A fideszes megyeelnök nekiment a győri kukás cégnek

Pintér Bence 2022-01-31 12:21:00
A fideszes Németh Zoltán Facebook-posztban emlegetett visszafejlődést és „pár ember” hirtelen gazdagodását, és abbéli reményét is kifejezte, hogy eredményes lesz a rendőrség nyomozása.

Facebook-posztban fakadt ki Németh Zoltán, a megyei közgyűlés fideszes elnöke az önkormányzati tulajdonú kukás cég, a GYHG;,illetve a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás kapcsán – amelyek közül az utóbbit egyébként az előző év elején pár hétig vezette is.

Magyarország legjobban finanszírozott közszolgáltatója (GYHG Kft.) és az egykoron szakmai alapon működő Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulási Tanács mára olyan szinten tönkretette a hulladékgazdálkodási rendszert, hogy alapszinten sem képes megfelelni a kor követelményeinek.

„A sok vitatható mértékű kiadás nemhogy eredményt nem hozott, de inkább visszafejlődés tapasztalható. Ugyanakkor látható, hogy pár ember hirtelen gazdagodni kezdett. Remélem, a rendőrség alapos munkát végez” – írta.

A GYHG-val kapcsolatban rendőrségi nyomozás az után indult, hogy megjelent az Ugytudjuk.hu cikke, amely feltárta, hgy a csőd felé száguldó cég milyen alvállalkozókkal dolgoztatott 2020-ban. A nyomozás még mindig tart.

Ismerjük meg a vállalkozót, aki hatalmasat kaszált, miközben a győri kukás cég a csőd szélére került!

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján futó visszaszámláló szerint most már kevesebb, mint fél év van hátra, hogy Győr legyen a „legtisztább város". A helyzet azonban úgy áll, hogy ha a város a határidőre a legtisztább is lesz, akkor sem mondhatjuk el, hogy a Győr, illetve a környékén fekvő 111 település hulladékszállításáért felelő cég körüli ügyekkel kapcsolatban bármi tiszta lenne.

Németh Zoltán ezután kifejtette, hogy a Hulladék112 alkalmazásban rosszul vannak benne a hulladékudvarok nyitvatartási időpontjai,

emiatt ő is rosszkor ment oda egy megtömött autóval. „A Hulladék112 applikáció esetében is vélhetően csak az volt a cél, hogy a csekély “műszaki” tartalom létrehozásért a sokmilliós számlát ki lehessen állítani, hiszen az azon lévő információ nem pontos, nem követi a valós működési rendet” – spekulált a politikus.

„Remélem, hogy egyszer eljön az az idő, amikor végre újra rend lesz ezen a területen, hisz egykor azért hoztuk létre, hogy folyamatos fejlesztésekkel korszerű és környezetbarát lehetőség álljon a lakosság rendelkezésére” – zárta a posztját a fideszes politikus, aki egyébként nem csak a győri szemétszállítás szakértője, hanem a politológiáé is: emlékezetes, hogy tavaly megfejtette, hogy a nyugat azért hanyatlik, mert ott még mindig feudális királyságok vannak. (Eközben ugye nyugaton alkotmányos monarchiák vannak.)

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.