Megerőszakolta 11 éves féltestvérét egy kamasz, Győrben áll bíróság elé

Nagy Donát 2022-02-14 07:31:00
A kislány végig ellenállt, de a történteket csak a második erőszak után merte elmondani a szüleinek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített szexuális erőszak elkövetésével vádol egy fiatalkorú fiút, aki 11 éves féltestvérét kétszer is megerőszakolta.

A vádirati tényállás szerint az elkövető a bűncselekmény elkövetésekor 14, illetőleg 15 éves volt. Azt használta ki, hogy édesanyja, nevelőapja és testvérei nincsenek otthon.

A cselekményekre a kislány tiltakozása és ellenállása ellenére került sor.

A kislány a vele történteket azt követően mondta el édesanyjának, hogy a második esetet követően hazaérkező szülők furcsának találták a gyermekek viselkedését. A fiatalkorú vádlott a bűncselekményt részben beismerte.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék fog érdemi döntést hozni.

Szólj hozzá!

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

5 év börtönt kapott a két hetes gyermekét súlyosan bántalmazó szombathelyi anya

A Győri Ítélőtábla helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék korábbi ítéletét.

Adventi moziestek Győrben, az Olimpiai Sportparkban

Meghitt filmélmények egész decemberben. 

December 5-én újra jótékonysági főzés lesz a győri vásárcsarnoknál 

Egy tál meleg étellel bárki segíthet a gyerekeknek és a rászorulóknak.

Korszerű karbantartóbázist építene a GYSEV Szombathelyre

A létesítmény a Szolnokon gyártott szuper-vonatokat szolgálná ki.

Ötmilliárd forintos szociális tüzelőanyag program indul

Nagy István szerint kétszázezer család juthat így segítséghez.

Pintér Bence - 23 milliárd forint forog kockán

Józan döntést kér a képviselőktől a fürdő ügyében.

Adventi programkavalkád a Rómer Múzeumban

Kézműves foglalkozás, tárlatvezetés, koncert és könyvvásár várja az érdeklődőket decemberben.

Magyar Péter: Orbánék, a mesterséges intelligenciával gyártották a kamu adóemeléses dokumentumokat

Amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska - állítja a pártvezető.

Beelőzték a gyorsétteremben, amitől úgy begőzölt egy férfi Sopronban, hogy egy akciófilmbe képzelte magát

Az egyik sértettet megverte, a másikat pedig kocsija motorháztetején hurcolta. 

Védett madarat ejtett csapdába egy vasi férfi

Az állatorvosi beavatkozás sem segített az állaton. Elpusztult.

Szerinted mi volt a leginkább „rage bait” 2025-ben?

Ez a kifejezés lett az év szava, ami a szándékosan dühöt keltő provokációt jelenti.

Jótékonysággal indult az advent a Győr-Szol telephelyén

A közszolgáltató idén először állított saját adventi koszorút az Orgona utcában.