Németh Zsolt: A járvány ellenére meg lehet tartani az országgyűlési választásokat, de Sárváron pont a covid miatt nem írták még ki az időközi választás időpontját

Fehér Buda 2022-02-03 09:00:57
A Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője kikérte az időközi választásokat szabályozó törvényeket, ezek szerint már tavaly novemberben új képviselőt kellett volna választani az ötös körzetben. Csakhogy veszélyhelyzet van, emiatt tolódik a választás.

Az utóbbi időszakban láthatóan felpörgött a sárvári közélet, már nem múlik el úgy képviselőtestületi-ülés, hogy az ellenzéki képviselőket ne érné valamilyen támadás. Érthető, hiszen hamarosan országgyűlési választások lesznek, a városban azonban egy időközi választás is lóg az önkormányzat feje fölött. A jelenlegi helyzetről Németh Zsoltot, a Híd a Jövőnkért Egyesület képviselőjét kérdeztük, aki már korábban bejelentette, hogy indul az ötös választókerület képviselői posztjáért.

A tavalyi év végén láthatóan több ellenzéki politikust is célkeresztbe vettek a fideszes képviselők a testületi-üléseken. Ön szerint miért most mérgesedett el ennyire a helyzet?

Egyértelműen látható, hogy az országgyűlési választások hatással vannak erre a kérdésre. Mindenképpen nagy a tét, és az is látszik, hogy a jelenlegi hatalomban lévő emberek egyszerre képesek saját maguk menedzselésére, és ugyanakkor rendelkezésükre állnak mindazok az erősforrások is, amelyekkel az ellenérdekelt feleket valóságtól függetlenül rossz színben képesek feltűntetni.

Az elmúlt hetekben olyat is láttunk, amit fideszes vezetésű városokban ritkán: egy morálisan aggályos adásvételtől visszatáncolt egy befektető. Ön szerint ennek mi lehetett az oka?

Erre nincs olyan mély információm, amely egzakt módon képes lenne bemutatni ennek az adásvétel visszalépésének a tényét. De ugyanakkor az kétségtelenül igaz, hogy fordulnak elő és fordultak elő olyan típusú értékesítések a városban, pontosan az Arénától nem messze lévő, a volt téglagyár területén, például a telekkiegészítések kapcsán. Ebből a város nagyságrenddel jobban is kijöhetett volna, és ezáltal többet hozhatott volna a város konyhájára az ügylet, de ez  nem így történt.

Tavaly november végén jelentette be, hogy elindul majd az ötödik választókörzet időközi választásán. Ezután több, a Fideszhez köthető internetes portálon indult meg Ön ellen a gyűlölet cunami, hogy éli meg mindezt?

Semmi olyan dologgal nem találkozom ennek kapcsán, amivel a korábbi időszakban bárki, aki sikeresen pályázhat, vagy indulhat egy körzet megmérettetésen, ne találkozhatott volna. Ugyanakkor kétirányú a dolog: a sárvári fideszesek nagyon jól tudják, hogy komoly tétje van ennek az időközi választásnak, és azzal is tisztában vannak, hogy az ötös körzetben a 2019-es eredmények alapján komoly esélyem lehet a győzelemre. Értelemszerűen ők mindent el fognak követni annak érdekében, hogy az ő jelöltjük legyen a befutó, de az is látszik, hogy a kijelölt ellenfél nagyságrenddel gyengébb paraméterekkel rendelkezik, mint ahogy az Szabó fő orvosúrról volt elmondható.

A dolog másik része, ami sokkal inkább érthetetlen, de persze van abban is logika, amit az ellenzék egyes szereplői a háttérben generálnak. Egyrészről van egy jól megfogható érdekeltségi kör, akik abban lennének érdekeltek, hogy a múltat, és ezáltal az ő pozíciójukat restaurálják, és valahogy helyzetbe hozhassák magukat. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy a 2019-es választási adatok alapján egyértelműen megfogalmazható, hogy a 2022-ben vélhetőleg szeptember környékén bekövetkező időközi választáson a legnagyobb esély akkor mutatkozik, ha egy az egy ellen megküzdve, a személyem megtámogatásával megnyerjük a körzetet a Fidesz jelöltjével szemben. Ebben az esetben az ellenzéknek lesz plusz egy mandátuma, és ezzel hosszútávon javíthatnánk az ellenzék pozícióit.

A legutóbbi képivselőtestületi-ülésen kikérte azokat a törvényeket, amelyek egy időközi választással kapcsolatosak. Megérkeztek már ezek a dokumentumok? Milyen következtetéseket lehet belőlük levonni?

Egyértelműen látszik, hogy a Fidesz milyen eszközökkel operál. Ők abban érdekeltek, ahogy az országgyűlési választások kapcsán is ez látszik, hogy magukat tündöklő fényben és napsugárban ragyogva mutassák be, független attól, hogy esetenként ennek pont az ellenkezője igaz. Ezzel egy időben a másik felet minden negatív jelzővel illetik, még akkor is, ha ez meg így nem igaz.

Az látszik, amely konkrét tény, hogy Szabó főorvos úr augusztus 20-án hunyt el, és az elmúlt harminc évben, a Covid előtti időszakban, ezen időponthoz képest 120 napon belül új képviselőnek kellett volna átvenni a helyét. Ők ugye keselyűként jelöltek meg, miközben a szabályszerűség egyértelműen azt mutatja, hogy augusztus 20-ához képest december 20-át megelőzően valamikor novemberben kellett volna megtartani az időközi választást. Hogy értsék az olvasók, az általam megfogalmazott, egyébként tiszteletteljes és konstruktív mondatok advent első hétvégéjén, több mint 100 nappal később jelentek meg. Ez nem hogy kegyeletsértő, hanem kimondottan tiszteletteljes, amelyet valójában pozitívan kellett volna értékelni, de hát a félelem, hogy elveszítik azt a körzetet, az egészen mást hozott ki a fizetett propagandistákból.

Említette, hogy ősszel lehet időközi választás, miből következtet erre?

Az érdekes az, hogy a Covid egyes emberek felfogása alapján teljesen sajátosan működik. Egészen elszomorító, hogy ezt így értelmezik emberek. Azaz: országgyűlési választások lehetnek, ahol „nem lesz jelen” a Covid, az önkormányzati választást viszont a Covid helyzetre hivatkozva nem lehet megtartani. Egyértelműen érezhető, ebben a kérdésben is a magasfokú ellentmondás, illetve anomália. Konkrétan azt gondolom, hogy az időközi választást Sárváron valamikor 2022 szeptember-október hónapra fogják kitűzni.

Hivatalos bejelentés még nem történt a kormánypárt részéről az időközi választással kapcsolatban, Ön szerint kit indítanak majd az ötös körzetben?

Van egy kijelölt személy, aki korábban aktívan nem tevékenykedett a közéletben, de a néhai Szabó főorvos úr csapattagjaként aposztrofálja magát. Ő próbál valamilyen szintű aktivitást mutatni a városban, bízva abban, hogy nem is az ő feladata lesz a választás megnyerése, hanem a Fidesz égisze alatt becsusszanva lehet majd ő a körzet képviselője. Meglátjuk majd a végeredményt.

Az időközi választásokig azonban még egy országgyűlési választás is lezajlik. Milyennek látja az erre való készülődést Sárváron?

A városban nagyon sokan fogalmaznak meg olyan igényt és véleményt, amelynek kapcsán szükségszerű lehetne egy politikai irányváltás, de mindenképpen, bizonyos helyzetek kapcsán, a mentalitás váltás. A tények ugyanakkor azt mutatják, hogy a sárvári körzet az országban is az egyik legnehezebb körzetek közé tartozik, és a jelöltek között is iszonyatos különbségek vannak.

A sárvári és a Vas megyei ellenzék jelenlegi állapota az én megítélésem szerint nem alkalmas arra, és nem teszi a helyzetet lehetővé, hogy változás történjen. Teszem hozzá, minden áron, bármi áron nem is kell változtatni, de a mentalitás a másik oldalon is mindenképp korrekcióra szorul.

Végezetül: hogy látja, lehetséges a kormányváltás áprilisban? 

Országos szinten is nagyon nehéz igazán jó mondatokat megfogalmazni, merthogy rengeteg olyan dolog van, amit az ellenzék nagyon jól, és az emberek érdekét szem előtt tartva képvisel. De ugyanakkor az is igaz, hogy a Fidesz által képviseltek között is rengeteg hasznos és pozitív dolog tapasztalható.

Ha megnézzük a tegnapi Orbán-Putyin sajtótájékoztatót, akkor egyértelműen azt lehet mondani, hogy Orbánnak igenis el kellett menni Putyinhoz, és ő valóban a magyarok érdekét képviselte ezen a találkozón. A dolog bonyolultságát az adja, hogy az ellenzék is nagyon sok ügy kapcsán konstruktív gondolatokat fogalmaz meg, legyen szó az oktatásról, az egészségügyről, vagy a szociálpolitikáról, de a rendszer úgy van felépítve, hogy az emberek megosztottsága iszonyatosan nagy, és talán soha nem volt még ilyen mélységű.

A konkrét válaszom az, hogy a vidék Magyarországán fog eldőlni a Fidesz és az ellenzék győzelmi esélye. Ma, az általam tapasztaltak a falvak és a kisvárosok vonatkozásában sajnos nem az ellenzék győzelmét vetítik előre. Nagyon régóta hangoztatom a média ordító kérdéskörét, amely nélkül nem hiszek abban, hogy győzni lehet az ellenzéknek.

A másik kardinális kérdés az az, hogy az egyik oldalon van egy párt, illetve kettő, és egy egységesnek tűnő rendszer, illetve mindezzel szemben egy fragmentált, esetenként jelentősen szétaprózott egységesnek mondott, de valójában nem teljesen egységes rendszer áll szembe a hatalommal. Mindezt úgy, hogy a jelenlegi vezető egyetlen pártnak sem tagja. Meglátásom szerint nagyon nehéz feladat Márki-Zay Péter számára az, hogy igazán jól és harmóniában aktivizálni tudja egyszerre a DK-s, a jobbikos, vagy akár momentumos, illetve bármilyen elkötelezettséggel bíró szimpatizánsokat és szavazókat. A 2022 ebben a megvilágításban sajnos nehezen értékelhető az ellenzék javára.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.