, hogy a kormány a kivéreztetésükre játszik.

Emlékezzünk csak Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármesterének a nyilatkozatára, amit az iparűzési-, és a gépjárműadók elvonása után tett. Akkor már ő is hangot adott annak, nem biztos, hogy ez a jó út.

Az Orbán-kormány a központosítás híve. Megtapasztalom, hogy ki akarják véreztetni az önkormányzatokat. Kézből etetés van, ahol Fideszes a város, azoknak visszajuttatnak a 25 ezer fő feletti települések esetén.

Mit gondol, mennyire tudna majd együttműködni fideszes városvezetésekkel?

Sikerülni fog. Karácsony Gergely néhány hónapja járt Sárváron, már akkor is elhangzott, hogy nem célunk a bosszúállás. Hadd hozzak egy személyes példát erre.

Amikor versenyzem és beállok a lővonalba, csak a saját táblámat nézem, nem a szomszédét.

Politikusként is a fair play szellemében fogok dolgozni a térség lakóinak érdekeiért. 

Mi egy sokkal demokratikusabb országot szeretnénk, ezért  dolgozunk, ezért szeretnék  bejutni a parlamentbe. Hiszem, hogy ennél sokkal demokratikusabban és az anyagi forrásokat is jobban kihasználva lehet ezt csinálni.

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.