Vizsgálatot akar indítani az Európai Parlament a Pegasus-botrány miatt, a fideszes EP-képviselő válasza: Gyurcsány

Székely Zoárd 2022-02-02 07:46:51
Március végén térnek vissza a kérdésre.

Az Európai Parlament illetékes szakbizottsága is foglalkozott a Pegasus-üggyel, a meghallgatás egyik előadója a hvg.hu beszámolója szerint Panyi Szabolcs magyar oknyomozó újságíró volt, akinek telefonjára szintén telepítették a kémszoftvert.

A képviselők közül többen is szorgalmazták, hogy az EP állítson fel egy vizsgálóbizottságot, egy képviselő azonban a többséggel ellenkező véleményt fogalmazott meg: Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő kijelentette, hogy 2010 óta nem volt illegális megfigyelési tevékenység Magyarországon.

Beismerték, hogy a Belügyminisztérium vett az izraeli Pegasus kémszoftverből, amivel kormánykritikus újságírókat és aktivistákat hallgattak le

Ma ült össze a Honvédelmi és Rendészeti bizottság a Pegasus-ügy kapcsán, ahol meghallgatták Pintér Sándor belügyminisztert és Hajdu Jánost, a TEK-főigazgatóját, írja az ATV. A bizottság mai üléséről készült jegyzőkönyvet ugyanakkor 2050-ig titkosították. Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság fideszes elnöke ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de - mint mondta - ő nem lát ebben kivetnivalót.

Hidvéghi szerint ezt a nemzeti adatvédelmi hatóság is megerősíti, akik mélyreható vizsgálatot folytattak és megállapították, hogy minden ilyen tevékenység a nemzeti jognak megfelelően történt.

„A 2010 előtti időt kellene inkább vizsgálni, amikor elvtársuk, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök"

– fogalmazott Hidvégi Balázs, arra hivatkozva, hogy „abban az időben gyilkosokkal, bűnözőkkel, maffiózókkal tartott kapcsolatot a nemzetbiztonsági szolgálat, hogy a jelenlegi miniszterelnökre terhelő bizonyítékokat gyűjtsenek”.

Erre Panyi Szabolcs azt felelte, hogy Hidvéghinek a saját elvtársait kellene megkérdeznie, hogy amikor az ő lehallgatását Völner Pál engedélyezte, akkor azt önszántából, vagy külső hatásra tette-e.

A bizottság elnökének tájékoztatása szerint március 31-én ismét foglalkoznak majd a témával.

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Attila

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.